A Clevelend Cavaliers klasszisa, LeBron James lett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legértékesebb játékosa. James átlagban 28,4 pontot dobott, 7,6 lepattanót szedett és 7,2 asszisztot adott a mérkőzések során, ennek köszönheti az elismerést. A második helyen a tavalyi győztes Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) végzett, míg a harmadik Dwyane Wade lett (Miami).

Fotó: Action Images
LeBron James, az MVP

Fotó: Action Images
LeBron James, az MVP
NBA
Az elismerés nem meglepetés, hiszen a 24 éves kosaras 28,4 pont- és 7,6 lepattanó- és 7,2 asszisztátlagával főszerepet vállat abban, hogy a Cleveland Cavaliers franchaise-csúcsot jelentő 66 győzelmével ligaelsőként zárta az alapszakaszt.
A csapat ezzel jó eséllyel pályázik a végső győzelemre is, hiszen a rájátszásban végig pályaelőnyt élvezhet, márpedig az alapszakaszban mindössze kétszer kapott ki hazai pályán.
10 ZSÁKOLÁS LEBRON JAMES-TŐL
James lett a Cavaliers történetének első MVP-je. Ráadásul Moses Malone óta ő az NBA történetének legfiatalabb játékosa, aki megkapta a címet. Malone az 1978–79-es idényben 24 évesen és 16 naposan kapta meg az elismerést, míg James most 24 éves és 106 napos. A legfiatalbb MVP egyébként Wes Unseld volt, akit az 1968–69-es szezonban 23 évesen tüntettek ki.
James nemcsak az MVP, hanem a legjobb védőjátékos szavazáson is „jól szerepelt”, hiszen második lett Dwight Howard (Orlando Magic) mögött. Hasonló bravúrra utoljára Michael Jordan volt képes.
10 FANTASZTIKUS MOZDULAT
Az év legeértékesebb játékosára szavazó szakírók közül 109-en tették az első helyre Jamest, tizenegyen másodikra, egy szakértő pedig a harmadik helyre rangsorolta, így összesen 1172 ponttal győzött. A második helyen a tavalyi győztes Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) végzett 698 ponttal, a harmadik Dwyane Wade lett 680 ponttal (Miami).
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. hely | 2. hely | 3. hely | 4. hely | 5. hely | Összpontszám | |
LeBron James (Cleveland) | 109 | 11 | 1 | – | – | 1172 |
Kobe Bryant ( L.A. Lakers) | 2 | 56 | 52 | 8 | 2 | 698 |
Dwyane Wade (Miami) | 7 | 50 | 41 | 17 | 4 | 680 |
Dwight Howard (Orlando | 1 | 3 | 17 | 63 | 23 | 328 |
Chris Paul (New Orleans) | 2 | 1 | 9 | 23 | 51 | 192 |
Chauncey Billups (Denver) | – | – | – | 6 | 15 | 33 |
Paul Pierce (Boston) | – | – | 1 | 2 | 10 | 21 |
Tony Parker (San Antonio) | – | – | – | 1 | 6 | 9 |
Brandon Roy (Portland) | – | – | – | 1 | 4 | 7 |
Dirk Nowitzki (Dallas) | – | – | – | – | 3 | 3 |
Tim Duncan (San Antonio) | – | – | – | – | 2 | 2 |
Jao Ming (Houston) | – | – | – | – | 1 | 1 |
Legfrissebb hírek

LeBron James és a Cavs apró darabokra cincálta a címvédőt
Kosárlabda
2009.04.13. 08:00
Ezek is érdekelhetik