Csupasport: ijedtében két számot is megnyert az ob-n

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 16:41
Címkék
Szabó Zsófiában meghűlt a vér, amikor meglátta a pályát Novo Mestóban, ám remekül sikerült az első faburkolatú versenye.

Szabó Zsófia sikeres pályakerékpáros országos bajnokságon van túl, hiszen két versenyszámban is diadalmaskodott, ráadásul úgy, hogy jócskán az idénye vége után várt rá ez az esemény, így a pihenéséről érkezett rá.

„Örültem, hogy Szlovéniában rendezték meg a pályakerékpáros országos bajnokságot, hiszen itthon nincsenek meg a megfelelő körülmények ehhez – mondta a Csupasportnak a 24 esztendős Szabó Zsófia. – Ez volt az első fapályás versenyem, nagyon vártam már, hogy ezen a burkolaton bringázhassak. Bár megmondom őszintén, amikor először megláttam a pályát, egy kicsit meghűlt bennem a vér, mert elég meredeknek tűnt, ijesztő volt.”

A Csupasporton ezen kívül megnézhetnek egy videót Erik Ronerről, aki életében sok őrültséget csinált, többek között óriási színes lufikkal felrepítette magát kétezer-ötszáz méter magasra, majd egy puskával addig lődözte őket, míg ő maga le nem zuhant.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik