Röplabda: hangulatos megnyitóval kezdődött a budapesti egyetemi Eb

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.07.27. 20:24
null
15 ország 30 csapata vesz részt a kontinenstornán
Hétfőtől vasárnapig tartanak majd a küzdelmek a röplabdázók budapesti Egyetemi Európa-bajnokságán, amelyen 15 ország egyetemeinek 16 női és 14 férficsapata méri össze erejét. Az esemény a vasárnapi megnyitóval vette kezdetét.

Nagy volt a jövés-menés vasárnap délután a Dr. Koltai Jenő Sportcentrumban, hiszen nagyjából félezer egyetemista röplabdázó gyülekezett kontinens minden tájékáról, Portugáliától Törökországig, Norvégiától Albániáig, hogy a következő héten pályára lépjen fővárosunkban, eldöntendő, hogy melyik Európa legjobb egyetemi röplabdacsapata. 

A sportolók hat órakor kezdtek el bevonulni a Band of Streets fúvószenekar zenekíséretében, majd előbb Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi Sportszövetség elnöke, az állami sportvezetés részéről pedig Märcz Tamás, olimpiai bajnok vízilabdázónk köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően előbb Adam Roczek, az EUSA elnöke, majd Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem rektora lépett a mikrofonhoz, aztán pedig együtt megnyitották a kontinenstornát. A játékosok nevében Kucsera Jázmin, a TF liberója, a játékvezetőkében pedig a norvég Markus Erikssen mondta el az esküt. Az ünnepséget pedig a Band of Streets rövid koncertje zárta, a fiatalok hatalmas ovációja közepette.

(Fotó: tfse.sport.hu)

Az esemény hagyományainak megfelelően közvetlenül a megnyitó előtt sorsolták ki a csoportbeosztásokat. Házigazdaként a Testnevelési Egyetem csapatai mindkét nemben az A-csoport kiemeltjei voltak. 

A férficsapat a lisszaboni Nova Egyetemmel, a német Rostockkal és a francia Toursszal játszik majd ebben a sorrendben hétfőtől szerdáig egyaránt 19 órás kezdettel a Csörsz utcai Dr. Koltai Jenő Sportcentrumban. A lányok a Ciprusi Egyetemmel, a norvég Bergennel és a román Ovidius Egyetemmel kerültek egy négyesbe, s ők minden nap 16:30-kor kezdenek, ugyancsak a Csörsz utcában. A Corvinus a B-csoportba került, s ők hétfőn 10 órakor a Villányi úti Szent Imre Sportcsarnokban a holland Wageningennel, kedden a Csörsz utcában az észt Tartuval játszanak 9 órától, majd szerdán 12.30-tól az olasz Bolognával mérik össze erejüket a Villányi úton. 

A férfiaknál a B-csoportban a horvát Zágráb, a portugál Porto, a romániai Bólyai Egyetem és a német Drezda, a C-ben a német Karlsruhe, az albán Luigj Gurakuqi Egyetem és a spanyol Valencia, míg a D-ben a norvég Bergen, a török Fenerbahce Egyetem és a cseh Nyugat Bohemia Egyetem szerepel. A nőknél a C-csoportban a spanyol Catalonia, az olasz Torino, a cseh Masaryk Egyetem és a német kölni Sport Egyetem, a D-ben pedig a német Rostock, a török Yasar, a horvát Zágráb és a portugál Minho Egyetem méri össze az erejét. 

A csoportkör első meccsei mindennap 9-kor, az utolsók pedig 19 órakor kezdődnek. A csoportokból az első két helyezett jut be a péntektől zajló negyeddöntőbe, míg a harmadik és negyedik helyezettek az alsó házban küzdenek tovább csütörtöktől.

 

Az Egyetemi Európa-bajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:
Július 28., hétfő
Férfiak, csoportkör. Testnevelési Egyetem–Nova Egyetem (portugál), Csörsz utca, 19
Nők, csoportkör: Corvinus–Wageningen (holland), Szent Imre Sportcsarnok, 10
Testnevelési Egyetem–Ciprusi Egyetem, Csörsz utca, 16.30

Július 29., kedd
Férfiak, csoportkör. Testnevelési Egyetem–Rostock (német), Csörsz utca, 19
Nők csoportkör. Corvinus–Tartu (észt), Csörsz utca, 9
Testnevelési Egyetem–Bergen (norvég), Csörsz utca, 16.30

Július 30., szerda
Férfiak, csoportkör. Testnevelési Egyetem–Tours (francia), Csörsz utca, 19
Nők, csoportkör. Corvinus–Bologna (olasz), Szent Imre Sportcsarnok, 12.30
Testnevelési Egyetem–Ovidius Egyetem (román), Csörsz utca, 16.30

A részletes programot ide kattintva tekinthetik meg!

 

Legfrissebb hírek

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2025.08.02. 18:47

Történelmi siker: elődöntőben a TF-es lányok az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2025.08.01. 20:36

Megnyerte csütörtöki meccsét a Corvinus a budapesti egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2025.07.31. 21:19

Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

Röplabda
2025.07.30. 22:12

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2025.07.29. 21:06

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
2025.07.28. 23:00

Röplabda: Bartal Gergellyel nagy célokat tűzött ki a TFSE férficsapata

Röplabda
2025.07.26. 17:26
Ezek is érdekelhetik