Az elmúlt szezonban a Viborg a Bajnokok Ligája középdöntőjében vérzett el a későbbi finalista Hypóval és a győztes Zvezda Zvenyigoroddal szemben, ebben az idényben tehát már biztosan javít nemzetközi szereplésén a dán együttes, amely a BL elődöntőjében a román Valceával mérkőzik.

Fotó: Imago
Vestergaard döntőzni szeretne csapatával a BL-ben

Fotó: Imago
Vestergaard döntőzni szeretne csapatával a BL-ben
POPOVICS: 9-12 HÓNAP PIHENŐ
Bojana Popovics a múlt pénteken kés alá feküdt, hogy egy 90 perces operáció során megműtsék. A Viborg balátlövőjének térdében február 20-án, a Hypo elleni mérkőzésen szakadtak el a szalagok. A montenegrói válogatott játékos úgy nyilatkozott, hogy a beavatkozás sikeres volt, és már otthon pihenhet. Popovics az előrejelzések szerint 9-12 hónap kihagyásra kényszerül, és szeptember előtt bizonyosan nem léphet pályára.
„A legjobb négy között két mérkőzés következik két topcsapat között. A világ legjobb négy alakulata van az elődöntőben, és azt hiszem, nem jelent nagy különbséget, hogy Romániába látogatunk Magyarország helyett” – mondta Vestergaard, aki szerint viszont előnyt jelenthet számukra, hogy a visszavágót játsszák hazai környezetben.
A dán bajnoknak különös nehézséget jelenthet, hogy Bojana Popovics és Nora Reiche sérülés miatt ebben a szezonban már nem léphet pályára, Vestergaard azonban reméli, hogy Katrine Lunde-Haraldsen, Gitte Aaen és Anja Althaus a Valcea ellen bevethető lesz, utóbbi ráadásul már a Hypo ellen vissza is térhetett.
A Kovacsicz Mónikát is foglalkoztató klub szombaton, a középdöntő utolsó fordulójában Grit Jurack vezetésével (és 12 góljával) 33–31-re győzte le a csoportelsőségért a Hypót (Tóth Tímea 7, Kirsner Erika 1 gólt dobott), ám a mérkőzés után Vestergaard nem volt benne biztos, hogy ugyanez a két csapat játszhatja majd a döntőt is.
„Nagyon bízom benne, hogy bejutunk a fináléba, de nem mondhatom azt sem, hogy a Hypo bizonyosan továbblép” – mondta Vestergaard. Az osztrák csapat a másik ágon a Győri Audi ETO KC-val mérkőzik.
BAJNOKOK LIGÁJA
| Hypo NÖ (osztrák)–Győri Audi ETO KC |
| Oltchim Valcea (román)–Viborg (dán) |
Legfrissebb hírek

Dán edző veszi át az Odense irányítását – hivatalos
Kézilabda
2025.01.24. 13:40

Női kézi: fél évre kidőlt a Győri ETO nyári érkezője
Kézilabda
2022.05.29. 12:00

Női kézi Európa-liga: Szikora remekelt, megnyerték a döntőt
Kézilabda
2022.05.15. 20:00
Ezek is érdekelhetik




