Öregen is vb-övet nyert – George Foreman-sorozat, 3. rész

A Muhammad Ali elleni kudarc (1974. október 30., Kinshasa) után kerülte a szorítók világát, éjszakázott, sportszerűtlenül élt, más kérdés, hogy 1975 áprilisában Torontóban egy este öt ellenféllel szemben állt ki, s valamennyit legyőzte. Ám 1976 januárjában címmeccset vállalt, Las Vegasban kiütötte Ron Lyle-t az Észak-amerikai Bokszszövetség betöltetlen nehézsúlyú bajnoki címéért, a mérkőzés a Ring Magazinnál az év meccse lett. Ezt követően ismét Joe Frazier következett (1976. június 15., New York). Smokin’ Joe az első menetben mozgékony volt, támadott, de aztán védekezésre kényszerült. Az 5. körben kétszer is a padlóra került, akárcsak az első összecsapásuk során, most sem kellettek pontozók… Frazier edzője, Eddie Futch a második leütést követően belépett a kötelek közé, egyértelművé téve, nincs tovább. Nem véletlenül írta a Sports Illustrated: „Smokin’ Joe kiégett.”  

Még három ellenfelét megverte, aztán az Ali elleni visszavágó felé vezető úton a korábban Ron Lyle-t legyőző, Alitól csak szűken vereséget szenvedő Jimmy Young megállította (1977. március 17., San Juan). Pedig Big George nem állt rosszul: egy kemény balhoroggal a 7. körben megrendítette ellenfelét. Young azt nyilatkozta: „George nem vette észre, hogy elkapott. Ha csak a kisujjával megbök, hanyatt esem. Magam sem tudom, hogyan éltem túl.”  Olyannyira túlélte, hogy a záró szakaszban ő padlóztatta a teljesen elfogyó Foremant, a volt világbajnok örülhetett, hogy pontozásos vereséggel megúszta. Viszont az öltözőben azzal fordult edzőjéhez, Gil Clancyhez, hogy látomása volt: úgy érezte, meghalt, egy óriási kéz emelte ki az őt körülvevő ürességből. „Jézus Krisztus eljött értem.” Clancy a látomást azzal magyarázta, hogy a bunyós dehidratált állapotba került a fizikumot amúgy is megviselő párás San Juanban. Clancy szerint: „Olyan forróság volt, mint a pokolban. George hallucinált a kiszáradt állapotában. Egyszerűen rosszul lett a melegtől.” Eszméletre térését konkrét és átvitt értelemben is isteni jelnek fogta fel, megtért, Isten felé fordult, lelkészként hirdette az igét. A szakma elkönyvelte, hogy minden idők egyik legjobb nehézsúlyú bokszolója 28 évesen végleg letette a kesztyűt.

Semmi jel sem utalt arra, hogy hiányzik neki a bunyó, s vissza akarna térni. Mivel rendszeresen látogatta a gyorséttermeket, elszaladt a súlya, ahogyan ő fogalmazott: „Imádom a hamburgert, mindig éhes voltam, felfaltam volna a földet is.” Többször megnősült, számos gyereke született, elindította saját grillsütő-vállalkozását (George Foreman Grill), ez hozott a konyhára. Majd arra hivatkozva, hogy a gyülekezetének pénzt szeretne gyűjteni, továbbá ismét elhódítani a vb-címet, újra edzésbe állt, s ehhez érvként felhozta, összemérné az erejét Mike Tysonnal. Tíz év után jött a come back, ismét a kötelek közé lépett. „Úgy mozog a ringben, mint a behajózásra váró Queen Mary óceánjáró” – írták róla 1987-es visszatérésekor, vagy így poénkodtak: „Láttam George Foremant árnyékbokszolni. Az árnyék győzött.” Idős, túlsúlyos, esélytelen az élmezőnnyel szemben – ez volt az általános vélekedés.

De visszatérését a lehető legkomolyabban vette. Havonta lépett ringbe és ütötte ki sorban ellenfeleit, hogy ismét valóra válthassa álmát, megszerezze a világbajnoki címet. Négy év alatt sorozatban 24 meccset nyert meg, 23-at KO-val vagy TKO-val. Jöhetett volna Iron Mike, de ő 1990 decemberében kikapott Buster Douglastől, s elvesztette a vb-övét. Ennek ellenére létrejöhetett volna a meccs, hiszen Tysonnak kapóra jött volna, ha Foreman testén keresztül kapaszkodik vissza, ám Don King terve meghiúsult, s nem Big George miatt. Amikor a korszak nagymenő promóterei Atlantic Cityben összedugták a fejüket, George Benton kérdésére, hogy mikor hozzák tető alá a találkozót, Bobby Goodman így válaszolt: „George, lehet, hogy nem hiszed el, de ez a rohadt Tyson egyszerűen be van szarva Foremantől, azt mondta, nem kér belőle.” Foreman így a WBA- és az IBF-szervezetnél is címvédő Evander Holy­field ellen bokszolt 1991. április 19-én Atlantic Cityben. Hiába nem vallott szégyent, bevitt néhány hatalmas ütést 42 évesen, de rendre ellenfele akarata érvényesült, egyhangú pontozással kikapott. De hogy milyen ütközet volt? A győztes utána a fejét csóválva nyilatkozott: „Kaptam egy-két akkora ütést, hogy azt hittem, az összes fogamat kiveri.”     

George-nak nem szegte kedvét a vereség: a jó nevű Jimmy Ellis és Alex Stewart ellen nyert, megverte Pierre Coetzert, így ismét vb-címmérkőzés következett a WBO-szervezet üres trónjáért, de a csatába 36 győzelemmel és egy vereséggel érkező Tommy Morrison pontozással legyőzte (1993. június 7., Las Vegas) a 44 éves veteránt, akinél gyorsabb is volt, keményen ütött – más kérdés, hogy amikor Morrison kezét a magasba emelte a mérkőzésvezető, fülsiketítő füttykoncert fogadta a döntést. Foreman karrierje negyedik vereségét szenvedte el, ilyenkor még a legjobb barátok is azt mondják, tényleg illene szögre akasztani a kesztyűt. De Big George világbajnok akart lenni, s nem volt önbizalom híján sem: „Nem győzhetsz le egy csodát. És én egy csoda vagyok” – mondta egy interjúban. Több mint egy évvel a veresége után kihívta a WBA és az IBF világbajnokát, Michael Moorert (1994. november 5., Las Vegas).

A címvédőt tartották esélyesnek, ám nem mindig tudott elmozogni a kihívó pörölyszerű bal- és jobbegyenesei elől. Foreman nemcsak nyert, hanem ki is ütötte a 10. menetben! Győzelmének kihirdetése után az „öreg” térdre ereszkedve mondott köszönetet Istennek. A Ring Magazinnál ez lett az év kiütése, akárcsak az év visszatérése. Big George 45 évesen minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka lett, valamint a két vb-címe megszerzése között eltelt 21 évvel ugyancsak csúcstartónak mondhatta magát. Első címvédése előtt a WBA övéről lemondott, az IBF trónja volt a tét, a német Axel Schulzot győzte le pontozással  (1995. április 22., Las Vegas), ám legyünk őszinték, Schulz jobb volt a lassú bajnoknál. A szervezet egy németországi visszavágót írt ki, ám Foreman ezt nem vállalta, így az IBF övéről is lemondott.

A bunyót azért nem hagyta abba, 20 veretlen meccséből 18-at KO-val vagy TKO-val befejező, Terminátor becenévre hallgató Crawford Grimsley-t ugyancsak pontozással (1996. november 3., Tokió) verte meg. A 36–0-s mérleggel kiálló Lou Savarese sem jelentett neki akadályt (1997. április 26., Atlantic City), noha Foreman „csupán” megosztott pontozással nyert. Utolsó összecsapását (1997. november 22., Las Vegas) Shannon Briggs ellen vívta. Az összecsapás győztese elnyerte a jogot a WBC világbajnoka, Lennox Lewis kihívására. A kidolgozott, ugyanakkor merev izomzatú Briggs többségi döntéssel nyerte meg a mérkőzést, amelyen Foreman volt a jobb. Így a rasztafrizurás ökölvívó került Lewis színe elé, aki a kezdeti nehézségeket követően az 5. menetben technikai KO-val győzött… S noha 50 éves korában felvetődött, hogy ringbe lép Larry Holmes ellen, Foreman végleg befejezte.

Vagyonos emberként élte az életét, ötödik házasságában, Jane személyé­ben találta meg az igazit, 12 gyerekük született, az öt fiú mind a George nevet kapta. Hogy miért? A karrierjét 76–5–0 (68 KO-TKO) mérleggel záró bunyós így válaszolt: „Bokszoltam Frazierrel, Nortonnal, Alival és Holyfielddel, sok ütést kaptam, tartottam attól, hogy majd nem jut eszembe a fiaim keresztneve.”  

Élete kiváló példa arra, hogy a nagy szegénységből, a bűnözői lét mezsgyéjéről is jó útra lehet térni. Egészen fiatalon a rendőrök elől bujkált, meglett korában lelkészként segítette az embereket, hogy jó útra térjenek.

Ő maga idén március 31-én fejezte be földi útját.

(VÉGE)     

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 19-i lapszámában jelent meg.)