Vuelta: dán szakaszgyőzelem, Roglic újra az élen

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.08.19. 18:34
null
Roglic újra pirosban (Fotó: AFP)
Magnus Cort nyerte meg csütörtökön a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny hatodik szakaszát, amelyen a másodikként célba érő Primoz Roglic ismét átvette a vezetést összesítésben.

 

A Requena és Alto de la Montana de Cullera közötti 158.3 kilométeres szakasznak csak a hajrája ígért igazi izgalmat, ugyanis a célba 1900 méter hosszú, de igencsak embert próbáló, 9.4 százalékos átlagmeredekségű emelkedő vezetett.

A táv közel egyharmada után alakult ki egy ötfős szökevénycsoport. A hajrá aztán több szempontból is izgalmasan zajlott, egyrészt kérdés volt, hogy a szökevények közül a legerősebbnek bizonyuló dán kerekes megőrzi-e előnyét a célig, másrészt mögötte megkezdődött a harc az összetett első helyéért küzdő klasszisok között.

Roglic néhány száz méterrel a cél előtt váltott ritmust, ezzel darabjai szakította az élbolyt, egyúttal leszakította az eddigi éllovas Kenny Elissondét. Az időfutamban olimpiai bajnok bringás végül éppen nem érte utol a szökevénycsoport utolsó tagját, Cortot, így ő a szakaszgyőzelmet, míg a vele azonos idővel célba tekerő Roglic az összetett első helyét ünnepelhette. A címvédő Roglic ezen a Vueltán már az első három szakaszon viselhette a piros trikót, előnye 25 másodperc a második Enric Mas előtt.

Pénteken a Gandia és Balcón de Alicante közötti 152 kilométeres táv megtétele vár a 76. Vuelta a Espana mezőnyére.

VUELTA A ESPANA
6. szakasz, Requena–Alto de la Montana de Cullera, 158.3 km
1. Magnus Cort (dán, EF Education-Nippo) 3:30:53 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Andrea Bagioli (olasz, Deceuninck–Quick-Step) 2 mp h.
Az összetett élcsoportja
1. Roglic 21:04:49 óra
2. Enric Mas (spanyol, Movistar) 25 mp h.
3. Miguel Angel López (kolumbiai, Movistar) 36 mp h.

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Roglic elindult a keddi szakaszon, majd feladta a versenyt; egy másik versenyző a szakadékba csúszott

Kerékpár
2025.05.27. 14:58

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Lucas Plapp nyerte a nyolcadik szakaszt a Girón, Diego Ulissié a rózsaszín trikó

Kerékpár
2025.05.17. 18:31

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

Tarling nyerte meg az időfutamot, Roglic rózsaszínben

Kerékpár
2025.05.10. 18:19

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
2025.05.09. 10:59

Kerékpár: Roglicé az utolsó szakasz és az összetettet is a Katalán körversenyen

Kerékpár
2025.03.30. 14:57

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
2025.03.27. 17:48
Ezek is érdekelhetik