Rich távozik Kaposvárról

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2002.09.04. 22:01
Címkék
A vártnál jóval korábban búcsút int a kaposváriaknak az amerikai Aaron Rich. Miután a játékos az utóbbi hetekben meglehetősen mérsékelt teljesítményt nyújtott – különösen az Albacomp elleni edzőmeccsen, amikor pedig úgy istenigazából be kellett volna dobnia apait, anyait –, kiderült hogy a gerincét fájlalja. A játékost tüstént különféle vizsgálatoknak vetették alá, s a diagnózis igazolta, hogy a bedobó nem szimulál, de még csak kényelmeskedni sem akar. A műszer porckorongsérvet állapított meg, amelynek a műtéti megoldása szinte elkerülhetetlen. Hiába volt hát az amerikai eddigi munkájával maximálisan elégedett Goran Miljkovics edző, a kosaras orvosi vélemény szerint a szerződésében rögzített feltételeknek képtelen lenne megfelelni. Mindezek ismeretében a klubvezetés egyetértve a játékossal, úgy döntött, hogy Aaron Rich hazautazik Amerikába, ahol műtétnek veti alá magát. Amennyiben az sikerrel zárul, és sérülése teljesen rendbejön, úgy egy év múlva a Klíma-Vill megújítja az addig szüneteltetett szerződést és ismét leigazolja a légióst. Természetesen a kaposváriak addig is gondoskodni kívánnak Rich pótlásáról, van is már egy újabb amerikai jelölt, aki a hírek szerint a hét végén érkezik meg Kaposvárra.
Legfrissebb hírek

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
8 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
10 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
19 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
23 perce

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
38 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik