Grosics Gyula elhagyta a kórházat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.15. 21:00
Címkék
Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás labdarúgója a hétvégén elhagyta a Szent János Kórházat.
Grosics Gyula
Grosics Gyula
Grosics Gyula
Grosics Gyula

"Ha az eredmények nem is olyan jók, mint ahogyan szeretném, azért nem rosszak, sőt, talán jobbak is, annál, mint vártam" - nyilatkozta a magyar szövetség hivatalos honlapjának a 81. születésnapját február 4-én ünneplő korábbi kiváló kapus. "Vannak még bizonyos vérkeringési problémáim, de az orvosok szerint ez a korral jár, nincs mit tenni. A lényeg, hogy jobban vagyok, mint voltam néhány napja."

Grosics január 3-án éjszaka agyérgörcsöt kapott, rosszul lett, másnap reggel kórházba kellett szállítani.

Elmondása szerint most azt mérlegeli, pihenjen-e a következő hetekben, vagy eleget tegyen azoknak a meghívásoknak, amelyeket kapott. Két előadást is kellene tartania a következő hetekben - Siófokon és Szegeden is várnak rá -, illetve meginvitálták az UEFA január végi közgyűlésére is.

Ezenkívül egy korábbi rivális születésnapjára is hivatalos: a nagy ellenfél, 1954-ben a világbajnoki címet a magyarok előtt megszerző német válogatott egyik játékosa, Horst Eckel február 6-án ünnepli 75. születésnapját, s az eseményre Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt is meghívták.
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
3 perce

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
27 perce

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
32 perce

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik