FTC: A szombathelyi meccs után dőlt el a bronz - Gyömbér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.02. 09:11
A vasárnapi, Paks elleni győzelmével a bronzérmet és az Európa-liga-indulást is kiharcolta a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben. A győzelem után a csapatkapitány, Gyömbér Gábor értékelt.

„Kicsit flúgos vagyok, ezt találtam ki – kezdte az értékelést Gyömbér a fradi.hu-nak arra a kérdésre, hogy fogadalomból tartotta-e meg szakállát egészen a szezon végéig. – Elég jól játszott a Paks, úgy mentek, mintha a kiesés ellen küzdöttek volna, de ennek örülünk, hogy minden csapat komolyan veszi az utolsó fordulót is. Nagyon örülök, hogy a második félidőben rendeztük a sorainkat és uraltuk a mérkőzést, utána szinte át sem jöttek a félpályán.”Gyömbér a fradi.hu-nak arra a kérdésre, hogy fogadalomból tartotta-e meg szakállát egészen a szezon végéig. – Elég jól játszott a Paks, úgy mentek, mintha a kiesés ellen küzdöttek volna, de ennek örülünk, hogy minden csapat komolyan veszi az utolsó fordulót is. Nagyon örülök, hogy a második félidőben rendeztük a sorainkat és uraltuk a mérkőzést, utána szinte át sem jöttek a félpályán.”

„Nagyon kellett Bönig gólja, nagyon boldog voltam, felrobbant a stadion. Erre vártunk, erre az egy gólra, tudtuk, hogy ezzel letudtuk a mérkőzést. Az az igazság, nem arra koncentráltam, hogy meglesz-e a harmadik hely, az már a szombathelyi meccs után eldőlt, amikor ott voltunk pozícióban, mert bukott a Videoton. Onnantól kezdve vált élessé, azelőtt csak arra koncentráltunk, hogy nyerjünk meg minden mérkőzést. Jó szériában voltunk, vitte a lendület magával a csapatot.”

„Sokkal szervezettebb a csapat, sokkal fegyelmezettebb, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. A védekezést rendbe tettük, van két bástya ott középen, akik nagy segítséget nyújtanak – utalt David Mateosra és Mateo Pavlovicra Gyömbér. – Egy-két kivétellel végig tudta játszani a szezont a hátsó négyesünk, ez nagyon fontos volt, hogy ott nem volt sok sérülés. A szurkolók nélkül nem sikerült volna, végig ott álltak mellettünk. Még akkor is megtapsolták a csapatot, amikor kikaptunk az MTK-tól. Ha látják, hogy meghalunk a pályán, és küzdünk egymásért, jól megy a játék, de nem jön az eredmény, akkor is hálásak. Most ez hála Istennek eredménnyel is párosult.”

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
5 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
5 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
11 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
12 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
19 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
20 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
20 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
21 órája
Ezek is érdekelhetik