Ferencváros: a csapat nagy része elkezdte a felkészülést

fradi.hu fradi.hufradi.hu fradi.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.16. 12:53
null
A hangsúly a fizikai állapot felmérésén van (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/">fradi.hu</a>)
A Ferencváros labdarúgócsapata elkezdte a felkészülést a következő szezonra, Thomas Doll azonban néhány játékosnak engedélyezte a meghosszabbított szabadságot. Erről a klub hivatalos honlapja adott hírt.

 

A ferencvárosi játékosok átestek az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon és vérvételen, majd Bali Péter erőnléti edző keze alá kerültek.

A délelőtt során különböző gyorsasági teszteket, futófeladatokat kellett végrehajtaniuk. A verseny azonnal megkezdődött a tizedmásodpercekkel és természetesen egymással. Az új igazolások is kezdenek beilleszkedni a csapatba – a koncentráltság mellett ugyanis az elengedhetetlen ugratások és jó hangulat is jellemezte a tréninget.

Holnap, azaz kedden szintén a fizikai állapot felmérésén lesz a hangsúly, míg szerdán végre a labda is előkerül, Thomas Doll vezetésével délelőtt és délután is edzés vár a csapatra.

Legfrissebb hírek

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
10 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
12 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
17 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
18 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
Tegnap, 8:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
Tegnap, 7:22
Ezek is érdekelhetik