Férfi kosár BL: Kovács Adrián német csapatáé a serleg!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.14. 22:31
null
A bonni csapat legjobbja, T. J. Shorts kosárra tör (Fotó: FIBA)
A Telekom Baskets Bonn 77–70-re legyőzte az izraeli Hapoel Jeruzsálemet a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája vasárnap esti málagai döntőjében, ezzel története eddigi legnagyobb sikerét érte el.

Az első kosarat az izraeliek szerezték, de a Bonn gyorsan fordított, és onnantól végig vezetve nyerte meg a mérkőzést. A Hapoel a harmadik negyed közepén, 46–45-nél járt a legközelebb ahhoz, hogy fordítson a dolgok menetén, azonban a németek egy 5–0-s rohammal lerázták ellenfelüket.

A harmadik helyet a címvédő Tenerife szerezte meg, amely izgalmas végjátékot követően gyűrte le a házigazda Málagát a csalódott spanyol csapatok bronzmeccsén.

A Telekom Bonn – amelynek edzői stábjában Kovács Adrián személyében magyar szakember is dolgozik, ő a finn vezetőedző, Tuomas Iisalo egyik segítője – korábban sem német bajnoki címet, sem Német Kupát nem nyert. Nyolc elveszített bajnoki és kupadöntője után a mostani az első nagy diadala.

Az Alba Berlin (Koracs-kupa, 1995), a Mitteldeutsche BC (FIBA EuroCup Challenge, 2004), a BG Göttingen (EuroChallenge, 2010) és a Fraport Skyliners (Európa-kupa, 2016) után a Bonn az ötödik német férfiklub, amely európai kupasorozatot nyer.

A Bajnokok Ligája viszonylag új versenysorozat, korábbi hat kiírásában négyszer spanyol, egyszer-egyszer görög és olasz győztest avattak. A BL a harmadik legerősebb európai sorozatnak számít az Euroliga és az Eurokupa után.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
FINAL FOUR, MÁLAGA
DÖNTŐ

Telekom Bonn (német)–Hapoel Jeruzsálem (izraeli) 77–70 (14–7, 23–21, 20–27, 20–15)
Legjobb dobók:
T. J. Shorts 29, Hawkins 13, Herrera 11, ill. Randolph 27, Mejeris 12
A 3. HELYÉRT
Lenovo Tenerife (spanyol)–Unicaja Málaga (spanyol) 84–79
(31–29, 22–9, 13–14, 18–27)
Legjobb dobók: J. Fernández 12, Sermadini 12, ill. Perry 22

Az elődöntőben: Tenerife–Hapoel 68–69, Málaga–Bonn 67–69


AZ EURÓPAI KOSÁRLABDAKUPÁK IDEI GYŐZTESEI
FÉRFIAKNŐK
EUROLIGA
Döntő: május 21.
Fenerbahce (török)
EUROKUPAGran Canaria (spanyol)

BAJNOKOK LIGÁJATelekom Bonn (német)

EURÓPA-KUPAAnwil Wloclawek (lengyel)
LDLC ASVEL Féminin (francia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik