Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 18:11
Fotó: Getty Images
A várakozásoknak megfelelően mezőnyhajrával zárult a Spanyol körverseny 19. szakasza, amelyet az Alpecin-Deceuninck kerékpárosa, Jasper Philipsen nyert meg, de örülhetett Jonas Vingegaard is, aki négy másodperccel növelte előnyét.

Sokoldalú sprintereknek kedvezett a Vuelta 19. szakasza, a mezőnyre 161.9 kilométer várt Rueda és Guijuelo között, a viszonylag sík etap egy dombtetűn zárult. A nap kérdése az volt, hogy a zöld trikós Mads Pedersen vagy Jasper Philipsen él-e a lehetőséggel, illetve mennyire kavar be a szél.

A rajtot követően ketten, a cseh Jakub Otruba és a francia Victor Guernalec léptek el a mezőnytől, utóbbit beérték, előbbi viszont három-négy perces előnyre tett szert a főmezőnnyel szemben. Otrubával egy fehér ló vette fel a versenyt néhány száz méter erejéig, aztán elfogyott a ló ereje. A Caja Rural bringása viszont bírta becsülettel, bár a mezőny ritmusváltását követően a különbség két percre csökkent. Aztán kényelmesebb tempóra váltottak a csapatok, a szökevény így ismét növelte előnyét.

A salamancai részhajrához is Otruba ért elsőként, a mezőnyből az összetettet vezető Jonas Vingegaard tört előre, és begyűjtött négy jóváírás-másodpercet, ami még sokat érhet Joao Almeidával szemben. A magányos cseh vitézkedése mintegy 110 kilométerig tartott, 52 kilométerrel a vége előtt az egyre erősödő oldalszélben beérték.

Két Burgos-versenyző vállalkozott szökésre, miközben Guido Ciccone, a Lidl-Trek versenyzője szorgalmasan pakolta a jegeket és a kulacsokat, kétszer is megfordult a csapatkocsinál, hogy jusson mindenkinek. Egyik pillanatról a másikra gyorsított rá Vingegaard, aztán az UAE jött előre. Az oldalszél nem szólt bele érdemben a szakasz alakulására, így készülhettek a csapatok a mezőnyhajrára.

Guijuelo felé közelítve, két kilométerrel a vége előtt előre álltak a sprintfelvezetők, Filippo Ganna diktált nagy tempót, hátulról hozták Pedersent, de a tökéletes felvezetést kapott Philipsent nem lehetett megverni. Az Alpecin-Deceuninck kerékpárosa ezzel harmadik szakaszgyőzelmét aratta a Vueltán.

Szombaton következik a körverseny utolsó hegyi befutós etapja, a piros trikós Vingegaard előnye 44 másodperc Almeidával szemben.

80. VUELTA A ESPANA
19. szakasz (Rueda–Guijuelo, 161.9 km)
1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 3:50:35 óra
2. Pedersen (dán, Lidl-Trek) azonos idővel
3. Aular (venezuelai, Movistar) a. i.
…36. Vingegaard (dán, Visma) a. i.
Az összetett állása
1. (piros trikóban) Jonas Vingegaard 68:57:44 óra
2. Almeida (portugál, UAE) 44 mp h.
3. Pidcock (brit, Q36.5) 2:43 p h.

 

Legfrissebb hírek

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
Tegnap, 18:07

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Vuelta: Joao Almeida fantasztikus teljesítménnyel hódította meg az Anglirut

Kerékpár
2025.09.05. 17:54

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29

Elmaradt az ünneplés, nincs győztese a Vuelta baszkföldi szakaszának

Kerékpár
2025.09.03. 18:03

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04
Ezek is érdekelhetik