Párizs 2024: csak az egyesre készül a kajakos Kopasz Bálint

Vágólapra másolva!
2024.03.13. 17:50
Kopasz Bálint szerint egyre jobb formában van (Fotó: Koncz Márton)
A kajak egyes 1000 méteren olimpiai címvédő Kopasz Bálint kizárólag arra koncentrál, hogy ebben a számban a legtöbbet hozza ki magából idén.

A magyar szövetség honlapjának nyilatkozva a 26 esztendős győri versenyző kifejtette: edzőjével és egyben édesanyjával, Demeter Irénnel február eleje óta a törökországi Belekben készül, ahol főleg a kilométergyűjtésen van a hangsúly. Napi kétszer száll vízre, ezt futással vagy konditermi edzéssel egészíti ki, eddig sérülésmentesen telt a felkészülése.

„Egyre jobb a forma, gyorsul a hajó, emellett édesanyám szakmaiságában is maximálisan megbízom, szerintem nagyon jól állítja össze az edzéseket” – fogalmazott Kopasz, aki szombaton hazatér Magyarországra, egy héttel később pedig a portugáliai Montebelóba utazik, ahol már a keményebb résztávos edzéseké lesz a főszerep.

Hangsúlyozta: idén mindent az ezer egyesre tesz fel, ebben a számban szeretne kijutni a párizsi ötkarikás játékokra, míg Nádas Bence – akivel a tavalyi világbajnokságon második, két évvel ezelőtt pedig aranyérmes lett – Tótka Sándorral ül össze párosban.

„Nem gondolkodom a párosban. A múlt évben sokakkal kipróbáltam, főként U23-as versenyzőkkel, de sajnos nem passzoltunk azokkal, akikkel összeültem. Bence Sanyival megy idén, így én igazából csak az ezer egyesre fókuszálok. Ez már egy olyan év, amikor nincs értelme próbálkozni a párkereséssel, mert az az ezer méter rovására menne” – szögezte le.

Az olimpia előtt közel nyolc héttel Szegeden kerül sor az Európa-bajnokságra. A Maty-éren legutóbb 22 évvel ezelőtt rendeztek kontinensviadalt, Kopasz Bálint 2019-ben itt szerezte meg első világbajnoki címét, ugyancsak K–1 1000 méteren. Motiválja az újabb hazai nemzetközi verseny, szeretne bekerülni a csapatba és jól teljesíteni.

„Fontos számomra az idei Eb-szereplés, gyerekkorom óta imádom a maty-éri pályát. Nagy élmény lenne ismét a hazai közönség előtt versenyezni” – mondta a június 12–16. közötti kontinensviadal kapcsán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik