Megnyugtató eseménytelenség – Csinta Samu publicisztikája

Az is jó hír, ha nincs hír. Főleg abban a műfajban, amelyben az eseménytelenség a legmegnyugtatóbb, az ugyanis fegyelemről, önfegyelemről, az illetékes testületek hatékonyságáról árulkodik. Egyszóval a világban uralkodó rendről, békességről, amire olyannyira áhítozik az emberek többsége. Momentán a labdarúgó Európa-bajnokság stadionokon túli mindennapjainak békéjéről, amelyekről eddig, amikor e sorokat írom, hál’ istennek nem érkeztek ellenkező előjelű, gyomorszorító hírek. Jó lenne, ha a kontinenstorna hátralévő része is ebben a „lanyhaságban” telne, mi tagadás, ehhez is hozzá lehetne szokni, nemcsak az életünk kísérőjeként meghonosodó horrorkrónikákhoz. Főleg, hogy vár még ránk egy mindenféle tömény izgalmakkal kecsegtető megpróbáltatás, az olimpia, amelynek feszültségét ugyancsak jó lenne a küzdőtérre szűkíteni.

Persze ne gondoljuk azt, hogy a világ alapjaiban megváltozott volna, mióta a németországi arénákban zajló gladiátorharc tartja fogva a figyelmünket. A tudatos, illetve ösztönös bajkeverők, a fölös gőzt a sokak által még mindig arctalan masszának hitt szurkolótömegben levezetni vágyók, kisebb-nagyobb súlyú politikai-közéleti üzeneteket célba juttatni igyekvők változatlanul jelen vannak. Legfeljebb kisebb létszámban, de én inkább a megelőző műveletek, az elhárítás hatékonyságának fokozása javára írnám a dolgot. Az egyenruhába vagy elriasztó páncélöltözékbe bújt csapatok elriasztó jelenlétére is, de legalább olyan mértékben a civilben lévő, akár szurkolói tetoválásokkal fedett titkos ügynökökére is, akik révén akár indokolatlannak is tetszhet a rohamcsapatok jelenléte.

Ebben az összefüggésben egy pillanat erejéig még arra is hajlok, hogy inkább biztató jelként kezeljem a Hollandia–Ausztria mérkőzésen a berlini stadionban állomásozó rendőrszakasz néhány tagjának fegyelmezetlenségét – elhagyták állomáshelyüket, hogy beleskelődhessenek a játéktérre –, mintsem munkaköri függelemsértésnek. Nálam ez a lazaság arra utal, hogy senkit és semmit sem fenyegetett különösebb veszély, és hát a zsaru is ember, főként, ha gyarlóságát a futball teszi próbára. Ettől még persze indokolt a kivizsgálás, annál is inkább, mert előzetesen belső körlevél nyomatékosította az egyenruhás testület szolgálatot teljesítő tagjai számára: csakis szolgálati ügyben közelíthetik meg az aréna közvetlen bejáratait, köztük a maratoni kaput, illetve mászhatnak fel az olimpiai stadion tetejére.

Bár immár évtizedekben mérhetjük a balkáni háborúk lezárása óta eltelt időt, a szervezők ma is potenciális veszélyforrásként kezelik az exjugoszláv térségből érkező szurkolók indulatait, revansvágyát. Ennek ellenére ezen az Eb-n sem maradtak el a szerbellenes megnyilvánulások, még ha azokat a csoportkör második fordulójára sikerült is minimalizálni. A rendteremtésnek futballistaáldozata is volt, az albánok csatára, Mirlind Daku számára már a horvátok elleni mérkőzéssel befejeződött a kontinensbajnokság. Indokoltan, teszem hozzá, hiszen a játékos közvetlenül a találkozó lefújása után, még a pálya szélén ragadott magához egy szurkolói megafont, annak segítségével tette hallhatóvá ország-világ előtt a szerbekről alkotott, uszításként is bőven kategorizálható véleményét. Az UEFA két mérkőzésre eltiltotta a szerbirtásra buzdító szurkolótábor „gazdáját”, a horvát szövetséget több mint 220 ezer euróra, Albániát pedig csaknem 172 ezerre büntette. Szerencsére a szerb szövetség nem váltotta valóra fenyegetését, miszerint a szerbellenes megnyilvánulások miatt visszarendeli válogatottját a tornáról, hamarosan „alanyi jogon” is indulhattak haza. Az viszont nagy vitára adott okot, hogy az angol Jude Bellinghamet csak pénzbüntetésre ítélték, míg a török Merih Demiral kétmeccses eltiltást kapott mutogatásért, igaz, utóbbi mozdulata politikai jelzésű volt, s ez a „píszí” világában biztosítékkiverő.

A megelőző hadműveletek közé sorolandó a román ultrák egy csoportjának távoltartása is. Az UEFA illetékes bizottságainak régi kliensei ők, akik az elmúlt évek során kis túlzással egy feröeri bajnoki meccsen is találtak apropót egy kis magyargyalázásra. Őket már eleve a német határról visszafordították, ami bizonyos romániai körökben élénk felháborodást váltott ki. Az egyik szenátor hölgy meg is lovagolta az ügyet, azonnali magyarázatot kérve a súlyos diszkrimináció körülményeiről a román szövetség, a csendőrség, nem utolsósorban a bukaresti német nagykövetség képviselőitől. Élve a gyanúperrel, hogy az említett román intézmények szolgáltattak dehonesztáló információkat a német szervezeteknek, ami bőven kimeríti a hazaárulás fogalmát.

Hogy milyen vészforgatókönyvek készültek az Eb várható vagy előre nem látható kritikus helyzeteinek kezelésére, jobb, ha nem tudjuk. Ezért aztán engedtessék meg, hogy inkább amolyan kattintásvadász próbálkozásnak tekintsem azt a román sajtóban olvasott hírt is, amely szerint arra is külön készültek, ha a bajnokság adott ponton egy román–magyar összecsapásba torkollik. A pályán, persze, a nyilvános tereken a két szurkolótábor tökéletes különválasztása lett volna a cél. És nem néhány hőzöngő szeparálása lett volna a feladat, miután mindkét válogatott hatalmas szurkolói mozgósítást „hajtott végre”, a csoportküzdelmek után készített statisztika például a hatodik helyre sorolta a román szurkolói létszámot, miközben a magyar szurkolóknak sem kell szégyenkezniük.

Ha a súlyosabb lelátói megnyilvánulásokat sikerült is megakadályozni, néhány szlogen azért csak megjelent a sorok között. A románok például a futballultrák szabadságát követelő jelszavakat lobogtattak, maffiának nyilvánítva az európai futballszövetséget. Mindössze néhány percig volt látható a felirat, de nem volt ingyenes a mutatvány, a csekk kibocsátását egyelőre csak jelezte az UEFA. De üzentek az osztrákok is – „Védjétek meg Európát!” –, miután Marko Arnautovic büntetőjével Ausztria beállította a Lengyelország elleni 3–1-es végeredményt. Az ország futballszövetsége azonnal elhatárolódott az identitárius mozgalomnak tulajdonított migránsellenes megnyilvánulástól, a „hivatalos” szurkolótábor tagjai önvédelemből maguk dokumentálták a molinó kihelyezését, majd eltüntetését. A meccset követő sajtótájékoztatón az osztrákok német szövetségi kapitánya, Ralf Rangnick pedig fontosnak tartotta rögtönzött történelmi leckét tartani a két ország történelmének sajnálatos eseményeiről.

A futball Európa-bajnokságra kimondva-kimondatlanul a közelgő olimpia biztonsági tesztjeként is tekint a világ. A kép nem lehangoló, ha továbbra is „eseménymentesen” zajlik a kontinensbajnokság, az minden bizonnyal sok ember félelmét képes eloszlatni. A július végétől mintegy 15 millió látogató fogadására készülő Franciaország biztonsági erőit mindenesetre korábban sohasem tapasztalt kihívás elé állítja a feladat, mára már 35 ezer fölé emelkedett az ilyen-olyan módon jelenlevő biztonsági alkalmazottak létszáma. Mindez egyszerre ijesztő és megnyugtató, hiszen a példátlan készültség óhatatlanul állandóan leselkedő veszélyre emlékezteti a nyugodt párizsi nyárban bizakodókat.

A fokozódó rabló-pandúr játék hidegrázósan magas szintre emelte az olimpia biztonságára hangolódást, de a jelenkor komfortját, illetve biztonságtechnikai környezetét szolgáló majdnem valamennyi műszaki megvalósítás a hadiipari fejlesztések boszorkánykonyhájából költözött át a békés civil felhasználás világába. Ma már szinte mosolyogva gondolok vissza a 2001-es ikertorony­omlást követő első atlétikai világversenyek biztonsági ellenőrzéseire. A 2002-es müncheni Európa-bajnokságon vagy a 2005-ös helsinki vb-n kezdetben végeláthatatlan sorok kanyarogtak a biztonsági kapuk előtt, amelyek hatékonyságát már akkor is megkérdőjeleztük, főleg, hogy menet közben sokat lanyhult az éberség. Hiába, a világ ordassága még alapszinten ketyegett, szinte életszerűnek tüntetve fel a néhai római Titus kegyelmességét, nagylelkűségét. Pedig akkor a Capitolium is lángolt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!