Bryant: kezdetnek hét perc, két szó

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.08.07. 22:25
Címkék
Hét perc, két szó, és villámgyors távozás  ekképp lehetne megvonni Kobe Bryant szereplésének mérlegét az ellene felhozott vád bírósági tárgyalásának első napján.
A Colorado állambeli Eagle-ben magyar idő szerint csütörtökre virradóra tartott rövid meghallgatáson a Los Angeles Lakers hátvédje mindössze hét percet állt Frederick Gannett bíró előtt, és csak egy kérdésre kellett válaszolnia, amit meg is tett. Ezt követően ügyvédjével, Pamela Mackey-vel azon nyomban elhagyta a törvényszék épületét, amely előtt rengetegen – javarészt tizen-, huszonévesek – vártak rá.Az egy 19 éves lány által feljelentett játékos perének első felvonásán Bryant védője a vád elejtését kérte, zárásképp pedig Frederick Gannett bíró október 9-ére tűzte ki az újabb tárgyalási napot. A második meghallgatás egy nappal a Lakers első előidénybeli mérkőzése után és mintegy három héttel a bajnokság kezdete előtt esedékes.A háromszoros NBA-bajnok a vád szerint június 30-án szexuálisan zaklatta (értsd: megerőszakolta) az ifjú hölgyet a hegyvidéki állam egyik szállodájában. Az ártatlanságát hangoztató kosaras a letartóztatási parancs kiadása után önként jelentkezett a rendőrségen, majd kifizette a 25 ezer dolláros óvadékot, és szabadon távozott. Ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, de a szankció alsó határa is négy év.
Legfrissebb hírek

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 perce

Magyar kosárlabda: félig tele a pohár az elmúlt idény legjobbjainál

Kosárlabda
16 perce

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
31 perce

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
37 perce

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
1 órája

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
1 órája

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
1 órája

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik