Kopasz Bálintot már nem csak az érmek foglalkoztatják, hanem az időeredmény is (Fotó: Tumbász Hédi)


– Az idei világversenyeken még nem osztottak párizsi kvótákat, ön mégis sokat vállalt, a vébé és az Eb után az országos bajnokságon is elindult. Miért volt szükség ilyen sűrű menetrendre az olimpia utáni évben?

– Egyszerűen csak nem akartam kiesni a ritmusból – válaszolta a K–1 1000 méteren olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint. – Fiatal vagyok még, jól bírom erővel, ráadásul az olimpiai aranyérem pozitív töltetet adott, úgy voltam vele, miért ne tudnék az idén is hasonló formában versenyezni. A vírushelyzet miatt amúgy is kimaradt egy év, de én akkor sem álltam le, ennek is köszönhető, hogy Tokióban jól jött ki a lépés. A régi nagy bajnokok gyakran tartottak hosszabb-rövidebb pihenőt az olimpia után, de úgy éreztem, hogy fizikailag és mentálisan is szükségem van a versenyterhelésre, később pedig hálás leszek magamnak, hogy ezt az évet is végigcsináltam.

– Világ- és Európa-bajnoki cím lett a jutalma, pedig nem indult jól az idény...
– A sevillai edzőtábor után nehéz időszakon mentem keresztül, sérülés miatt két hetet teljesen kihagytam, majd másfél hónap kellett, hogy újra jó formába lendüljek. Nem mondom, hogy nem viselt meg, de ebből is felálltam, ugyanakkor nem gondoltam volna, hogy a páros mellett egyesben is sikerül megnyernem mindkét idei világversenyt.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON!
Kammerer Zoltán: „Bálint az alázat és a profizmus megtestesítője”

 
A háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok Kammerer Zoltán hét éve ismeri személyesen Kopasz Bálintot, akit még ifjúsági korában látott először versenyezni. A sportág legendája lenyűgözőnek tartja, amit klubtársa elért, s bízik benne, hogy messze még pályafutásának csúcspontja.

„Bálintnál tudatosabb élsportolót nem ismerek, ő az alázat és a profizmus megtestesítője a magyar kajaksportban – mondta lapunknak a 44 éves Kammerer. – Tizennyolc éves volt, amikor először láttam versenyezni, még az ifik között. Emlékszem, külön felhívták a figyelmemet, hogy fantasztikus hajrája van, de még így is meglepett vele, amit az utolsó kétszáz méteren csinált. Egy évvel később három perc huszonnégy másodpercet ment ezer méteren, ráadásul korát meghazudtolva rendkívül éretten építette fel a pályáját. Akkor már lehetett sejteni, hogy valódi őstehetség, aki sokra viheti, ám ilyen ütemű fejlődésre talán senki sem számított. Édesanyjával különleges párost alkotnak, Bálint a saját útját járja, ezért nem is adok neki tanácsokat; de klubtársak vagyunk, gyakran edzőtáborozunk együtt, bármiben számíthat rám. Nem érdemes párhuzamokat keresni a pályafutásunkban, én húsz évvel ezelőtt voltam a csúcson, más időszak volt, más lehetőségekkel. Akkor valóban jó kajakozónak számítottam, de ha most lennék fiatal, szerintem meg sem tudnám közelíteni Bálint szintjét. Lenyűgöző, hogy huszonöt éves korára mindent megnyert, amit a királyszámban meg lehet, de bízom benne, hogy van még feljebb, és Párizsban az egyéni mellett csapathajóban is révbe ér.”

– Melyik volt a fontosabb, a vébéarany vagy az Eb-címvédés?
– Inkább a világbajnokságra időzítettük a csúcsformát, már csak azért is, mert egy éve Koppenhágában kikaptam Fernando Pimentától, szerettem volna visszavágni neki. Életem legnehezebb ezer métere volt a döntő, ugyanakkor a legkülönlegesebb is, mert erős szembeszélben, az igencsak kedvezőtlen kettes pályán sikerült nyernem. A saját ritmusomra koncentráltam, nem is figyeltem a többieket, csak a célban néztem balra – akkor láttam, hogy szinte egyszerre rúgtuk be a hajót Pimentával. Elképesztően szoros csata volt, végül öt század döntött a javamra.

– A müncheni Európa-bajnokságon viszont nagy fölénnyel nyert, pedig féltávnál még egy hajóhossz előnye volt a portugálnak. Előre eltervezte, hogy a hajrára tartogatja a puskaporát?
– Nem szoktuk kitalálni a taktikát a futam előtt, mert sok múlik azon, hogy milyen a pálya, hogyan alakul a széljárás. Miután lecsapódik a rajtgép, néhány húzásból már érzem, mennyire kell beosztanom az erőmet, mikor érdemes hajrát indítanom. Sokat számít, hogy mentálisan erős vagyok, az Eb-n sem estem kétségbe attól, hogy sokáig Pimenta vezetett, az utolsó kétszázon pedig meg tudtam indulni, amivel sikerült megtörnöm. Az, hogy az idény végén is képes vagyok ilyen hajrára, jól mutatja, hogy fizikailag sokat erősödtem, de ez elsősorban édesanyám érdeme.

– Aki egyben az edzője is, immár tizenhat éve. Minek köszönhető, hogy ilyen jó párost alkotnak?
– Nem fogja elhinni, de egyáltalán nincsenek konfliktusaink. Sohasem veszekszünk, ritkán emeli fel a hangját, kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Amióta az eszemet tudom, emberileg és szakmailag is felnézek édesanyámra, maximálisan megbízom benne és a módszereiben. Az állandóságban hiszek, ezért sokat számít, hogy a jól megszokott, nyugodt környezetben készülhetek, nem frusztrál semmi az edzéseken. Így aztán fel sem vetődött az edzőváltás, az eredmények pedig azt mutatják, nem is lenne rá szükség.

– Ezer méteren gyakorlatilag verhetetlen, az országos bajnokságon mégis ötszázon indult. Milyen tervei vannak ezzel a távval?
– Egyesben semmilyenek, mert bármennyire szeretem is, nem olimpiai szám. Az országoson eredetileg nem is álltam volna rajthoz, hiszen nagyon elfáradtam az idény végére, ám végül a klubom miatt egy távot vállaltam – azért az ötszázat, mert ezer méteren erősen foghíjas volt a mezőny. A páros viszont a párizsi olimpián visszakerül a műsorra, nem rossz előjel, hogy Nádas Bencével az idén világ- és Európa-bajnokok lettünk.

Kopasz Bálint olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő a királyszámban, de úgy érzi, még mindig van feljebb (Fotó: Földi Imre)

– Huszonöt éves korára mindent elért, amit a királyszámban el lehet, olimpiát, világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert. Van még feljebb?
– Hogyne lenne! Nemcsak az érmek foglalkoztatnak, hanem az időeredmény is, szeretnék három perc húsz másodperc alá bekerülni, akkor valóban történelmet írnék. Az olimpián közel jártam hozzá, úgy éreztem, maradt is bennem tartalék, de hiába vagyok jó formában, ez nem csak rajtam múlik, ideális vízhőmérséklet és erős hátszél is kell hozzá.

– Nyugtasson meg, hogy a következő néhány hétben messzire elkerüli a csónakházat.
– Ígérem, így lesz! Aki ismer, tudja, hogy maximalista vagyok, de éppen ezért szükségem van a kikapcsolódásra, ilyenkor beszélni sem szeretek a kajakról, a futamaimat is csak ritkán nézem vissza. Inkább kirándulok az osztrák hegyekben, sporttáplálkozási könyveket olvasok, igyekszem feltöltődni, hogy aztán újult erővel vágjak bele a felkészülésbe.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON!

 

 Mindenáron jobbá válni – ez sikerének biztos receptje


Hősszú, vérverejtékes, áldozatokat követelő út vezet az algyői Tisza-parttól Minszk, Szeged, Tokió, Halifax és München dobogójának legmagasabb fokáig. És még ennél is nehezebb út vár Kopasz Bálintra, amelyen eljuthat oda, ahová hivatva van eljutni. Mert homokba dugnánk a fejünket, ha kisebbet állítanánk, mint hogy a Graboplast Győri VSE versenyzőjénél minden adva van, hogy a kajak-kenu ikonjaként betonozza be a helyét a sporttörténelemben. És aki kicsit is ismeri, tudja, faltörő kosként közelít céljához, még ha nem is kimondott álma a hírnév, sőt. Egyszerűen csak hajtja valami, hogy egyre jobbá és jobbá váljon – amivel persze könnyen együtt járhat a népszerűség is.

A tokiói olimpia éremátadásakor az újdonsült bajnok Kopasznak felsejlettek a kezdetek, amikor még kilencévesforma kissrácként először került evezőlapát a kezébe, s még nem tudta, mit kezdjen vele – túrta hát vele a homokot. „Ejnye, talán ezt nem kellene!” – érkezett a dorgálás, így új elfoglaltságot keresett magának – inspirációért nem kellett messzire mennie, hiszen szülei kajakversenyzők voltak.

Úgy döntött tehát, hogy elköt egy gazdátlanul ringó gyerekhajót a parton, és nekivágott a Tiszának. Arról nem szól a fáma, hogy ezért milyen szidást kapott édesanyjától, aki vélhetően aggódva kereste Bálintot. Arról viszont igen, hogy Kopaszné Demeter Irén kapva kapott a gyermek érdeklődésén, s az Algyői Sportkörnél anyja mellett edzője is lett.
Ettől a pillanattól kezdve pedig a sport állt a középpontban, s ez diktálta a hétköznapok menetrendjét is: Japánban, friss ötkarikás bajnokként Kopasz visszaemlékezett, mennyi áldozatot követelt, hogy a királyszám legnagyobbjai közé emelkedhessen. Lemondott a bulikról, baráti társaságról, magánéletről. Végül 2019 tavaszára kinőtte az Algyői SK-t (a felnőttek között ekkorra Európa-bajnoki ezüstérmes, háromszoros Eb-bronzérmes volt – honlapja szerint a klub jelenleg nem is üzemeltet kajak-kenu szakosztályt...), s a Graboplast Győri VSE-hez írt alá, amely meg tudta teremteni neki a körülményeket, hogy újabb szintet lépjen.

Még abban az évben Minszkben megnyerte az Európai Játékokat 1000 és 5000 méteren, a hab a tortán az augusztusi világbajnokság volt, amelyet otthonától egy kőhajításnyira, szülővárosában, Szegeden nyert meg.

Hány tehetséget láttunk már elkallódni a korai sikertől jóllakva, ám az immár győri kajakosnak ez nem volt opció. Minden egyes napjának minden egyes perce meg van tervezve, minden étkezése grammra pontosan kiszámolva (szabadidejében is a dietetikai szakkönyveket bújja), mindezt azért, hogy még jobb, még tökéletesebb versenyző váljon belőle.

Nehéz lenne vitába szállni vele, hogy megérte-e. Hiszen a felnőtt szövetségi kapitány, Hüttner Csaba az idei világbajnokság után Halifaxben Kopaszt a királyszám legnagyobb királyának nevezte – pedig biztosan látott már néhány kajakost életében... A korábbi négyszeres világbajnok kenus főleg azt hangsúlyozta, nemcsak az edzéseken, hanem az életben is példamutató, ahogy a még mindig csak 25 éves világklasszis viselkedik.

Kopasz alázatát mi sem mutatja jobban, mint hogy egy elképesztően sűrű hónap végén, három nappal azután, hogy két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett Münchenben, az országos bajnokságon is vízre szállt. De nem magáért. Éppenséggel dönthetett volna úgy, hogy most már itt a jól megérdemelt pihenés ideje, mit neki egy országos bajnoki cím, miután az olimpián, a világbajnokságon és a kontinenstornán is őt ünnepelték. Ő mégis azt mondta, szeretne értékes pontokat szerezni a klubjának.
Ez pedig, hogy az ő szavajárásával éljünk, nagyon menő.

„Az adottságai mellett alázat, szorgalom és kitartás is kellett a sikereihez”
 Kopaszné Demeter Irén, Kopasz Bálint édesanyja és edzője
 – Hogyan alakult az évek során a kapcsolatuk Bálinttal?
– Természetes módon. Harmonikus, szeretetteljes a kapcsolatunk, amelyet a közösen elért sikerek tovább építettek. Szó sincs alá-fölé rendeltségről, partnerként tekintek Bálintra, beépítem a javaslatait az edzéstervbe, és a terhelés adagolásánál is figyelembe veszem az elképzeléseit. Jó érzés, hogy bízik bennem, ennél többet édesanyaként és edzőként sem kívánhatnék.
– Hamar megmutatkozott a különleges tehetsége?
– Igen, de az adottságai mellett alázat, szorgalom és kitartás is kellett a sikereihez. A férjem, Kopasz Péter nagy álma volt, hogy az algyői gyermekeknek átadhassa a sportág szeretetét, ezért elindította a kajakszakosztályt, majd én is csatlakoztam hozzájuk edzőként. Akkoriban harminc-negyven tanítványunk volt, Bálint kiemelkedett közülük, ugyanakkor tudatosan figyeltem rá, hogy mindig az életkorának megfelelő terhelést kapja, nehogy korán kiégjen.
– Otthonról hozta a szerénységét is?
– Bízom benne, hogy mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy két lábbal a földön maradjon, de ez elsősorban az ő érdeme. Félreértés ne essék, tisztában van vele, hogy mit tett le az asztalra, de kerüli a rivaldafényt, nem szeret fürdőzni a népszerűségben.
– Hogyan tud mindig megújulni a párosuk?
– Szeretek kísérletezni, ezért minden évben kitalálok valami újdonságot, amit beépítek az edzéstervbe. Szükség is van az új impulzusokra, mert könnyű belefásulni az állandóságba. Bálintnak sokat segít, hogy itthon nem beszélünk a kajakról, amint kiszáll a hajóból, már le is zárja magában az adott versenyt. No meg a kihívások is motiválnak minket, most éppen az, hogy bemenjen három perc húsz másodperc alá. Ez tenné igazán boldoggá, én pedig igyekszem minden segítséget megadni hozzá.