Cristiano Ronaldo: Ha nem vagyok a csapat hasznára, magamtól félreállok

Vágólapra másolva!
2024.09.04. 12:35
Cristiano Ronaldo (Fotó: Getty Images)
Nem sokkal azután, hogy egy tévéinterjúban Cristiano Ronaldo bejelentette, szeretne válogatott maradni, meg is kapta a behívót az új NL-ciklus első két meccsére. Az ötszörös aranylabdás játékos önértékelése mit sem változott az idők során.

Egy hete dobta le legújabb bombáját Cristiano Ronaldo: a Media Livre kiadóhoz (amelyet nemrég vásárolt meg) tartozó Now nevű televíziós csatornának adott exkluzív interjúban arról beszélt, még nem szándékozik visszavonulni sem a válogatottól, sem a futballtól.

„Egyelőre nem látom, mikor fejezem be a pályafutásomat, a közeljövőben, vagy csak két-három év múlva. Jelen pillanatban mindennél jobban szeretném segíteni a válogatottat, nemsokára jön a Nemzetek Ligája, és minden vágyam, hogy játszhassak” – fogalmazott az ötszörös aranylabdás, és három nap múlva meg is kapta az újabb behívót Roberto Martínez szövetségi kapitánytól a Horvátország és Skócia elleni NL-mérkőzésre.

Jóllehet egy-egy új ciklus elején rendszerint a csapatkapitány áll (ül) ki a sajtó képviselői elé, Ronaldo esetében ez most kifejezetten kapóra jött, hogy újabb önfényező előadást tarthasson, természetesen óriási érdeklődés mellett.

Lovro Majer kikerült a horvát keretből
Fotó: Getty Images

Az Európa-bajnokságon némi meglepetésre már a csoportkörben elvérző horvát válogatott meghatározó játékost veszített el néhány nappal a Portugália elleni NL-bemutatkozás előtt: Lovro Majer a szombati Kiel–Wolfsburg Bundesliga-mérkőzésen szenvedett bokasérülést, Zlatko Dalic szövetségi kapitány viszont csak hétfő este húzta ki a válogatott keretének listájáról, a helyére pedig a Bologna légiósát, Nikola Morót nevezte.
„Nem gondoltam volna, hogy ilyen bonyolult lesz az idénykezdet – mondta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján Zlatko Dalic, aki továbbra sem tudja, hogy számíthat-e Duje Caleta-Carra, valamint Luka Sucicra, és ugyan Ivan Perisicet is nevezte, a veterán védőnek jelenleg nincs klubja, így az ő lelkiállapota sem a legjobb. – Jóllehet a tavasszal legyőztük a portugálokat egy felkészülési mérkőzésen, de így is ők csoportunk toronymagas esélyesei. Ezzel együtt az első meccsünkön bízom egy jó eredményben.”

„Meg sem fordult a fejemben, hogy visszavonuljak a válogatottól, ez kizárólag a sajtó spekulációja volt – kezdte erősen az Al-Naszr 39 éves támadója. – Önök is pontosan tudják, hogy a motivációmmal soha nincs probléma, mindig a következő tornára összpontosítok. Most az a célom, hogy megnyerjük a Nemzetek Ligáját, ugyanis mindig rövid távon gondolkodom. Hogy mi lesz a 2026-os világbajnoksággal? Túl messze van, nem tudom megmondani, az a lényeg, hogy fizikailag rendben vagyok, a formámmal sincs gond, és végtelenül boldog vagyok, hogy itt lehetek a válogatottal.”

A kerettagság természetesen nem garancia a szereplésre, talán még Cristiano Ronaldo esetében sem, ő viszont a következőképpen áll a helyzethez.

„Mindig azért dolgoztam, és ezután is azért dolgozom, hogy a kezdőcsapatba kerüljek, de a szövetségi kapitány döntését sosem vonom kétségbe. Meghatározó játékosnak számítok a nemzeti csapatnál, szerintem a kapitány úr is ekként vélekedik. Ha úgy érzem, már nem vagyok a csapat hasznára, magamtól félreállok, mégpedig nyugodt lelkiismerettel. Nem lesz könnyű meghozni a döntést, ám természetesnek érzem, ahogy előttem sokan mások. Elég csak Pepére gondolni, aki kiváló pályafutás után dicsőségesen távozott a válogatottól” – mondta Ronaldo, aki arról is beszélt, hogy 899 találata után miként áll a gólszerzéshez.

Olyan sok gólom van, hogy már nem az visz előre, hogy hozzátegyek még néhányat, hanem az, hogy örömmel megyek az edzésekre és a meccsekre. Már rég nem izgat, ha egy mérkőzésen nem találok be, de azt nem tagadom, a kilencszáz gólt azért csak szeretném elérni. Nem hajtom a gólokat megszállottan, az ezer találat éppen ezért nem köt béklyóba. Amúgy is, a nyolcszázkilencvenkilenc már önmagában is egészen jó…” – értékelt Ronaldo, aki azt is kijelentette sajtótájékoztatóján, hogy az Európa-bajnokság, amelyen Portugália a negyeddöntőben búcsúzott, nem számít kudarcnak, és hogy a válogatottba behívott fiatalok félénkek, amikor először találkoznak vele az öltözőben.


A SEREGHAJTÓTÓL KERÜLT BE A VÁLOGATOTTBA AZ ÚJONC PEPELU

A Valencia középpályása, Pepelu először kapott meghívót a spanyol válogatottba, de több új játékos is lesz az Eb-győztes kerethez képest.

Pepelu (Fotó: AFP)

Egyetlen ponttal a La Liga utolsó helyén áll a Valencia, a csapat középpályása, Pepelu viszont pályafutása során először meghívót kapott a spanyol válogatottba. Az Eb-győztes csapat Dániával, Szerbiával és Svájccal játszik a Nemzetek Ligája szeptemberi mérkőzésein, és Pepelu mellett Óscar Mingueza, Pau Torres, Aleix García, Joselu és Yeremi Pino sem volt tagja az Európa-bajnokságot nyerő keretnek. A sérült Unai Simónt, a válogatottól visszavonuló Jesús Navast, Nachót, Mikel Merinót, Alex Baenát, Fermín Lopezt, és Álvaro Moratát viszont hiába keressük a mostani listán. Sőt, eltiltás miatt a szerbek elleni összecsapást Rodri is kihagyja.

Biztosan lesznek tehát új arcok a csapatban, és legalább az egyik mérkőzésen valószínűleg Pepelu is lehetőséget kap. Bár az eddigi négy fordulóban gólt és gólpasszt sem jegyzett, sok statisztikai mutatóban a bajnokság legjobbjai közé tartozik, főleg a kulcspasszok terén, a támadásépítésben és a helyzetek kialakításában kiemelkedő. És az is mellette szól, hogy Luis de la Fuente szövetségi kapitány jól ismeri őt az utánpótlás-válogatottakból. Ennek ellenére a 26 éves játékost is meglepte, hogy meghívót kapott a nemzeti csapatba.

„Merült a telefonom, így töltőre tettem, és ekkor láttam, hogy többször keresett a csapattársam, Diego López  – mondta Pepelu a Valencia hivatalos honlapjának.– Szokatlan volt, úgyhogy visszahívtam, és azt kérdezte: láttam-e, hogy ott van a nevem a kerettagok között? Mit mondjak, nem számítottam rá. Egy álmom vált valóra azzal, hogy meghívót kaptam. Nagyon lelkes vagyok, tele energiával, ráadásul nagyszerű csapathoz csatlakozhatok. Remélem, megkapom az esélyt a bizonyításra, és jól sikerül a bemutatkozásom.”

Luis de la Fuente szövetségi kapitány a Mundo Deportivónak elmondta, sosem egyszerű a keret összeállítása, és egyre nehezebb bekerülni a spanyol válogatottba. Az újoncokban azonban maximálisan megbízik.

„Pepelut és Óscar Minguezát is tökéletesen ismerem, tudom, mire képesek – mondta a 63 éves edző. – Mindketten nagy jövő előtt állnak, egyikükben sem kételkedem.”


DEBRECENBEN FOGADJA IZRAELT A BELGA VÁLOGATOTT

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

Péntek este a Nagyerdei Stadion is NL-mérkőzésnek ad otthont, mert a belgák júliusban kijelentették, nem tudják garantálni az izraeli játékosok és szurkolók biztonságát.

„KÖZBIZTONSÁGRA NAGY KOCKÁZATOT JELENTŐ MÉRKŐZÉS” – így hivatkozott a Belgium–Izrael Nemzetek Ligája-találkozóra a brüsszeli polgármesteri hivatal június közepén. Az eredeti tervek szerint a két együttes a belga fővárosban csapott volna össze, a közel-keleti háborús helyzet és annak nemzetközi visszhangja miatt azonban a város testülete megtagadta a mérkőzés megrendezését. A későbbiekben megkeresett belga városok (Antwerpen, Liege, Bruges és Leuven) szintén elutasították a felkérést, ugyanabból az okból: féltek tőle, hogy az országban élő arab kisebbség megtámadja az izraeli futballistákat és a szurkolókat. A helyzet komolyságát mutatja, hogy Beno­it Hellings, a brüsszeli önkormányzat sporttanácsnoka úgy nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, hogy „a megrázó gázai helyzet és a következményeként kialakuló geopolitikai sokk miatt Brüsszelben az állampolgárok, a játékosok, a szurkolók és a rendezők biztonsága sincs garantálva”.

Az izraeli szövetség kérésének eleget téve az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Magyarországot jelölte ki a válogatott semleges meccshelyszínének, a „hazai” NL-mérkőzéseinek helyszíne pedig Budapest lesz. Péntek este így Debrecenben lép pályára a Mohamed Abu Fanit is a soraiban tudó izraeli együttes a nyári Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben kieső Belgium ellen.

NEMZETEK LIGÁJA
AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK
A-LIGA
1. CSOPORT
20.45: Portugália–Horvátország, Lisszabon (Tv: Spíler1)
20.45: Skócia–Lengyelország, Glasgow
4. CSOPORT
20.45: Dánia–Svájc, Koppenhága (Tv: Arena4)
20.45: Szerbia–Spanyolország, Belgrád (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
C-LIGA
18.00: Azerbajdzsán–Svédország, Baku (Tv: Spíler2)
20.45: Észak-Írország–Luxemburg, Tallinn (Tv: Match4)
20.45: Észtország–Szlovákia, Belfast
20.45: Fehéroroszország–Bulgária, Zalaegerszeg
D-LIGA
20.45: San Marino–Liechtenstein, Serravalle

SZEPTEMBER 6., PÉNTEK
A-LIGA
2. CSOPORT
20.45: Belgium–Izrael, Debrecen (Tv: Spíler1) 
20.45: Franciaország–Olaszország, Párizs (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
B-LIGA
3. CSOPORT
16.00: Kazahsztán–Norvégia, Almati 
20.45: Szlovénia–Ausztria, Ljubljana (Tv: Arena4) 
4. CSOPORT
20.45: Izland–Montenegró, Reykjavík 
20.45: Wales–Törökország, Cardiff 
C-LIGA
2. CSOPORT
18.00: Litvánia–Ciprus, Kaunas (Tv: Spíler2) 
20.45: Koszovó–Románia, Pristina (Tv: Match4)

SZEPTEMBER 7., SZOMBAT
A-LIGA
2. CSOPORT
20.45: Németország–Magyarország, Düsseldorf (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Hollandia–Bosznia-Hercegovina, Eindhoven (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
B-LIGA
1. CSOPORT
18.00: Grúzia–Csehország, Tbiliszi (Tv: Spíler2)  
20.45: Ukrajna–Albánia, Prága (Tv: Spíler1)  
2. CSOPORT
18.00: Írország-Anglia, Dublin (Tv: Spíler1)  
20.45: Görögország–Finnország, Pireusz 
C-LIGA
4. CSOPORT
15.00: Feröer-szigetek–Észak-Macedónia, Tórshavn (Tv: Spíler2)  
18.00: Örményország–Lettország, Jereván (Tv: Match4)  
D-LIGA
2. CSOPORT
18.00: Moldova–Málta, Chisinau

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik