Lehengerlő Pogacar-show Ruandában: címvédést ért a 66 kilométeres szóló

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.09.28. 16:55
Tadej Pogacar (Fotó: Getty Images)
Megőrizte Kigaliban a szivárványos trikót Tadej Pogacar, a szlovén országúti kerékpáros 1:28 perccel múlta felül a második Remco Evenepoelt. Valter Attila nem ért célba.

 

Nagyon durvaként jellemezte Valter Attila az országúti kerékpáros világbajnokság mezőnyversenyének útvonalát az Eurosportnak a ruandai Kigaliban. A férfi bringásokra 267.5 kilométer várt, több mint hatezer méteres szintkülönbséggel, meredek emelkedőkkel és macskaköves szektorokkal, elképzelni sem egyszerű, hát még letekerni… „Élvezetes itt lenni és ebben az országban bringázni, Ruanda nagy élmény, de attól még ez egy brutálisan nehéz pálya, amit a magaslati levegő tesz még keményebbé” – összegezte benyomásait még a rajt előtt Valter az Eurosportnak.

Mintegy negyven kilométer megtételét követően bukás történt, Valter nagyot mentve megúszta, Marc Soler és Ilan Van Wilder viszont feladni kényszerült. 104 kilométerrel a vége előtt megindult Tadej Pogacar, erre Juan Ayuso és később Isaac Del Toro is, egy darabig együtt tekert elöl a három UAE-s. Az időfutamban világbajnok Remco Evenepoel viszont bosszankodhatott, kerékpárt kellett cserélnie, lemaradása így nőtt, és ez végül jelentősen szerepet játszott a végeredményben.

Merthogy hatvanhat kilométer volt hátra, amikor Pogacar lerázta Del Torót is, onnantól magányosan küzdhetett az elemekkel a körpályán. Mögötte Evenepoel tett meg mindent, hogy csökkentse lemaradását, de ez csupán az ezüstéremre bizonyult elegendőnek, míg a bronzért az ír Ben Healy és Mattias Skjelmose csatázhatott. Idő közben sorra intették ki a lemaradó versenyzőket, köztük a 9:53 perces hátrányban lévő Valtert, akinek egymás után ez a második viadala, amely idő előtt ért véget. A magyar bringás Kínában zárja az évét, egyúttal az lesz az utolsó versenye a Visma színeiben.

Hatszáz méterrel a vége előtt Pogacar először mosolygott, magasba emelte karjait, szétnézett az ünneplő tömegre, tökéletes versenyzése világbajnoki címet ért, így még egy évig ő viselheti a szivárványos trikót. Az idényben 17. győzelmét arató szlovént még az Európa-bajnokságon és a Lombardián láthatjuk idén.

Evenepoel végül 1:28 perces hátránnyal ért be, a dobogóra még Healy állhatott fel, a pálya és a körülmények nehézségét mutatja, hogy a célig csupán harminc bringás jutott el.

Jövőre Montrealban rendezik a világbajnokságot. Ott, ahol két héttel korábban Pogacar jól ment, de nagyvonalúan átadta a győzelmet csapattársának, Brandon McNulty-nak…

KERÉKPÁR
VILÁGBAJNOKSÁG, KIGALI
Országúti mezőnyverseny
Férfiak (Kigali–Kigali, 267.5 km)
Világbajnok: Tadej Pogacar (Szlovénia) 6:21:20 óra
2. Remco Eveneoel (Belgium) 1:28 perc hátrány
3. Ben Healy (Írország) 2:16 perc hátrány

Valter Attila nem ért célba.


 

 

Legfrissebb hírek

„Nem úgy sikerült ez az év, ahogy elterveztem” – Valter Attila

Kerékpár
2025.10.13. 16:16

Pogacar ellen nincs megoldás – sorozatban ötödször nyerte meg a Lombardiát

Kerékpár
2025.10.11. 17:50

Pogacar ezúttal csak húsz kilométeres szólóval nyert

Kerékpár
2025.10.07. 17:43

Kerékpár: Pogacar a folyamatos sikerei ellenére évről évre fejlődni akar

Kerékpár
2025.10.06. 12:14

Pogacar 75 kilométeres szóló végén az Eb-t is megnyerte

Kerékpár
2025.10.05. 17:13

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
2025.10.01. 17:10

Evenepoel erődemonstráló győzelmet aratott az időfutamban a vb-n

Kerékpár
2025.09.21. 17:20

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
2025.09.14. 21:54
Ezek is érdekelhetik