Kosárlabda, Debrecen: Walke vezetésével állnak ki a ZTE ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.11. 18:00
Címkék
A szerb vezetőedző, Rajko Toroman helyett a korábbi sokszoros válogatott, eddigi másodedző, Walke Károly irányításával lép pályára szombaton a ZTE elleni bajnokin a Debreceni Vadkakasok-UPC élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata.
Az anyagi csődbe került hajdúságiakat valamennyi légiósa (Sejo Bukva, Milos Mirkovic, Miro Vranjic, Davorin Skornik, Gregory Harris), további négy magyar játékosa (Fodor Márton, Likár Péter, Molnár András, Tóth Gábor), valamint eddigi trénere (Toroman) is elhagyta az elmúlt hetekben, így a ZTE elleni hazai találkozón a kettős játékengedélyű kosarasok mellett az NB I/B-s DEKE együttesétől frissen igazolt fiatalokra számíthat a megbízott vezetőedző.

Mivel az elmúlt hét végén még nem jött létre egyezség a Vadkakasok és a DEKE vezetői között, ezért az élvonalbeli gárda nem tudott kiállni a Hódmezővásárhely elleni idegenbeli bajnokin. Így azt az összecsapást 20-0-ás kosáraránnyal a vásárhelyiek javára írta a szövetség illetékes bizottsága, emellett a Vadkakasok együttesétől egy pontot is levontak.

Azt még nem lehet tudni, hogy képes lesz-e kitartani a bajnokság végéig a Vadkakasok alakulata, vagy csupán egy-két mérkőzést játszik le a kényszerűségből megfiatalított csapattal, az azonban biztos, hogy a klubot működtető gazdasági társaságban kisebbségi tulajdonosnak számító debreceni önkormányzat nem akar, de nem is tud további támogatást adni, mivel annak törvényi akadályai vannak.

A klub ellen az APEH adótartozás miatt felszámolási eljárást indított, így az közpénzzel nem támogatható.

A ZTE elleni bajnoki mérkőzést szombaton, 18 órától rendezik meg az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi kosárlabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
3 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
6 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
14 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
18 perce

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
33 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
57 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik