Cristiano Ronaldo elismerte: Yamal olyan dolgokat tud, amelyekre sem ő, sem Messi nem volt képes ilyen fiatalon

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.19. 17:11
Lamine Yamal a La Masia ékköve (Fotó: Getty Images)
Nem ez az első alkalom, amikor az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo az FC Barcelona fiatal klasszisát, Lamine Yamalt méltatta. A portugál ikon most korábbi csapattársával, Rio Ferdinanddal beszélgetett egy internetes műsorban, és ismét szépeket mondott Yamalról. Olyannyira, hogy azt is elismerte: vannak dolgok, amikre sem ő, sem pedig Lionel Messi nem volt képes ilyen fiatalon.

Cristiano Ronaldo a napokban Rio Ferdinanddal beszélgetett egy YouTube-adásban, ahol leginkább az FC Barcelona 17 éves csillaga, Lamine Yamal volt a téma. Az ötszörös aranylabdás már korábban is dicsérte a fiatal játékost – akit újabban egyre többen már az idei Aranylabda esélyesei között is emlegetnek –, és nem tett másképp ezúttal sem: „Óriási lehetőséget, hatalmas tehetséget látok benne. Persze szüksége lesz szerencsére is, mert még nagyon fiatal. Remélem, nem lesz semmilyen fizikai problémája sem” – fogalmazott a műsorban CR7.

Rio Ferdinand ezután felvetette, hogy vannak olyan dolgok, amikre ilyen fiatalon talán még Cristiano Ronaldo és Lionel Messi sem volt képes: „Ez igaz – ismerte el Ronaldo. – Lamine olyan helyzetben van, amely nagyon sokat segít neki, hiszen a spanyol válogatott tényleg nagyon jó, és úgy gondolom, hogy rengeteg potenciál van még benne. De meglátjuk majd, mi történik az útja során. Hiszem, hogy el fogja érni a céljait.”

„Szerintem Lamine Yamal lesz az új generáció egyik legjobb játékosa” – egészítette ki véleményét a jelenleg a szaúdi Al-Naszrt erősítő ikon.

 

Legfrissebb hírek

IFFHS: Cristiano Ronaldo ötödször is „százados” lett

Minden más foci
6 órája

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
10 órája

Cristiano Ronaldo kétszer is a kapuba talált, mégis az ellenfél nyerte meg a Szaúdi Szuperkupát

Minden más foci
Tegnap, 16:40

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik