Könnyed zöld-fehér győzelem

Kecskés István, Pietsch TiborKecskés István, Pietsch Tibor
Vágólapra másolva!
2004.09.19. 23:26
Címkék
Mi tagadás, felettébb jól sikerült a Ferencváros rajtja: miközben ötöt rúgott az angyalföldi Vasasnak, csupán kettőt kapott, a Pomáz elleni derbit pedig egy laza hetessel tudta le.


Persze e helyütt nem Lipcsei Péterékről van szó, hanem egy ifjabb, egészen pontosan az 1994-es generációról, mégpedig a Gyémesi Árpád vezette csapatról, melynek tagjait a teljesítményük után méltán járó vastapssal jutalmazta - még a "nagy" meccs kezdete előtt - a felnőttek produkciójához szokott publikum. Ha ehhez még hozzáfűzzük, hogy e hét végén az óvodások számára toborzót tartanak az Üllői úton, élhetünk a frappánsnak éppenséggel nem titulálható fordulattal, miszerint a jövő valóban elkezdődött…

Ami viszont a jelent illeti, Vágó István még ezer forintért sem kérdezné meg, hogy a Ferencváros-Nyíregyháza mérkőzés előtt mely együttes trénere jelentette ki: "Elégedett lennék az egy ponttal". Na igen, Herédi Attila adta volna írásba a döntetlent, mondván, a IX. kerületi sporttelepen minden gárda boldogan fogadná a pontosztozkodást - kivételt ez alól persze az FTC jelent… László Csaba, a hazaiak szakvezetője nem is kertelt sokat, amikor felvezetés gyanánt közölte, ő kizárólag a győzelmet tartja elfogadhatónak, mi több, igazán akceptálná, ha csapata nem elégedne meg az egy-két gólos sikerrel, hanem újabb és újabb találattal terhelné meg a jobb sorsra érdemes Spartacus hálóját.
Ezek után tessék elképzelni, hogy tíz perc sem telt el a hatodik fordulót záró összecsapásból, amikor Zavadszky Gábor vezetéshez juttatta a Fradit. A "zöld 7-es" egyúttal igazolta, Sámsonnal ellentétben nem a hajában volt az ereje: miután a napokban felkereste kedvenc borbélyát, fürtjeitől megszabadulva emelte be Németh Viktor kapujába a labdát. Az ekkor gólpasszt adó Alekszandar Bajevszki alighanem megirigyelte, hogy a találatot elkönyvelő játékos nevét kórusban skandálja a lelátó népe, hiszen a 20. percben már maga tett pontot az amilyen egyszerű (okosan kitett labda a szélre, pontos beadás és még pontosabb fejes), olyan látványos akció végére.

Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
No, ekkor vetődött fel az emberben, vajon a csütörtöki
UEFA-kupa-találkozó után sokat kritizált labdarúgók ezúttal eleget tettek-e László Csaba óhajának, azaz kitömik a Nyíregyházát vagy leállnak, mint - a kocsijából a maximumot kihozó - Baumgartner Zsolt a kockás zászló megpillantása után…
Nos, a házigazda társulat a félidő hátralévő részében is a rulettkereket idézte: pörgött rendesen, helyzeteket is kialakított szép számmal, azonban újabb gólra már nem futotta erejéből.
Hanem aztán a második felvonás első harmadában gyorsan megduplázták előnyüket a ferencvárosiak, előbb Zavadszky Gábor jutott egyről a kettőre, majd Marek Penksa szerzett akciógólt. Igen, akciógólt, hiszen a sikertelen büntető után a kipattanót már a kapuba vágta… Sima volt a meccs, mint Kojak hadnagy kobakja, a hazai B-közép rá is zendített a "Másodosztály, másodosztály!" kezdetű (és végű…) dalra, amellyel - mivel kedvenceik ez idő tájt 4-0-ra vezettek - gyaníthatóan a Spartacus teljesítményére utaltak. Mi azért ne bántsuk a szabolcsiakat, egyrészt, mert a nyilvánvalóan ledolgozhatatlan hátrány ellenére is roppant szimpatikusan harcoltak, másrészt pedig a bentmaradásra pályázó együttesnek nem a Fradit kell felülmúlnia ahhoz, hogy elérje célját. Mindezek ellenére végezetül elismerésünket fejezzük ki annak a 23 vendégdrukkernek, aki Sowunmi Thomas gólja után is azt énekelte, hogy a Nyíregyháza "örökké rabul ejtette…"

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

---- 9. perc: Tőzsér ívelte előre a labdát a bal oldalról a tizenhatos elé, középen Bajevszki fejjel szép mozdulattal Zavadszky elé továbbított, és a középpályás 15 méterről, jobbal a nyíregyházi kapu bal oldalába emelt.
1-0
20. perc: Lipcsei indította Kiss Györgyöt, aki a büntetőterület vonalától középre emelt. Az érkező Bajevszki hat méterről fejelt, Németh Viktor még hozzáért a labdához, ám az a bal alsó sarokban kötött ki.
2-0
52. perc: Kiss György bal oldali beadására teljesen egyedül érkezett középen Zavadszky, aki az ötösről kapásból jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.
3-0
56. perc: Bajevszkit a tizenhatoson belül Pintér Attila buktatta. A büntetőt Penksa végezte el, a jobb alsó sarkot célozta meg, ám a jó irányba vetődő Németh Viktorról kivágódott a labda. Penksa rácsapott, és két méterről, jobbal a kapuba vágta.
4-0
75. perc: Tőzsér ívelte előre a labdát a jó ütemben kilépő Sowunmi felé, aki Németh Viktor fölött átfejelte a labdát, majd négy méterről az üresen maradt kapuba stukkolt.
5-0 ---- Örülök, hogy azok a játékosok is éltek az eséllyel, akik most kaptak bizonyítási lehetőséget. A győzelem fontos, de a jövőben figyelni kell arra is, hogy ne adjunk el túl sok labdát.
László Csaba a Ferencváros vezetőedzője

Gyáván futballoztunk, asszisztáltunk a Ferencváros sikeréhez. A játékosaim nem ütköztek, nem vállalták a párharcokat. Mindent elkövettünk azért, hogy az FTC sikeres legyen
Herédi Attila a Nyíregyháza vezetőedzője


Játékvezető értékelése
Játékvezető: Fábián Mihály (9). A bírónak nem volt nehéz dolga a vasárnap esti mérkőzésen, hiszen a játékosok vigyáztak egymásra, és nem voltak fegyelmezetlenek.
Asszisztensek: Ortó, Márkus


Fény és árnyék

A Ferencváros kommunikációs irodája új kezdeményezéssel állt elő. Immár minden bajnoki találkozó előtt két szurkoló hozza be a pályára a zöld-fehérek 28 bajnoki címét hirdető zászlót. Erre a szerepre a Ferencváros e-mail címén lehet jelentkezni, és sorsolás dönt a zászlóvivőkről.

Vasárnap este nyolc órakor már minden iskolásnak ágyban a helye. Hétfő reggel ugyanis iskolába kell menni, így nem lehetett az Üllői útra kihozni a lurkókat. A nagycsaládosok szektorában jóval kevesebben voltak a megszokottnál. Talán le lehetett volna játszani ezt a mérkőzést korábban is, a délutáni órákban… ---- A nyáron már szó volt róla, most újra felvetődött, méghozzá komolyan: Horváth Ferenc visszatérhet az Üllői útra. A Ferencvárost egyszer már erősítő támadót a hírek szerint örömmel fogadná László Csaba vezetőedző, és mivel korábban nagyon szerették, a szurkolók is egykönnyen megbocsátanák neki, hogy volt idő, amikor az Újpestben játszott. Amint azt Tepszics Ignác, a zöld-fehérek sportigazgatója a klub internetes oldalán nyilatkozta, gyakorlatilag minden részletben megegyeztek a válogatott csatárral, így ő abban reménykedik, hogy már hétfőn megköttetik az egyezség Ferenc és a Ferencváros között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik