„Nagyon akartam az aranyat” – Siklósi Gergely a vb-ezüst után

– Hat év után vívhatott ismét világbajnoki döntőt. Ez a nap ezüstéremmel végződött – befejezi a mondatot? 
– A szezon során voltak olyan versenyeim, amelyek jól sikerültek, azt gondolom, hogy az Európa-bajnokságot és a vébét is ide sorolhatom – válaszolt a férfi párbajtőr egyéniben a tbiliszi világbajnokságon ezüstérmet szerző Siklósi Gergely. – Iszonyatosan fáradt voltam mentálisan, az összes energiámat felhasználtam a nap folyamán. Kano Koki jobban akarta azt az utolsó tust. Jobb volt ebben a döntőben, ezt el kell fogadnom.

– Elmondta az olimpiát követő hónapokban néhányszor, hogy a párizsi csapatverseny végét többször visszanézte: ott ön adta az aranytust. Ebből a vasárnapi döntőből azt szűrhetjük le, hogy Kano Koki is visszanézte azokat a pillanatokat. Tbilisziben mi volt más Párizshoz képest?
– Az akció is más volt – ebben a világbajnoki döntőben nem találtam el az ellenfelemet –, ha eltalálom, vagy együttes a találat, vagy az enyém.

– Sikeres negyeddöntője után térdre rogyott és hatalmasat üvöltött. Ott mintha átszakadt volna valami.
– Nagyon akartam ezt az aranyat, s a négy közé jutással eldőlt, hogy biztosan ott állhatok a dobogón. Ez mindenképpen jó eredmény, de mondom, nagyon akartam az aranyat.

– Miért akarta ennyire?
– Hogy bizonyítsam magamnak, az olimpia előtt és Párizsban tényleg nem az egyéni verseny volt a középpontban. Onnantól viszont megváltozott sok minden: fontos volt a csapat is, de egyértelműen egyéniben szerettem volna bizonyítani, és itt, Tbilisziben megkoronázhattam volna az éves teljesítményemet. Amit ott bent, a teremben látott, az nem amiatt volt, mert szomorú voltam vagy lennék.

– Azt azért fejtse ki, hogy egy világbajnoki ezüst miért nem jelenti a koronát az éves teljesítményére, hiszen vébédöntőt vívni hatalmas eredmény?
– Én már tudom, mi a különbség az arany- és az ezüstérem között. Persze lehet mondani a második helyre, hogy nem rossz teljesítmény. De amikor nyersz, amikor a tiéd az arany, az azért más…

– Nem láttam még sírni, az eredményhirdetése után viszont sírt. Ha nem a szomorúság miatt, miért?
– Nagyon nehéz éven vagyok túl, egy olyan éven, amelyik mentálisan sok szempontból jelentett kihívást számomra. Kano Koki olimpiai aranyérmes és vasárnap világbajnoki aranyat nyert, azt hiszem, megérdemli a vébécímet. Nyerhettem volna persze én is… De nem azért sírtam, mert nem én győztem. Egész nap érzékeny voltam, amikor a harminckettes táblán kisétáltam Nagy Dáviddal a pásthoz, és a Gladiátor című film zenéje szólt, könnyes lett a szemem, de a nap folyamán többször elérzékenyültem, az egyik asszóm előtt majdnem elkezdtem sírni. Ez ilyen nap volt.

– Nem szokott a többi ilyen lenni, vagy hasonló nem szokott előfordulni önnel a versenyeken? Akár erőt is adhat önnek, hogy ilyen lelkiállapotban is a dobogó második fokáig jutott.
– Éppen azért jutottam el odáig, mert így készültem fel. Tényleg nagyon akartam ezt a napot, ezt az aranyat! Van, amikor kicsit könnyedebben tudok odaállni a versenyekre – és másként állok már hozzá, mint például a tokiói olimpiai ezüstérmemnél, azt máshogy közelítettem meg, de mondom, ezt akartam és megtettem érte mindent. Lehettem volna megint egyéni világbajnok… Hogy máskor is voltam-e már ilyen érzékeny? Én alapvetően az vagyok, sírok az összes filmen, és ahogy öregszem, ez csak fokozódik.

– Érzékeny ember, mentálisan erős, emellett nagyon profi versenyző is, így képes arra is, hogy mindenben találjon pozitívumokat. Ebből a napból mit visz magával?
– Azt, hogy sokat dolgoztam, éreztem is, hogy jó leszek. Az Európa-bajnokságon harmadik lettem, ezúttal második – akár a csapattal folytathatjuk a sort, már itt, Tbilisziben is, de ahhoz, hogy ez így legyen, nagyon sokat kell dolgoznom. Tényleg nem vagyok szomorú. Sokan úgy hiszik, fájdalmas kikapni. Persze nem jó, de nekem ezt egyszerű feldolgozni. Az elmúlt két évben tíz aranytusos helyzetből kilencet én nyertem meg, ezúttal elveszítettem, ez viszont csak még motiváltabbá tesz. Nem fog sokáig fájni ez a világbajnoki döntő, és ezért a mostani vereségért cserébe kiegyezem azzal, hogy a Los Angeles-i egyéni döntőben én szúrom majd azt az aranytust.