A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Vágólapra másolva!
2025.10.03. 08:27
null
Thorsten Fink szerint csapatának elsősorban a helyzetkihasználással voltak problémái (Fotó: Getty Images)
Elmondása szerint külön is felkészítette játékosait Varga Barnabás fejeseire a Genk vezetőedzője, Thorsten Fink. A német szakember a Ferencvárostól elszenvedett vereség után a csapat legutóbbi bajnokijába kapaszkodott.

A Genket irányító Thorsten Fink úgy fogalmazott, „ilyen a labdarúgás”, és emlékeztetett arra, hogy vasárnap a bajnokságban rangadót nyertek, most viszont egy góllal alulmaradtak a Ferencvárossal szemben.

„Az első félidőben jól játszottunk, de nem sikerült gólt szereznünk, ugyanakkor hibáztunk is egyet, hiszen hagytuk Vargát fejelni. Mondtam, hogy nagyon jó játékos, különösen veszélyes fejjel a tizenhatoson belül, és erre a srácok figyelmét is külön felhívtam. Ennek ellenére egy alkalommal nem sikerült őt megállítanunk” – mondta az 57 éves német szakember, aki szerint tanítványai a szünet után már nem tudtak ugyanolyan jól játszani, mint az első félidőben.

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Persze akad olyan lap is, amely beismerte: a hazaiak lábon lőtték magukat azzal, hogy nem tudták gólra váltani a lehetőségeiket.

„Persze így is voltak lehetőségeink, eltaláltuk a kapufát, egyszer pedig az ellenfél kapusa szerencsés körülmények között tudott csak védeni. Ám ők jobban és eredményesebben használták ki a gólszerzési esélyeiket, és ezúttal ez döntött” – tette hozzá Fink. (MTI)

Fink a Sporzának ezeket mondta: „Egyáltalán nem vagyok elégedett. Lehetett volna hat pontunk, de legalább négy, ehelyett maradtunk hárommal… Ezúttal sem volt szerencsénk az elején, szinte sosem tudunk korán előnybe kerülni. Jobban kellett volna befejezni a helyzeteket. A cserejátékosokról? Ha nem szereznek gólt, akkor nem várhatják tőlem, hogy azt mondjam, jól szálltak be.”

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Genk (belga)–Ferencvárosi TC 0–1 (Varga B. 44.)

Legfrissebb hírek

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
23 perce

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
33 perce

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
2 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
2 órája

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
7 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
10 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Vízilabda
19 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
22 órája
Ezek is érdekelhetik