Megvan a hivatalos diagnózis Pedriről

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 16:25
Megvan a diagnózis Pedri sérüléséről (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, hamar elveszítette középpályását, a Toni Kroosszal ütköző Pedrit a spanyol válogatott a házigazda német válogatott elleni Európa-bajnoki negyeddöntőben. A Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség (RFEF) most honlapján ismertette az FC Barcelona játékosával kapcsolatos diagnózist.

 

Pedrit már a 8. percben kénytelen volt lecserélni Luis de la Fuente szövetségi kapitány, mert nem sokkal korábban ütközött Toni Kroosszal, s már előzetesen is azt lehetett hallani, hogy bal térde oldalirányba rándult meg, most a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy a további vizsgálatok másodfokú rándulást állapítottak meg.

Az RFEF ismertette, hogy a játékos sérülése ellenére marad társai mellett az Európa-bajnokságon, de azt nem közölték, hogy Pedrinek mennyit kell kihagynia. Ezt megtette a Marca, amely szerint a középpályás legalább egy hónapos kihagyásra számíthat.

PEDRI SÉRÜLÉSE IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik