Sportkönyvtár: ház a hegy tetején

Bölcsebb persze eleve elkerülni egy ilyen helyzetet, s aki józan ítélőképességének birtokában van, nem is vágyik Latin-Amerika egyetlen büntetés-végrehajtási intézményébe sem. Felfoghatatlan különbségeket mutatnak ezek a helyek a hasonló funkciójú európai objektumokhoz képest. Az egyik alapvető eltérés, hogy arrafelé a börtön falain belül nincsenek őrök – az állam így spórolja meg a smasszerek bérét, nagyvonalúan a rabokra bízva egymás megregulázását. Ráadásul a börtönlakók élelmezésére sem kell költeni, ez a feladat a látogatókra van hagyva, akik heti háromszor fordulhatnak meg az intézményben.

Az alcím úgy szól, Négy év Dél-Amerika legkeményebb börtönében, amire biztosan felkapja a fejét, aki látta a Narcos című, Pablo Escobar életét feldolgozó sorozatot, vagy akár csak szorgos hírfogyasztó volt az elmúlt tizenöt évben (elsősorban a bolíviai börtönkörülményekkel kapcsolatban), hiszen van elképzelése arról, milyen erős „versenyről” van itt szó. Az alcím azonban cseppet sem túlzó, e tekintetben minden, ami a Caracas melletti Los Tequesről olvasható a könyvben, meggyőző.

Apropó, Győző, ő a regény főszereplője. A küzdősportban veretes múltú férfi karaktere hús-vér személyen alapul, ahogy maga a cselekmény is valós eseményeket dolgoz fel. Turák Péter – maga is 5 danos karatemester – sporttársát tisztelheti az „igazi” Győzőben, lényegében az ő történetét vetette papírra.

Győző már túl van a harmincon, amikor élsportolói pályafutása véget ér. Felvetődik a kérdés: hogyan tovább? A tanulékony és olvasott, ám talajt vesztett fiatalember új hivatás után néz: felcsap drogfutárnak, és hagyja, hogy a sors a venéz főváros, sőt mint tudjuk, egész Dél-Amerika legkeményebb börtönéig sodorja.

Ekkor veszi hasznát minden tudásnak és tapasztalatnak, amit sportolóként felhalmozott. Olyan időszak elé néz, ami kitartásból, fegyelemből és önuralomból végtelen „mennyiséget” követel meg, nem beszélve a leleményességről, hogy a megfelelő időben a megfelelő döntéseket legyen képes meghozni. S ne feledjük: a börtönök világában az erőszak jelenti a leggyorsabb – de van, hogy egyetlen – utat bizonyos (rész)célok elérése felé –, ha tehát valaki a hagyományos parasztlengőkön túl mással is ki tud rukkolni a közelharc során, máris nyert ügye van, hát még, ha olyan jártas a küzdősportokban, mint a karatéban válogatottságig jutó, de cselgáncsban vagy ökölvívásban is gyakorlott Győző.

Minden talpraesettség és harcművészeti képzettség mellett a szerencse sem megkerülhető tényező. Nagyon nem mindegy például, milyen társaságba csöppen az ember, melyik bandában („pavilonban”) kap helyet, milyen ismeretségekre tesz szert akár a többi rabnál, akár a börtön személyzeténél; hogyan tud velük seftelni vagy adott esetben őszinte barátságot kötni – a jó kommunikáció (beleértve a nyelvismeretet) szükséges, de nem elégséges feltétele az életben maradásnak, a szerencse mindig, mindenhol elkél. Kap-e honfitársat maga mellé az ember, ez is kulcskérdés. Külföldiként egy ilyen helyre kerülni fokozott megpróbáltatást jelent, sőt, többet annál: a fehérek, azaz a „gringók” irányába megnyilvánuló rasszizmus miatt állandó életveszélyt. Aki átélte, tudja, milyen szívet melengető érzés a világ „túlsó végén” magyar szót hallani – Győzőnek megadatik, hogy nem egyetlen magyarként kell túlélnie a Los Teques szürke betontömbjében, van mellette egy (majd később még egy) honfitársa, akivel tartják egymásban a lelket, és aki a harcos pavilontól a vallásoson át a munkásig mindenhova vele tart.

Egy harmadik világbeli kóter nem az a hely, ahova bárki is visszavágyna (még a legelvetemültebb „malandrók” is szívesebben szívják a szabad levegőt, más egyéb szívnivaló mellett), Győző sincs ezzel másképp. Mégis egyetemnek nevezi négyéves rabságának színhelyét. Nem csoda: ha volt is olyan, amire a sport nem tanította meg, Venezuelában biztosan elsajátította.

(Turák Péter: Szigorúan őrizetlen, 21. Század Kiadó, 2024)

Sírásó sose volt és edző sem. Annál inkább: tímár, hivatalnok, fűszeres, zsákhordó munkás, korcsmáros és – egykötetes szerző. Fogl III József, a futballistaként híressé váló újpesti Fogl testvérek legifjabbika, a kitörölhetetlen emlékű „Fogl-gát” fiatalabbik tagja a magyarországi profizmus bevezetése után könyvírásra adta a fejét. Ennek eredményeként született meg kis könyvecskéje a futballról, az 1927 végén magánkiadásban napvilágot látó Futballkönyv, amely minden bizonnyal ténylegesen az ő szellemi terméke (hogy csak részben-e vagy egészben, nem tudható). A könyv – bevezető gyanánt – ilyen sporttársi köszöntőkkel indul: „Felkérésére elolvastam a nekem átadott sportszakkönyvének kéziratát” (Kiss Tivadar); „Fogl III-nak – a kitűnő játékosnak – a futballjátékról írott könyvét nagy élvezettel olvastam, és az azokban rejlő újszerű gondolatok és frappáns hatású rajzok nagyszerű benyomást tettek reám” (Szigeti Imre); „Fogl III-nak futballkéziratát átolvastam, s arról a legnagyobb elismeréssel kell nyilatkoznom” (Schlosser Imre). Fogl III tehát kívülálló szöveggyártóként, az elsőkönyvesek minden bizonytalanságával, mégis rutinos könyves szakembereket megszégyenítő módon lektoráltatta kéziratát, csak ezután bocsátotta kiadásra. Törekvése a mából nézve is dicséretre méltó, a szöveg elméleti és gyakorlati útmutatót kíván adni a labdarúgás elsajátításához. Konkrétabban: részletesen foglalkozik a technikai és a taktikai fogásokkal, behatóan tárgyalja a labdarúgók egyéni képzésének metódusát, és kitér a játék egyéb problémáira is. A futballt egyéni és csapatszinten is vizsgálja, méghozzá a körülményeket különválasztva: gyakorlás (edzés), illetve „éles bevetés” (mérkőzés) közben. A szerző nem leplezi, mit akar másképp, mint a korábbi szerzők: „Több, a futballsportot felölelő könyv is megjelent, de valamennyiről azt a megállapítást vontam le, hogy nagyon fontos dolgok hiányoznak ezen művekből. Még a külföldön megjelent művekben is erősen hézagos kiadások jelentek meg. Először is hiányzik belőlük az, ami az egyén kicsiszolására, szóval: kiképzésére vonatkozik. Hiányoznak ezen művekből továbbá azok a fontos momentumok, amelyek egy csapatnak (különösen egy futballcsapatnak) a kiképzésénél elengedhetetlen követelmények.” Ennek megfelelően a 121 oldalon 18 fejezetre osztott könyv leghosszabb szakasza az ötödik fejezet, amely „az egyén kiképzéséről” szól. Bár a kötet a (sajtó)hibák gyűjteményével zárul, azokból maradt még benne bőven – ahogy a Nemzeti Sport már 1928-ban felhívta rá a figyelmet:      „A II. kiadásnál ki kellene javítani néhány magyartalan kifejezést és fogalmazási hibát.” Nos, a javításokra aligha került sor, mert nem volt már második kiadás…  (Fogl József: Futballkönyv. Elméleti és gyakorlati útmutató a futball-játéknál – kezdők és haladók részére, Budapest, 1927) HEGYI TAMÁS

„Írországnak szurkolok és bárkinek, aki Anglia ellen játszik” – hirdeti egy népszerű ír rögbis drukkerpóló felirata, amely részben ki is jelöli Szent Patrik nemzetének sportágbeli világértelmezését. Kapcsolódó adalék, hogy Írország rögbiválogatottja százötven éve, 1875. február 15-én játszotta első mérkőzését, természetesen Anglia ellen (volt miért revansot adni a későbbi másfél évszázadban, 7:0-s vereség volt a felütés). A jubileum alkalmából jelent meg a témában járatos Peter Bills könyve, amely alcíme alapján az ír rögbi lelkét igyekszik megragadni. Ami a mérhető statisztikákat illeti: a kötetnek mostanság aktualitást adnak a ragyogó sikerek, Írország 2019-ben története során először a rögbi-világranglista élére ugrott, jelenleg pedig Dél-Afrika és Új-Zéland között a második helyen áll. (Peter Bills: Triumphs, Trophies and Troubles, Allen & Unwin, 2025) CS. P.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. február 22-i lapszámában jelent meg.)