Továbbjutott a kupában a ZTE

Vágólapra másolva!
2004.03.17. 18:59
Címkék
A Budapest Honvéd és a Ferencváros után a Zalaegerszeg is biztosította a helyét a legjobb négy között a Magyar Kupában, miután hazai pályán Sebők József korai góljával diadalmaskodni tudott a Videoton ellen. Gellei Imre gárdája az első félidőben is több helyzetet dolgozott ki az akkor még visszafogottabb fehérváriak kapuja előtt, ám az eredmény nem változott. A második félidő végén felbátorodtak Csank János fiai, ám ez kevés volt az egyenlítéshez.Magyar Kupa, negyeddöntő:
Legfrissebb hírek

KS-ajánló: „Benned a létra” – Kárpáti Zoltán kiállítása

Képes Sport
2 perce

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
2 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
16 perce

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
18 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
26 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
32 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
41 perce
Ezek is érdekelhetik