Férfi kosár Eb: Hanga szívesen „üzenne” a spanyolok edzőjének

Vágólapra másolva!
2017.08.30. 10:50
Hanga Ádám, a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra készülő férfi kosárlabda-válogatott legjobbja szerint a nyolcaddöntőbe jutáshoz a házigazda román, valamint a cseh csapatot kell legyőzniük.

A 28 éves klasszis az M4 Sportnak adott, a szerdai Sportreggeliben sugárzott interjújában fejtette ki véleményét a nemzeti csapat előtt álló kontinensviadalról, amelyen, mint mondta, mindképpen akart játszani.

Hanga szereplése kérdéses volt, ugyanis átigazolási ügye egész nyáron át húzódott, s egy héttel ezelőtt dőlt el végleg, hogy a spanyol Baskoniától a Barcelonához szerződik. A játékos arról is beszélt, hogy az elmúlt két-három hétben nagy bizonytalanságban volt a jövőjét illetően, menedzsereitől ugyanakkor azt kérte, minél gyorsabban zárják le a tárgyalásokat, mert egyre inkább úgy tűnt, kicsúszik az időből és nem ér oda a válogatotthoz.

Mindehhez azt is hozzátette, Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány azzal biztatta, hogy neki elég, ha az első, pénteki Eb-meccs feldobására megérkezik, ám ő mindenképpen már korábban ott akart lenni a csapattal, hogy segíteni tudjon.

A magyar nemzeti csapat a bombaerős horvát együttes ellen kezdi meg a szereplést Kolozsváron, s bár Hanga szerint az első meccs mindig nagyon fontos, a továbbjutás nem azon dől el.

„Tudjuk, mi a célunk. Két csapatot kell megvernünk: a román és a cseh válogatottat” – jelentette ki a kosaras.

A két legfőbb riválissal egymást követő napon, jövő hétfőn és kedden mérkőzik meg a válogatott, amelynek Hanga szerint az azt megelőző két összecsapásán (péntek: Horvátország, szombat: Montenegró) lesz ideje belerázódni a küzdelmekbe.

Hanga Ádám azt sem tagadta, hogy az Eb első számú favoritjával, a spanyolokkal vívandó utolsó csoportmeccs különleges lesz számára, s ott leginkább korábbi edzőjének, a spanyolokat irányító Sergio Scariolónak szeretne visszavágni, aki a Baskoniánál töltött első két idénye során kevés lehetőséget adott neki.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
19 órája

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
2025.09.07. 19:36

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A 36 pontos Yabusele vezérletével nyertek a franciák a kosár Eb-n, kikaptak a görögök

Kosárlabda
2025.09.02. 23:30
Ezek is érdekelhetik