„Megállt az élet az uszodában, ámulva nézték Kóst és Milákot”

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.09.16. 19:38
null
Az olimpiai bajnok Kós Hubert és paralimpiai bajnok úszó, Pap Bianka korábbi edzője, Magyarovits Zoltán volt a Nemzeti Sportrádió vendége. A Magyar Edzők Társasága javaslatára mesteredzői elismerést kapó szakember többek között beszélt Kós és Bowman közös munkájáról, arról, hogy Kós milyen volt gyerekként és a pillangóúszásról is.

 

„Tiszta szívvel mondom, hogy felhőtlenül boldog voltam, amikor Kós Hubert esetében felmerült, hogy Amerikában folytathatja a pályafutását, hiszen úgy gondoltam, hogy egy olyan világhírű szakember, mint Bob Bowman ki tudja hozni a benne rejlő potenciált, ez szolgálta az ő fejlődését.”

„Engem Kós Hubert nevelőedzőjeként emlegetnek, de talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy ez kicsit több volt annál. Tízéves korában kezdtünk el közösen dolgozni Huberttel, és az én munkamódszereim azok a jó technikáról, a míves képzésről szólnak, azt gondolom, hogy ezt jól megvalósítottuk.”

„Úgy gondolom, Hubert érdeklődést mutat a pillangóúszás iránt is. Emlékszem, hogy 2020-ban egy közös tenerifei edzőtáborban együtt edzett Milák Kristóffal, és olyan sebességgel úszott pillangót ez a két fiú, hogy megállt az élet az uszodában, a dánok és a svájciak is ámulva nézték őket. Azt gondolom, hogy ha a 100 pillangó nem a 200 hát utáni napon lett volna az olimpián, hanem napokkal korábban vagy később, akkor Hubi éremesélyes lett volna.”

A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik