Jamesnek jó kedve van, ha nála a labda – ismét győzött a Cavs

Vágólapra másolva!
2009.05.08. 07:45
Az NBA rájátszásában ma hajnalban egy mérkőzésre került sor: a Keleti főcsoportban a Cleveland hazai pályán másodszor is nyert az Atlanta ellen, így összesítésben 2–0-ra vezet. A 105–85-ös hazai sikerrel záruló meccsen LeBron James 27 pontot szerzett.
Johnson (balra) megsérült, James a mezőny legjobbja volt
Fotó: Reuters
Johnson (balra) megsérült, James a mezőny legjobbja volt
Johnson (balra) megsérült, James a mezőny legjobbja volt
Fotó: Reuters
Johnson (balra) megsérült, James a mezőny legjobbja volt

A Cleveland továbbra is megállíthatatlanul menetel az NBA rájátszásának Keleti főcsoportjában. Az alapszakaszt ligaelsőként záró Cavaliers előbb 4–0-val búcsúztatta a Detroitot, most pedig már 2–0-ra vezet az Atlanta ellen.

Az első meccsen tizenhét, ezúttal pedig húsz ponttal nyert a Cavs hazai pályán. Az Atlanta másfél perc után még 4–1-re vezetett, de nagyjából eddig is tartott a vendégek „lendülete”, ugyanis ezután a Cleveland gyorsan fordított, majd egy negyed után kilenc, két játékrészt követően pedig már 24 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A vége 105–85 lett.

A vendégeknél senki sem játszott jól, a csapat legeredményesebb dobója Maurice Evans is csak 16 pontig jutott. Ráadásul megsérült a gárda egyik legjobb játékosa, Joe Johnson, aki könyökfájdalmai miatt az utolsó negyedben már nem is játszott.

A hazaiaknál LeBron Jamesnek 31 pályán töltött perc is elég volt ahhoz, hogy 27 pontjával a mezőny legeredményesebb dobója legyen.

„Egyszerűen csak jó kedvem van, ha nálam a labda” – mondta a meccs után James, amikor az újságírók felvetették neki, hogy ismét ő lett a mezőny legjobbja.

„Igazából nem lepődtem meg az eddigi playoffprodukciónkon. Nagyon jó a csapatunk, hiszünk magunkban és egymásban” – mondta a néhány napja az alapszakasz legértékesebb játékosának is megválasztott James, akinek a rájátszásban az eddigi átlaga: 31.5 pont, 9.7 lepattanó, 6.3 assziszt és 2.3 labdaszerzés. A számok önmagukért beszélnek, ahogy a Cavs teljesítménye is.

Az Atlanta ellen Jamesen kívül kimondottan jól játszott a padról beszálló Wally Szcerbiak, aki 21 perc alatt 17 pontig jutott.

A Cavs újabb sikerével tehát 2–0-ra vezet, és továbbra is az egyetlen százszázalékos csapat a rájátszásban.

NBA

KELETI FŐCSOPORT
Cleveland Cavaliers–Atlanta Hawks 105–85
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Cavaliers javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik