Barta Sylviának lételeme a mozgás, büntetésnek érzi, ha nem sportolhat

– Emlékszik a legelső edzésre, amelyet tartott?
– Tizenkét éve történt, a barátaimat hívtam meg. Abban az időben szűkebbek voltak az önreklámozás lehetőségei a közösségi médiában, így sms-ben toboroztam vendégeket. Lényegében szájról szájra terjedt a híre az edzéseimnek; az igazat megvallva a mai napig ezt tartom a legjobb, leghitelesebb reklámlehetőségnek.

– Zugliget egyik ikonikus helyén, a hajdani lóvasút végállomásának épületében találkoztunk. Itt például milyen foglalkozás zajlott?
– Fitdance-edzést tartottam, ez nagycsoportos, zenés, kicsit koreografált, de azért könnyen követhető, nagyjából másfél órás testmozgás. Van még alakformáló órám, és vezénylek gerinctornát is, hetente összesen öt edzést – a televíziózás mellett pillanatnyilag ennyi fér bele az időmbe.

– S ezeket az órákat elejétől végigmozogja ön is?
– Természetesen. Gyakran megkérdezik, miképp lehet ötven fölött is sportos az alakom. Nos, ez nem valami hirtelen fellángolás jutalma, hanem több évtizedestudatos munka eredménye. Hozzáteszem, egész életemben sportoltam, nekem büntetés, ha nem mozoghatok.

– Igaz, hogy ígéretes úszótehetségként tartották számon?
– Ózdi lány vagyok, de hároméves koromban elköltöztünk Százhalombattára, mert az édesapám a hőerőműben kapott mérnöki állást. Kislányként sokat betegeskedtem, ezért az orvos azt javasolta a szüleimnek, vigyenek úszni, attól majd megerősödöm. Így is lett, és olyannyira megszerettem a vizet, hogy a battai klubban elkezdtem versenyszerűen úszni. Láthattak bennem fantáziát, mert átigazolt a Honvéd, és ezzel egy időben budapesti kollégista lettem, hogy hajnalban és délutánonként is edzhessek.

– Melyik úszásnem volt az erőssége?
– A gyors és a hát, száz, kétszáz és négyszáz méteren. Sokat köszönhetek az úszásnak, rengeteg élménnyel gazdagodtam, megtanultam küzdeni, lemondásokkal élni, s noha alapvetően egyéni sportról van szó, csapatban létezni. Ám kishitű voltam, nem bíztam benne, hogy eljuthatok az olimpiára vagy a világbajnokságra, így tíz év után visszavonultam. Hozzáteszem, nem az úszás volt az egyetlen vizes sport, amit kipróbáltam, édesapámmal jártam evezni a Dunára és vitorlázni a Balatonra.

– Sportos család lehettek.
– Édesanyám fiatalon vívott, ő vitt először színházba, moziba, ő adta az első könyveket a kezembe, ő olvasott nekem először verseket. Apukámat érdekelte a csillagászat, másodhegedűs volt egy kamarazenekarban, megtanult gitározni és a szobám kétharmadát a versenyzongorája foglalta el. Gimnazistaként szertornázott, a sportra mindig szakított időt. Tőle tanultam síelni és vitorlázni. A hőerőműnek Balatonkenesén volt üdülője, a vitorlásszakosztálynak én is tagja lettem. Megszereztem a hajós jogosítványt, a kalóztól a nagyobb vitorlásokig mindenféle hajótípust kormányoztam. A férjem is szeret vitorlázni, így a megismerkedésünk utáni randevúk egyikén teliholdkor kihajóztunk a Balatonon, bár az az este mégsem csak a romantikázásról maradt emlékezetes.

– Még miről?
– Minden csodálatosan alakult, ringatóztunk a vízen, gyönyörködtünk az ezüsthídban, ám egy idő után egyre furcsább szagok kezdtek terjengeni, majd mindent elárasztott a bűz. Egy szennyvízfeldolgozó közelébe sodródtunk, ráadásul a szúnyogok is támadásba lendültek, nem győztünk menekülni.

– Noha népes vendégkört tornáztat, a nagyközönség mégsem edzőként, hanem a TV2 időjárás-jelentőjeként ismeri.
– Még Százhalombattán kezdtem televíziózni harminc évvel ezelőtt, onnan kerültem a fővárosba. Vezettem magazinokat és élő műsorokat, de országos csatornán a TV2 indulásakor időjárás-jelentőként kerültem képernyőre. Ez a legrövidebb tévés műfaj, egy vagy két perc egy-egy adás, mégis szinte mindenki nézi, sőt végignézi.

– Ha pontos a prognózis, természetesnek vesszük, ám igencsak bosszankodunk, ha váratlanul elázunk.
– A kereskedelmi tévék indulása előtt időjárás-jelentő csak meteorológus lehetett. Én is H. Bóna Mártától, Vissy Károlytól, Németh Lajostól, Nadrai Attilától tanultam. Az első tévés időjárás-jelentő vagyok, aki a TV2-nél szabad kezet kapott, annak minden felelősségével.

– Ez mit jelent?
– A műsoridőt kell szigorúan tartanom, egyébként saját magam szerkesztője vagyok. Az, hogy az időjárás-jelentésben mi hangzik el, rajtam múlik. Az adatokat a HungaroMettől kapom, ebből az adatbázisból dolgozom. Nekem kell összeállítani a háttérben megjelenő grafikákat is. A vetített hátteret csak a néző látja, ha hátrapillantok, mögöttem nincs semmi, így kell mozognom a képernyő egyik oldaláról a másikra. Kaptam is olyan kritikát, hogy minek mászkálok, minek illegetem magam. A képkivágásunk nem egész, hanem kétharmad alakos, így viszonylag sokat kitakarok a grafikából. Ezért kell mozdulnom, hogy minden országrész adatai láthatóak legyenek.

– Kap visszajelzéseket?
– Még meteorológusoktól is. A Nógrád vármegyei Zabar az ország leghidegebb pontja, ott dőlnek meg többnyire a negatív rekordok. A település egyik nevezetessége a Hidegfesztivál, amelyre műsorvezetőként meghívást kaptam. Ott találkoztam meteorológusokkal is. Nagyon kedvesek voltak, megajándékoztak, remekül elbeszélgettünk. Kölcsönös a tisztelet, hiszen nem tudnék dolgozni a munkájuk nélkül, ugyanakkor nekik sem mindegy, miként prezentálom az adataikat.

– Ha már fesztivál: korábban azt nyilatkozta, „azért sportolok, hogy ehessek”.
– Igen, ez részben így is van. Alapvetően egészségesen táplálkozom, szeretem a könnyű ételeket, de ha meghívnak egy fesztiválra, lakodalomba vagy disznótorra, kihasználom, és végigkóstolom a kínálatot. Szeretem az édességet, szeretek sütni, de vigyázok, hogy minél kevesebb cukrot használjak. Mivel bizonyos életkor után könnyebben gyűlnek a fölösleges kilók, a mozgás, a testedzés kihagyhatatlan.

– Egy edzőnek pedig illik jó példával elöl járni.
Így van, bár valójában a betegségem terelt az edzősködés felé. Az első lányom születése után diagnosztizálták az autoimmun betegséget, ami többek között azzal járt, hogy olyan alapmozdulatok, mint a hússzeletelés vagy a cipőfűzés, problémát okoztak. Megéltem, milyen gyorsan el tud illanni a világra szóló optimizmus, jókedv, ha az ember nem képes mozogni, és fájdalmakkal éli az életét. Ahogy kezdtem kilábalni a bajból – bár a betegség életre szól, szerencsére jól kezelhető –, egyre többször jutott eszembe, hogy az összegyűlt tapasztalataimmal segítsek a hozzám hasonlóknak. Gyerekfejjel volt olyan tervem, hogy testnevelő leszek, jelentkeztem is a TF-re, ám a felvételi helyett elmentem evezni a barátaimmal a Mazuri-tavakra… Azóta számos végzettséget szereztem, most éppen személyi edzőnek tanulok, nyáron lesznek a vizsgáim.

– Nem csak egészséges embereknek tart foglalkozásokat.
– Nagyon fontos része az életemnek a karitatív munka! Az egyik lányom születésnapját ünnepeltük, s érintetlenül maradt egy torta. Az egyik vendég anyuka javasolta, vigyük el az édességet a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézményébe; ő ismerte az otthon vezetőjét, Fehér Anna nővért, aki sajnos már nincs közöttünk, a Covid idején elhunyt. Noha ez zárt intézmény, Anna nővér nagyon nyitottan fogadott, és mivel végeztem olyan tanfolyamot, hogy kerekesszékeseket is mozgathatok, beleegyezett egy próbaórába. Szívemet-lelkemet beleadtam a foglalkozásba, ami nagyon jól sikerült. A bemutató után indultam volna haza, ám hosszú ideig csak sírva ültem az autóban. Rádöbbentem, hogy az én bajom az intézetben élők problémáihoz képest semmiség, és ez a felismerés megváltoztatta az életemet. Mindaddig betegségtudattal éltem, de ez megváltozott, sőt erős egészségtudattá alakult át. Az autoimmun betegség bizonyos kapukat becsukott, másokat viszont kinyitott nekem. Tíz éve heti rendszerességgel járok az intézetbe, és a fiatal felnőttekkel foglalkozom, sőt sokszor a fitdance-csoportom tagjai is velem tartanak egy-egy olyan közös programra, amelyet az intézet lakóinak szervezek.

– Ön azon kevés ismert nő egyike, aki nem titkolja a korát.
– Mondja is édesanyám: Szilvikém, ne beszélj annyit arról, hány éves vagy, egyáltalán nem látszik rajtad. Természetesen nem hirdetem úton-útfélen, hogy elmúltam ötven, ugyanakkor örülök minden évnek, s örülök, ha eggyel több gyertyát fújhatok el a tortán. Azért is hálás vagyok, hogy manapság, amikor az időjárás-jelentésre fiatal lányokat válogatnak a kinézetük alapján a világon mindenhol, én ötvenhez közel visszatérhettem a TV2-höz, és képernyőn lehetek. A csatorna ezzel is jelzi, milyen értéket képvisel. Fontos üzenet, hogy ötvenen túl is lehet csodálatos az élet, s ha az ember mindenféle önpusztító szokásokkal nem tette tönkre magát, egészségesen, tevékenyen, aktívan és boldogan tudja élvezni ezeket az éveket is.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 17-i lapszámában jelent meg.)