A kis csapat nagy álma

Vágólapra másolva!
2004.03.16. 20:59
Címkék
Amíg a Honvéd számára a szerdai lesz a tavaszi premier, az NB III-as Tuzsér már két bajnokin is túl van, ráadásul mindkét találkozója a térségben nagy presztízsű megyei rangadó volt.
Még nyolcan reménykednek
A félelmetes szabadrúgások
Csak semmi mérgelődés





"A Szakoly és az Ibrány elleni mérkőzést is a kupaderbinek rendeltük alá, már azokon a meccseken is a Honvéd elleni csatára készültünk – mondta a tuzsériak 31 esztendős trénere, Révész Attila. – Bizakodóak vagyunk, az ibrányi bajnokin láttunk biztató jeleket, amelyek alapján képesnek érzem a csapatot a bravúrra. Óriási lehetőség előtt állunk, országra szóló sikert arathatunk, szeretnénk megragadni az esélyt."
Tuzsér készül a nagynevű ellenfél fogadására: új kispadokat állítottak, az öltözőket pedig kifestették és újraburkolták. A továbbjutás minden párharcban egy találkozón dől el, döntetlen esetén kétszer 15 perces hosszabbítás következik, s ha ott sem születik döntés, akkor jöhetnek a tizenegyesek. Az elődöntők sorsolását csütörtökön 15 órakor rendezik az MLSZ-ben.





Tuzsér–Bp. Honvéd
Vezeti: Sápi (Bodnár, Horváth R.)
Tuzsér, 14.00. Jegyár: 1000 Ft

Tuzsér: 22 Szőr – 10 Herczku, 13 Bagin, 3 Kosztyú, 4 Dancs – 2 Lakatos, 9 Babjak,
7 Iván, 14 Cseke – 16 Gergely, 15 Spekker
Kispad: 1 Bata (cserekapus), 5 Tóth Á., 6 Lupcsa, 8 Szabó I., 11 Petró, 12 Simay, 17 Balogh R.

Honvéd: 1 Molnár – 27 Bábik, 13 Vámosi, 17 Budovinszky, 20 Takács Z. – 18 Dobos,
6 Vadócz, 9 Borgulya, 11 Vén – 8 Horváth P., 5 Drobnjak
Kispad: 29 Silhavy (cserekapus), 14 Bonchis, 15 Horky, 19 Kozarek, 21 Dancs, 30 Bojtor, 31 Facsku
Sérült: Hamar (combizomhúzódás), Farkas V. (szárkapocscsont-törés), Nánási (influenzás)
Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
1 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 perce

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
14 perce

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
16 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
24 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
30 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
39 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
46 perce
Ezek is érdekelhetik