A büntetés nem megoldás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.05.06. 20:32
Címkék
Sorozatos vereségek, rekordokba illő góltermés, a tulajdonos megfenyegetése: nem állítjuk, hogy kifejezetten kellemesen telnének mostanság a napok Szombathelyen.
A tavasszal még győzelem nélkül álló és egyre jobban leszakadó csapatnál azonban nem akarnak büntetni.
"Elég büntetés a játékosok számára, hogy az idén még nem kaphattak prémiumot – mondta Illés Zoltán klubigazgató. – Noha legutóbb is kikaptunk hazai pályán a Videotontól, a tulajdonos nem akarta pénzbefizetésre kötelezni a futballistákat. Egyéni büntetések azért vannak, de ezekről a szakmai igazgató, Tóth Bálint határoz, és a szombati mérkőzés után nem is nyúlt a fegyelmezés ilyen eszközéhez."
Nagy kérdés, hogy akkor mivel próbálják a csapatot felrázni?
"Már a Videoton elleni találkozót megelőzően is járt az öltözőben a tulajdonos, azóta pedig a szakmai igazgató beszélgetett el több futballistával. Megpróbálnak rendet tenni a fejekben, hiszen bár nagy a kilencpontos hátrány, továbbra is bízunk abban, hogy sikerül elkerülnünk az osztályozót. Igaz, ha a realitást nézzük, akkor nem biztos, hogy sikerül…"
Persze nagy most a bú Szombathelyen, de azért Illés Zoltán is próbál biztató jeleket felfedezni.
"Szerdán edzőmeccset játszottunk a Sárvár ellen, és bár az ellenfél NB II-es volt, akkor is örülök, hogy az első félidőben a kezdőcsapatunk öt gólt rúgott. Hátha átmentik ezt a formát a fiúk Zalaegerszegre is."
Ez igazi presztízsmeccs lesz, és Illés Zoltán reméli: a csalódások ellenére a szurkolói elkísérik a Haladást Egerszegre, ahol együtt örülhetnek a tavaszi első győzelemnek.

Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
14 perce

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
24 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
36 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
40 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
49 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
53 perce

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
1 órája

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik