Sportkönyvtár: Manchester United, régi dicsőségük…
E kiválasztottak közé tartozik Andy Mitten. Egy manchesteri srác, aki maga is futballozott, ám az egyik meccsen jobbhátvédként reménytelenül próbált semlegesíteni egy fürge szélsőt, s fejlett önkritikai érzékkel 15 évesen ráébredt: jobban jár, ha inkább ír a futballról. A csatár, bizonyos Ryan Giggs később 963 mérkőzésen viselte a Manchester United mezét, de Mitton sem szakadt el a „vörös ördögöktől”: megalapította a United We Stand magazint, amely 1989 óta a Manchester United drukkereinek befolyásos és a függetlenségére fölöttébb büszke folyóirata. Később főszerkesztette a FourFourTwo futballszaklapot, cikkei jelentek meg többek között a BBC-n, a GQ férfimagazinban és a tekintélyes The Athleticben. Több mint száz országban a futballvilág félezer korábbi és jelenlegi hírességét interjúvolta meg. Tizenegy könyve jelent meg, közte a Manchester Unitedről szóló munkák. Az 1970-es,1980-as és 1990-es évekről szóló kötetek után megírta a 2000-es évek sztorijait is – ez utóbbi, a Bring On United: Ferguson’s Golden Generation immár magyarul is olvasható Jöjjön a United címmel.
Az itthoni kiadásra a Mediabook Kiadó vállalkozott, amely az Utanpotlassport.hu korosztályos portált működteti, és a Nemzeti Sportban keddenként megjelenő Junior-mellékletet gondozza. S még egy közös csomópont: a magyar szöveg Marosi Gergely munkája, aki korábban az nso.hu munkatársa volt. A fordító és a lektor, Lépesfalvi Zoltán nemcsak pontosította az eredeti mű apróbb tévedéseit, arra is vállalkozott, hogy lábjegyzetekkel segítse eligazodni a magyar olvasót a szlengek és statisztikák sűrűjében.
A szerző éppen egy csapatra való játékossal készített interjút: Ole Gunnar Solskjaer, Jaap Stam, Diego Forlán, Darren Fletcher, Wes Brown, Patrice Evra, John O’Shea, Gary Neville, Dimitar Berbatov, Nemanja Vidics, Ryan Giggs nyilatkozott. A Manchester United legutóbbi aranykorát ismerők felkaphatják a fejüket, elvégre olyan nevek hiányoznak e névsorból, mint például David Beckham, Cristiano Ronaldo, Roy Keane, Rio Ferdinand vagy éppen Wayne Rooney, nem is beszélve a sikerkovács Sir Alex Fergusonról, ám a mesélők jóvoltából, fejezetről fejezetre haladva egyre karakteresebb kép sejlik át róluk is.
Mitten munkájának értéke az álcázatlan bennfentesség. A labdarúgók explicite partnerként, olykor szinte barátként kezelik, s ennek megfelelő nyíltsággal terítik ki emlékeiket. Nem volt ez mindig és mindenkivel így. Gary Neville 16 éven át nem állt szóba a szerzővel, mert az 1998-ban a Sky Sports reggeli műsorában azt találta mondani az egy évvel korábban a Tottenhamtől szerződtetett Teddy Sheringhamre, hogy még adós az igazán jó teljesítménnyel. Ez az amúgy szolíd kritika az úgynevezett 1992-es generáció több más tagjánál, így David Beckhamnél, Nicky Buttnál, Ryan Giggsnél, Phil Neville-nél és Paul Scholesnál is kiverte a biztosítékot – innen volt szép visszakapaszkodnia az (újság)írónak. Igaz, Mitten megdolgozott a bizalom visszaszerzéséért: nem az újabban oly divatos „fotelszakértő” hangján szól, a mai napig évi 80 mérkőzésre utazik el szerte a világban.
A Jöjjön a United több mint ütős visszatekintés – ismeretterjesztés is az angol futball kultúrájáról. Megcsendül benne az a misztikus világ, amelyben – például – magától értetődő, hogy a lelátó népe dalban dicsőíti kedvenceit, hogy a futballisták egyre-másra jelentetik meg önéletrajzi írásaikat, s amelyben egy klubikont azért rúghatnak ki, mert az egyesület saját tv-jében bírálni merészeli csapattársait. Egyúttal traumatikus olvasmány (főképpen a Manchester United iránt elkötelezetteknek), mert oldalról oldalra emlékeztet arra a lehangoló hanyatlástörténetre, amelyet a Sir Alex Ferguson-érát követően a földkerekség (egyik) legnagyszerűbb futballklubja átél…
(Andy Mitten: Jöjjön a United, Mediabook Kiadó, 2025)
Képessy József neve csak az azonnal felismerhető hangú (szinkron)színészt jelentette nekem addig, amíg az atlétaszakíró és sportvezető kicsi könyvét meg nem vettem az antikváriumban két évtizeddel ezelőtt. A kötet az 1966-ban Budapesten rendezett nyolcadik atlétikai Európa-bajnokság előhangjának tekinthető, így a sportág története búvárlóinak lehet érdekes majd’ hatvan esztendő után, de nekem a szívemet is melengeti. Mert végleg sportbolonddá csak két év múlva, a mexikói olimpia közeledtével lettem ugyan (tévét, rádiót, újságot se látva, az Eb-ről nem is hallottam a maga idején), ám a sorok, képek mégis mintha gyermekkorom élményeit, atlétikafantáziálásait hoznák vissza valamiképp.  Ráadásul a sorozat indulásának körülményeit is megtudhatjuk a kötet elején. Azt például, hogy akár csak az úszó-, úgy az atlétikai Eb ötlete is magyar találmánynak tekinthető (Stankovits Szilárd a „hőskor” legendája már 1926-ban próbálkozott, s terve 1934-re célba ért), s egyéb – ma már alighanem kezdetlegesnek tetsző – korfüggő sajátosságokra is rácsodálkozhatunk. Hogy (nemegyszer fekete) salakon futottak a versenyzők, hogy a rajttámlát abba szúrták, ki-ki a magáét (még korábban meg kicsi gödröket ástak!), hogy homokba érkeztek a magasugrók is egészen a hatvanas évekig, hogy a futók teljesítményét tizedre mérték, így akadt, hogy az első négy helyezett ideje számszerűen megegyezett, s a célfotók értékelését idegrángásokkal várták az érintettek hosszú ideig. Megtudtam például, hogy az 1954-ben 800-on huszonhat évig (!) fennálló magyar csúccsal győztes (négy aranyat nyertünk, s ennyit soha máskor!) Szentgáli Lajos igen apró termetű futó volt, meg hogy a később már általam is látott klasszisaink (Kulcsár Gergely, Varjú Vilmos, a ’68-ban olimpiai bajnok Zsivótzky Gyula) pályafutása miként kezdődött egykoron.  S némi utánaszámolással azt is még, hogy a könyv megjelenéséig nekünk adatott hat Eb-n (1950-ben nem indultunk!) szerzett kilenc aranyhoz, öt ezüsthöz és tizenkét bronzhoz képest a ’66-tól máig lezajlott tizenkilenc (!) kontinensvidalon kilenc arany, tizenkilenc ezüst és tizenkét bronz jutott legjobbjainknak, ezért eredményességünk – az ezüstök kivételével – meglehetősen aránytalan. Így bár a könyv nosztalgiaalkalomnak is megfelel, az újabban némileg élénkülni látszó atlétikánk előtt álló végeznivalókra is figyelmeztethet bennünket. (Képessy József: 228 aranyérem, Sport, 1966)  |
Belfast Celtic, Third Lanark, Telford United, Merthyr Town, Rushden & Diamonds, Corinthian-Casuals… Ha a klubnevek nem mondanak sokat az olvasónak, ne magában keresse a hibát: az említett futballcsapatok régen megszűntek vagy az amatőr osztályok mélyére süllyedtek, eltűntek szem elől. Róluk, Nagy-Britannia és Írország elfeledett együtteseiről szól Philip O’Rourke hiánypótló könyve (a kötet címlapján kiemelt fenti névsor csak ízelítő a teljes merítésből). Az oldalakon szó esik többek között az első FA-kupát – valójában annak ősét – megnyerő angol Wanderers FC-ről, az 1888-ban sajátos világbajnoki címet szerző skót Renton FC-ről és a már szóba ejtett londoni ősamatőrökről, a Real Madrid fehér mezét és a brazil Corinthians nevét ihlető, utóbb a Casualsszal egyesülő Corinthianról is. Ott a helye a csatornán túli sportkultúrára fogékony futballínyencek könyvespolcán.  (Philip O’Rourke: Forgotten Football Clubs of Great Britain and Ireland, Pitch Publishing, 2025) Cs. P. |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 9-i lapszámában jelent meg.)
