Forró mezők – Malonyai Péter publicisztikája

HIÁBA ITT AZ ŐSZ, jön a tél, a hőség továbbra is aktuális téma. Ezeken a hasábokon Csinta Samu is érintette a minap, utalva a futballisták klubvilágbajnokságára és arra, hogy sok jóra jövőre, a vb-n sem számíthatunk. Pontosabban, a hatalmasok (FIFA és környéke) rendre szajkózzák, hogy meg kell védeni a játékosokat mindentől, ami szélsőséges, ám a tv-társaságok a nézettségre hivatkozva nyilván megint megszabják, hogy mikor legyenek (lehetnek) a meccsek. 

A témában érintett az atlétika is, a szeptemberi tokiói világbajnokság időjárási körülményei sem voltak éppen komfortosak. A perzselő hőség, az időnkénti viharok a legnagyobb sztárok tűréshatárát is elérte. A 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletet, valamint a 90 százalék feletti páratartalmat Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke sem hagyhatta szó nélkül. „Elkerülhetetlennek tűnik, hogy az olimpiai sportágak, sőt az egész olimpiai mozgalom közösen újratervezze a nemzetközi versenynaptárt” – nyilatkozta. Ha így lesz, az bizonyos „márkázási problémákat” vet fel. Hogy mit ért pontosan ezalatt, nem fejtette ki, feltehetően azt, hogy kétségek, ellentmondások, érdekkonfliktusok jelenhetnek meg, amelyek elbizonytalanítják a partnereket, a támogatói megítélést és így a hosszú távú fenntarthatóságot.

Coe-t alátámasztja szövetsége felmérése, azt kérdezték a sportolóiktól, hogy milyen hatással vannak rájuk a környezeti tényezők. Nem meglepő módon 70 (!) százalékuk számolt be arról, hogy a klímaváltozás és a hőség alapvetően befolyásolja az edzés- és versenyprogramjukat. 

A futball-klubvilágbajnokság tapasztalatai – az én olvasatomban – riasztóak. Már csak azért is, mert a hőség mellett jöttek a viharok is, Kanadában (jövőre társrendező lesz) pedig 15 millió hektáron heteken át tartó erdőtűzzel küzdöttek a tűzoltók. A vancouveri British Columbia Egyetem akadémikusa, Michael Koehle professzor szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha valaki napokon át a futótűz füstjével érintkezik, márpedig erre a várható extrém hőség miatt bőven van esély.

Hogy konkrét példával éljek, a klub-vb-n a Borussia Dortmund játékosai a dél-afrikai Mamelodi Sundowns elleni mérkőzés (4–3) bemelegítése alatt jelezték, hogy égeti a nap a bőrüket, a cserejátékosok az első félidőben nem is ültek le a kispadra, a klimatizált öltözőben maradtak – élettanilag helyesen cselekedtek, szakmailag aligha.

A meleg sokkal nagyobb veszélyforrás, mint sejtenénk. A tudomány szerint a hőstressz akkor alakul ki, amikor a szervezet túlzott hőhatásnak van kitéve, és a hőleadó mechanizmusok (például izzadás, a bőr ereinek tágulása) már nem tudják megfelelően kompenzálni. Ez különösen meleg, párás környezetben, fizikai megterhelés alatt válik veszélyessé. A tünetek a kiszáradástól a szédülésen át az izomgörcsökig, az eszméletvesztésig terjedhetnek. A hőguta, amikor a testhőmérséklet 40 Celsius-fok felett van, a vesét, a szívet, az agyat is károsíthatja. A legveszélyesebb következmény a keringés összeomlása és vele a halál lehet, ha nem hűtik, nem hidratálják időben az érintettet. 

Ehhez képest édes mindegy, hogy 1–0 vagy 0–1, mégis a sportolók sokszor figyelmen kívül hagyják a figyelmeztető tüneteket (szédülés, hányinger, izomgörcs), mert ugyebár profik vagyunk, a csapat az első és főként: produkálni kell!

Mindez nem fenyegetés, konkrét veszély. Példák bizonyítják. Például Korey Stringer esete. A Minnesota Vikings amerikaifutball-játékosa 2001-ben edzés közben kapott hőgutát. A levegő hőmérséklete 38 fok feletti volt, a páratartalom magas. Stringer testhőmérséklete 42 fokra emelkedett – másnap meghalt. Az eset indította el az NFL-ben a szigorú hőségvédelmi szabályokat. Jól kidolgozott protokollja van a hőstressz, a terheléses hőguta megelőzésének, felismerésének és kezelésének, ami kiterjed az edzésidőre, a felszerelésre, a folyadékpótlásra, a testhőmérséklet-mérésre. Ennek ellenére az elmúlt 25 évben több mint 50 középiskolai amerikaifutball-játékos halt meg hőguta következtében.

A maratoni futás is veszélyes üzem, 2007-ben a legendás chicagói maratonin egy versenyző meghalt és több százan kórházba kerültek a hőség miatt. A közelmúlt esete Mattia Debertolisé, az olasz tájékozódási futó Csengtuban, az augusztusi világjátékokon összeesett verseny közben a magas hőség és páratartalom miatt, majd később elhunyt – 29 esztendősen. 

Ne higgyük, hogy a hőség új ellenfele a sportnak. Jelen volt a kezdetektől fogva, de nem volt akkora a veszély, vagy nem tudunk a következményekről.

A Los Angeles-i olimpia (1932) utolsó napi eredményhirdetéséről a vízilabdázóink élén olimpiai bajnok kapitány, Komjádi Béla számolt be a Nemzeti Sportnak. Ahogy írja, nemzetközi olimpiai botrány volt abból, hogy a győzteseket fél kettőre pokoli hőségben, perzselő napon a stadionba csődítették, és ott fél ötig váratták őket. A díjkiosztás ugyan már két órakor elkezdődött a győztes Énekes István és a többi ökölvívó érmeinek átadásával, de azután jött egy „két és fél órás hőgutaunalom, lovasmutatvány blöffel és idegességgel. A pesti közönség szétszedte volna a pályát és kiebrudalta volna a rendezőket” – állítja. Végre aztán sor került Piller György, a kardcsapat és a vízipólócsapat díjainak kiosztására. Fél órán belül háromszor szaladt fel a főárbocra a magyar zászló – százezer néző előtt, tapsorkánban és könnyek között. „Ezért a fél óráért megbocsátottuk a rendezőség háromórás huzavonáját, a hőgutát és a műlovardázást is” – enyhül meg a magyar póló atyja.

A kerékpárosokat sem kíméli a hőség, az 1943-as Tour de Hongrie-n Barvik Ferenc, az FTC kitűnő, fiatal versenyzője elragadtatta magát és heves kifakadással támadt neki a mezőnyt kísérő szövetségi gépkocsinak. „Bármennyire fáradt, éhes és szomjas egy versenyző, s ha a kánikula következtében a hőguta kerülgeti is, sohasem ragadtathatja el magát elöljáróinak becsmérlésére” – így a Nemzeti Sport. Barvikot eltiltották, ő pedig azzal védekezett, hogy akaratán kívül bántotta meg Lunavetz Mihály társelnököt. A vérforraló hőségben teljesen elcsigázva elvesztette a fejét, beszámíthatatlan volt, még arra sem tud visszaemlékezni, hogy miket mondott Lunavetznek.

És ha már kerékpár, 1995-ben a Tour de France mezőnye volt kénytelen valamit tenni a hőség ellen. A Pauból induló 17. szakaszon a még versenyben maradt 117 kerekes a tudósítások szerint alapvetően a túlélést tűzte ki célul. A nap 246 kilométeren át perzselte a tarkójukat, s a Pireneusok után holtfáradt mezőny tagjai az előre kalkuláltnál jóval lassúbb tempóban haladtak előre, meg sem próbáltak erősíteni.

De a brazíliai futball-világbajnokságon (2014) is gond volt a nagy meleg. A horvát együttes szövetségi kapitánya, Niko Kovac például az elviselhetetlen hőség miatt lefújta az egyik délelőtti gyakorlást. 

„Inni, inni és inni kell!” – mondta akkor a szakértő, hozzátéve, a legjobb langyos nátriumtartalmú vizet kortyolgatni, és tudni, hogy ha a megszokottnál mintegy tíz Celsius-fokkal magasabb az átlaghőmérséklet, az ember szíve percenként öttel többet ver.

Miközben minden vágyam, hogy jövőre, a világbajnokságon a mi futballistáink is megszenvedjenek a hőséggel, remélem, hogy jobb lesz a megelőzés, mint legutóbb volt Mexikóban (1986) – fogalmazok finoman. 

Volt idő, amikor télen a hideg, nyáron a meleg volt a kudarc magyarázata magasabb futballistakörökben, ennél azért szellemesebb a múlt század harmincas éveinek januári érvelése: „Mégis csak szebb a hőguta, mint a fagyhalál. Hőguta esetén mégsem fázik az ember.”

Viszonyítás kérdése, az viszont megnyugtat, hogy mostanság miközben rengeteg az okoskodó, ahogy mondani szoktam, a saját eszén is túljáró ember, van náluk vitathatatlanul erősebb.

Persze hogy a természet.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!