Murat Yakin szerződése lejárt, de a kapitány maradna

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 07:35
Yakin imádja a sakkot, de a legfontosabb lépést az angolok tették meg, amikor győztek a tizenegyespárbajban (Fotó: Imago Images)
Az Eb végével lejár Murat Yakin szövetségi kapitány megállapodása a labdarúgó-szövetséggel, ám mint elmondta, nála a svájci válogatott kispadja továbbra is prioritást élvez.

 

Emelt fővel buszozhatott haza a németországi Európa-bajnokságról a svájci válogatott, amelyet vasárnap délután Zürichben fogadtak a csapatért szorítók. Magyarország csoportellenfele rendes játékidőben elszenvedett vereség nélkül, elbukott tizenegyespárbajban esett ki a negyeddöntőben, ami után ugyan nagy a csalódottság az országban, ám a helyi sajtó elégedett a szerepléssel, a szurkolók hálásak az elmúlt hetek remekléséért.

A torna előtt, különösen az Európa-bajnoki selejtezősorozat vége felé sokat kritizált Murat Yakin megbízatása is lejárt. A 49 éves edzőt 2021 augusztusában nevezték ki Svájc szövetségi kapitányának, harminckilenc mérkőzésen tizenhét győzelem, tizenhárom döntetlen és kilenc vereség, plusz tizenkilences gólkülönbség, egy világbajnoki nyolcaddöntős, valamint egy Európa-bajnoki negyeddöntős szereplés a mérlege. Vasárnap délben a csapat stuttgarti bázisán sajtótájékoztatót tartott – leginkább a jövőjéről faggatták.

„Az Európa-bajnokság elejétől a végéig nagyszerűen futballoztunk – mondta Murat Yakin. – Nagyon örültem annak, ahogyan játszottunk, büszke vagyok a társaságra, a csapatszellemre, különösen azokra, akik kevés lehetőséget kaptak, mégis kitettek magukért. Lejárt a szerződésem, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesz folytatás. A válogatott nálam prioritást élvez. Nem folytatok tárgyalásokat más klubokkal, nincsenek ajánlataim máshonnét. Ha visszatekintek az elmúlt három évre, remekül kezdtünk, majd jött egy hónap, amikor kitört a káosz, az eredmények nem voltak megfelelőek, azonban akkor sem lettem ideges, mert tudtam, mikor és hol kell meghúzni a gyeplőt. Boldogan fogadtam el a felkérést, örülök, hogy minden célomat elértem. Az, hogy a szerződésem lejárt, normális helyzet, meglátjuk, miként alakulnak a tárgyalások. Az irántam megnyilvánuló bizalom, és hogy a szurkolókra ilyen hatással voltunk, döntő jelentőségű számomra.”

– Hogy érzi magát a mérkőzés után?
– Nehéz erre válaszolni – mondta a vegyes zónában a huszonkilenc éves svájci válogatott védő, aki csapatából egyedüliként hagyta ki a tizenegyest a párbaj során. – Ha te vagy az, aki miatt elúszik a továbbjutás, úgy érzed, hogy mindenkit cserben hagytál, a csapatot, az országot. Nagyon fáj, és valószínűleg még napokig emésztenem kell a történteket.

– Jordan Pickford mindent megtett, hogy megzavarja önt a tizenegyesrúgás előtt. Lassan állt be a kapuba, kijött onnan, magyarázott a bírónak, húzta az időt… Ez megzavarta önt?
– Igazából nem figyeltem őt, nem is fogtam fel, mit csinál. Csak magamra figyeltem, letettem a labdát a tizenegyespontra, sajnos nem a megfelelő sarkot választottam, és nem is lőttem jól.

– Svájc egyetlen vereséget sem szenvedett, mégis kiesett. Milyen érzésekkel távoznak a tornáról?
– Sajnos benne volt a pakliban, hogy vereség nélkül esünk ki, ez is az üzlet része. Úgy vélem, nagyszerű tornát játszottunk, igazi csapategységet mutattunk, nagyon jól kijöttünk egymással. Külön öröm, hogy a világ legjobb csapatai ellen vehettük fel a versenyt, mégpedig sikerrel. Ha nem is sorolhatjuk magunkat a közvetlen elithez, mindenképpen felzárkóztunk.

– Az Anglia elleni negyeddöntőben is győzhetett volna a csapat. Miként értékeli a mérkőzést?
– Szerintem közelebb álltunk a győzelemhez. Nagyon nehéz meccs volt, mégsem éreztem azt, hogy az ellenfél igazán nagy veszélyt jelentene ránk. Jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink, a vezetést is megérdemelten szereztük meg. Az eufória után túl hamar kaptuk a gólt, amit még ki kell elemeznünk, lehet, hogy elkerülhető lett volna.

– Több klubtársa is ott volt az angol válogatottban – beszélt a Manchester City játékosaival a meccs után?
– Igen, olyanok is odajöttek vigasztalni, akik nem is játszottak a mérkőzésen. Próbáltam valami értelmeset válaszolni nekik, de érthetően nem voltam a megfelelő hangulatban. Természetesen sok szerencsét kívántam nekik a folytatásra.

A hátvéd, aki miatt elúszott a továbbjutás...

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik