Kosárlabda-hírek

Vágólapra másolva!
2002.09.09. 20:41
Címkék
Jermaine Spivey egy évig a vasutascsapatéDOMBÓVÁR. Egyéves szerződést kötött az A-csoportos Dombóvári VMSE gárdája Jermaine Spiveyvel. Az amerikai hátvéd – aki immáron második hete gyakorol a tolnai egylettel –, a hétvégén Salgótarjánban megrendezett 27. Szert Sándor-emléktornán győzte meg végérvényesen Déri Csabát, a vasutasok mesterét. Spivey a három találkozón 63 pontot szerzett, nagymértékben hozzájárulva a DVMSE tornagyőzelméhez. A 30 éves, 189 centis hátvéd mellett a napokban még egy tengerentúli kosaras csatlakozhat a tavalyi idény meglepetéscsapatához. A közelmúltban műtéten átesett Sean Riley pótlására kiszemelt – korábban Körmenden is pattogtató, 26 esztendős, 209 centis – Jeremy Eaton kedden érkezik meg a tolnai kisvárosba, és ha elnyeri a szakvezetés tetszését, vélhetően neki is szerződést kínálnak a "vasutasok” – jelentette tudósítónk, Rónai Gábor.Alexe újra a FalcóbanSZOMBATHELY. Hiába próbált ki több kosarast Zsoldos András, a Falco edzője, végül egy korábbi légiós tölti be a hátvédposztot: Antonio Alexe egyéves szerződést kötött a legutóbbi idény bronzérmesével. Ami az együttes másik két külföldi kosarasát illeti, a másfél hete érkezett amerikai Brian Heinle próbaidejét meghosszabbították, a másik centert pedig továbbra is keresik a vasiak.Pesic próbajátékonMISKOLC. Új játékos érkezett a DKSK NB I-es női csapatához: a horvát nemzetiségű, 174 centis 31 éves, hússzoros válogatott Sandra Pesic egyhetes próbajátékon vesz részt a piros-fehéreknél. Esetleges szerződtetéséről pénteken születhet döntés. A hátvéd posztján szereplő játékos szerdán a diósgyőriekkel tart Jugoszláviába és pályára lép mindhárom felkészülési mérkőzésen. A szurkolók azonban őt sem, és a hétfőn érkezett amerikai Katryna Gaithert sem láthatják egyelőre, ugyanis elmarad a miskolci Városi Sportcsarnokba kedden délutánra tervezett edzőmérkőzés. A Cassovia Kosice betegségek és sérülések miatt lemondta a találkozót, a diósgyőrieknek pedig az idő rövidsége miatt nem sikerült megfelelő szintű ellenfelet találniuk – jelentette tudósítónk, Kolodzey Tamás.Férfi felkészülési mérkőzésekKlosterneuburg (osztrák)–Albacomp-UPC 67–107. Ld: Góbi (22), Bencze Z. (19), Moseley (17), Hart (16), Theisz (12). USC Baden (osztrák)–Albacomp-UPC 78–110. Ld: Moseley (21), Hart (19), Mihalics (18), Lapov és Góbi (13-13), Theisz (10). Klosterneuburg–Albacomp-UPC 75–95. Ld: Hart (25), Moseley (20), Góbi (16), Theisz (15)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
4 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
4 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik