Formalitás lesz a visszavágó

Vágólapra másolva!
2004.11.07. 21:22
Címkék
A Dunaferr a korábbi eredményei alapján kiemelt volt a férfi EHF-kupában, ezért csak a 16 közé jutásért folyó küzdelmekben kapcsolódott be a csatározásokba.
"Friss videofelvételek alapján készültünk a Koper elleni párharcra - mondta Imre Vilmos edző. - Játékosaink közül Császárnak a lovaglóizma, Krivokapicsnak a térde volt sérült, de mindketten felépültek, és vállalták a játékot."
A szlovén együttesben főleg a három idegenlégióstól, a horvát Broztól, a bosnyák Dobaractól és a szerb Kojicstól várt sokat Igor Poklar edző. Kojics, a volt szerb válogatott jobbszélső játékára kíváncsi volt a veszprémi Eklemovics is, aki elmondta, a Koper egyik kulcsembere jó barátja, ezért eljött Újvárosba, hogy szurkoljon neki.
Egy kimaradó hazai helyzet után Broz lőtte a találkozó első gólját, ám ezt követően a Dunaferr-találatok sorozata következett. A fantasztikus napot kifogó Gúnyát és Császárt nem tudták megállítani a vendégek, és a robbanékony hazai gárdában Stochl kapus, valamint Zubai, Grebenár, Krivokapics és Vujin is tudása legjavát nyújtotta.
Tízgólos újvárosi vezetésnél Kojics megsérült, mert ütközött a feltűnően durván szabálytalankodó Stochl kapussal, akinek emiatt piros lapot mutattak fel a bírók. Kojics a rövid ápolás után visszatérhetett a pályára. Imre edző a rutinosabb csillagokat - Rosta, Kemény - pihentette a kispadon 18-7 után, ám a "csikók" is tartották a tetemes különbséget. Amikor kellett, viszszatért társai közé az elnyűhetetlen Rosta, aki támadásban és védekezésben egyaránt kulcsjátékosa a Dunaferrnek. Váltotta egymást támadásban és védekezésben Krivokapics és Kemény, miközben a tetemes különbség ellenére sem csüggedő Koper erejéből csak arra futotta, hogy ne nőjön túl gyorsan a különbség (32-19).

A dunaújvárosiak fiatal beállósa, Zubai Szabolcs is nagy kedvvel játszott a Koper elleni kupameccsen (Fotó: Danis Barna)
A dunaújvárosiak fiatal beállósa, Zubai Szabolcs is nagy kedvvel játszott a Koper elleni kupameccsen (Fotó: Danis Barna)
A dunaújvárosiak fiatal beállósa, Zubai Szabolcs is nagy kedvvel játszott a Koper elleni kupameccsen (Fotó: Danis Barna)
A legnagyobb tapsot Rosta kapta, amikor a saját kapuja előtt labdát csent, majd meg sem állt Vran kapujáig, amelybe látványos gólt lőtt. Mikler kapust is méltán éltette a közönség, amely a gólzápor mellett kedvencei védekezésével is elégedett lehetett. A biztos vezetés - gyakorlatilag a továbbjutás - tudatában sem lett könnyelműbb a Dunaferr, amelyben Kleis is beszállt a góllövőversenybe (37-22). Ekkor már újra pihenhettek az Újváros rutinos játékosai és legeredményesebb góllövői. Ismét kiderült, hogy az "öregek" remekül megértik magukat a fiatalokkal, és a sokra hivatott Dunaferrnek talán ez az egyik legnagyobb erénye. A vasárnapi visszavágó csak formalitás lesz. ---- F ---- S
Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
22 perce

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
29 perce

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
43 perce

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
51 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
57 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
1 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
1 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik