Micsoda buli! – Thury Gábor publicisztikája

Kétezeröt februárját írtuk, a Kisstadionban Ferencváros–Újpest bajnoki jégkorongmérkőzést rendeztek. Az NHL-ben a bérvita miatt szünetelt a 2004–2005-ös idény, két kanadai sztár toporgott korcsolyával a lábán és Fradi-mezben, Rob Niedermayert és Jason Strudwickot – akiket az ősfradista hokis, Kassai György kapcsolatai révén lehetett hazánkba csábítani, mert megfizethetetlenek lettek volna – majd’ négyezer szurkoló várta a lelátón. Hullott a hó, egyetlen Rolba küszködött, hogy letolja, Niedermayer értetlenkedett, miért nem jön még egy gép. Mert nem volt… És ha „a mágikus 44-es” – mert a tengerentúlon így hívták az Anaheim világbajnok csatárát – néhány évvel korábban érkezik, láthatta volna a Megyeri úton a dzsipre szerelt szőnyeget, amelynek az volt a rendeltetése, hogy egyenletesen terítse el a jégkészítéshez csurgatott vizet…

A magyar jégkorong-válogatott 2008-ban Szapporóban Pat Cortina vezetésével feljutott az A-csoportba. A kanadai-olasz maestro 2004 januárjában került Székesfehérvárra edzőnek, szeptember 3-tól már a válogatottat is ő irányította.

Magyarország majd’ száz éve, 1927-ben lett a Nemzetközi Jégkorongszövetség tagja, a második világháború előtt Európa-bajnokságokon és két olimpián (1928, 1936) vett részt, Hircsák (Csák) István kapust a harmincas-negyvenes években a kontinens egyik legjobbjának tartották. Mindmáig utolsó ötkarikás részvételünk Innsbruckhoz (1964) köthető, 16 válogatottból a csehszlovák Vladimir Kominek irányításával 16. lett, az akkoriban – egyik – fénykorát élő szovjetektől 19:1-re kapott ki. Milyen játék­erőt képviseltünk? Rá egy évre (1965) a B-csoportos vb-n negyedikek lettünk, ez manapság a világranglista 12. helyének felelne meg (figyelembe véve, hogy az olimpiákon és vb-ken az Egyesült Államok és Kanada csak amatőrökkel szerepelhetett). Nyolccsapatos volt az ob I, Újpesten 1964-ben adták át a műjégpályát (lásd: dzsipre szerelt szőnyeg…) a Megyeri úti stadion tőszomszédságában. Hogy stílszerűek legyünk, Magyarországon valamennyi mérkőzés a winter classic kategóriába tartozott, mivel nem volt fedett pálya, annak is örülni kellett, ha valahol műjégpályát adtak át, mint például Dunaújvárosban (1973) – más kérdés, hogy a pályaavatón az FTC és az Újpesti Dózsa hokisai összeverekedtek. A sportágra jellemző volt a balhé: a szurkolók nem egyszer kődarabbal „bélelt” hógolyókat dobtak a pályára, vagy egyszerűen csak az ellenfél kispadját célozták… Belterjes volt a honi hoki, rendre a Fradi és az Újpest vitte a prímet, a szurkolók árulónak bélyegezték a lilából zöldbe – vagy éppen fordítva – öltözőket. A válogatott rendre a C-csoportban rostokolt, a sportág ünnepét jelentette egy-egy szintlépés: 1976-ban a B-csoportba jutottunk, az 1978-as 5. hely óriási bravúrnak számított. Ebben szerepet játszott, hogy 1972-től két évig szovjet szakember, Anatolij Csaplinszkij bábáskodott a legjobbak mellett. A szurkolók körében népszerűnek számított a sportág, amikor a Ferencváros a BEK 1973–1974-es kiírásának elődöntőjéig (!) jutott, az olasz Bolzano és a nyugatnémet Füssen ellen majd’ 10 ezer néző szurkolt a Kisstadionban – amellyel kapcsolatban nemegyszer felvetődött, hogy befedik, ám ez sohasem valósult meg…

A Székesfehérvári Volán 1977-ben alakult meg, a várostól jégpályát, a fővárostól csapatot kapott, a Bp. Volán költözött Fejér megyébe, és Ocskay Gábor fanatizmusa is kellett, hogy az Alba Volán bajnok legyen (1981). Ekkor csupán háromcsapatos volt az ob I, mert az FTC a juniorjait nevezte, mivel a legjobbak Fót színeiben hokiztak. Hogy miért? A játékosok többsége tengelyt akasztott Jakabházy László edzővel. A mostoha körülmények ellenére – a nagy csapatlétszám miatt is sokba került a felszerelés, a szocialista táborban a Szovjetuniót és Csehszlovákiát leszámítva nem menedzselték a sportágat, az amúgy sporthatalomnak számító NDK-ban is korlátozottak volta a lehetőségek, a 25-szörös keletnémet bajnok Dynamo Weisswasser és a Dynamo Berlin maradt meg az emlékezetben… – 1983-ban a BS-ben feljutottunk a B-csoportba, a Kína elleni 4–3-as győzelem a sportág egyik katartikus pillanata. Akár szimbolikus, hogy első gólunk szerzője, az újpesti Kovács Csaba manapság a szövetség szakmai alelnöke. Két évvel később (1985) bizonyos Kercsó Árpád névházassággal Dunaújvárosba költözött, Erdélyben Csomafalván csinált hokit, azért jött, hogy ezt Magyarországon is megismételje. Közben Jászberényben is fejükbe vették, hogy a hűtőgépgyár tövében pályát építenek, 1990-ben Kercsó Árpád testvére, Csaba irányításával a Lehel SC bajnokságot nyert. Az együttesben hat kijevi hokis vitte a prímet, a „jólértesültek” szerint úgy jöhetek hazánkba, aranyat kell nyerniük, különben irány Szibéria… Szinte végigjátszották a meccseket. A magyar nemzeti együttes viszont gyengélkedett: az 1992-es C-csoportos hulli vb-re Sárközy Tamás a szövetség elnöke egymillió forintot ajánlott fel a feljutásra, de még Ausztráliától is kikaptunk 8–1-re. Ezt követően az elnök csak az utánpótlást támogatta, a felnőtthokiban úgymond a szinten tartásra költött. Lassan beértek viszont Kercsó Árpád dunaújvárosi legényei (Tokaji Viktor, Szélig Viktor, Horváth András, Ladányi Balázs), 1996-ban bajnokságot nyertek, mi több, az új generáció – no és az újpesti Ancsin János – 1998-ban felvitte a B-csoportba a válogatottat. Hazánk három divízió I-es vb-t is rendezett, sőt, Gröschl Tamást és Szuper Leventét draftolták az NHL-ben. Nagycsapatok jöttek vendégségbe, 2002-ben Magyarország–Szlovákia 4–2 (a mieink góljait Ladányi, Palkovics Krisztián (2) és a 2009-ben elhunyt ifjabb Ocskay Gábor szerezték), igaz, szomszédaink az NHL-ben és az európai topcsapatokban játszó menőik nélkül álltak ki.

Ismét eljutottunk Cortinához: a 2005-ös és 2006-os vb-n még nem sikerült a feljutás, 2007-ben a házigazda szlovénokkal nem bírtunk, de Szapporóban (2008) megtörtént a csoda, igaz, rá egy évre Svájcban az elitből azonnal visszazuhantunk. Innentől többször is lifteztünk, 2016-ban az A-csoportban szerzett három pont (Fehéroroszország ellen) nem volt elég a bennmaradáshoz, ahogyan 2023-ban Tamperében sem (hosszabbításban győzelem a franciák ellen, pontszerzés az osztrákoktól). Legutóbb 2024-ben Bolzanóban jutottunk az elitbe. Hogy a sportágban a tartás nem ismeretlen fogalom, az is bizonyítja, a divízió 1/A-s vb-n a románoktól elszenvedett vereség után Galló Vilmos azt nyilatkozta a szakvezető Don MacAdamről: „Sajnos a szövetségi kapitány egy bohóc, nem tudok ezzel mit csinálni.” A dolog vége mégsem eltiltás lett, az erős mondatot követően a mieink 3–2-re legyőzték Olaszországot, majd 2–1-re Szlovéniát – miközben gyakorlatilag Kiss Dávid és Szilassy Zoltán meccselt –, amivel kiharcolták a feljutást az elitbe. Galló aztán elnézést kért a kanadai szakvezetőtől, aki rögtön a vb után rendezett Magyarország–Kanada mérkőzést követően búcsúzott.

A most véget érő dániai elit vb-n Kazahsztán legyőzése három pontot ért, és a sportág történetében először bennmaradást. Ugyanakkor nagy különbségű vereségeket szenvedtünk, az elit 16 csapata közül a legtöbb gólt kaptuk (39), a kieső kazahok is megúszták 32-vel. Tény, Majoross Gergely vezetésével (a szakember 2019-ben a kazahsztáni divízió 1/A-s vb-n a finn Jarmo Tolvanen betegsége miatt ideiglenesen ellátta már a kapitányi teendőket) magyar stáb (Szilassy, Kiss, Tokaji) dolgozik, csupán a kapusedző finn (Samuli Nordman). A mondás úgy tartja, elérni könnyebb valamit, mint megtartani. Nos, a jégkorong-válogatott mára eljutott az utóbbi fázisba. A tavalyi csapatból a meghatározó hokisok közül hiányzott különböző okok miatt Sebők Balázs, Bartalis István, Sofron István, Stipsicz Bence és Varga Balázs. Velük vagy nélkülük jövőre az a cél, hogy a csoportból legalább egy együttest legyőzzünk (a látottak alapján ez Norvégia lehet). Örömteli, hogy a Ferencváros az Alba Volán mellett az ICEHL-ben indul, s ne feledjük, Kangyal Balázs vezetésével a Budapest Jégkorong Akadémia a saját utánpótlására építve lett magyar bajnok.

Ha azt vesszük, hogy két évtizeddel ezelőtt hol tartottunk, óriási a fejlődés.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!