Szervezettség az utcán, szétesés a pályán – Pór Károly publicisztikája

VALAHOVÁ TARTOZÁS ÉRZÉSE, szervezettség szenvedély. Ezekkel a jellemzőkkel írhatjuk le a Kölnben látott magyar szurkolói menetet, ami már egyfajta hungarikummá kezd válni a németországi labdarúgó Európa-bajnokságokon.

A szervezettség rögtön a helyszín kiválasztásakor megmutatkozott, ugyanis olyan területet találtak a szervezők, amely tökéletes koncerthelyszínnek is beillett, hatalmas szabad, zöld területtel. Nagy hangfalakból dübörgött a zene, Náksi Attila keverte az 1990-es és 2000-es évek slágereit a menetre rögtönzött bulival hangoló szurkolóknak, és mivel kivetítő is volt, a jegy nélküli drukkerek onnan meg is nézhették a meccset.

A menetet nagy erőkkel kísérték a rendőrök, viszont csak biztosító szerepet láttak el, nem az volt a cél, hogy bárkit is előállítsanak, megfélemlítsenek. Még a Németországban most már szigorúan tiltott, a figyelmeztetések ellenére is sokszor használt pirotechnikai eszközökért is csak egy szurkolót emeltek ki a menetből, s bőszen kameráztak a helyi hatóságok, tehát akiket be tudnak azonosítani, azoknak utólag még benyújthatják a számlát. Szinte csak azért foglalkoztak a tömeggel, hogy figyeljenek az emberek biztonságára, amikor az egyik alagútnál túl sokan zsúfolódtak volna össze, változtattak a menet útirányán. A hatóságiaknak más dolguk nemigen volt, ugyanis a szurkolók sem keresték a balhét, sőt a menet élén haladók figyelmeztették is a résztvevőket, aki nem tud viselkedni, inkább ne is induljon el velük. A helyieknek, legyenek bár építkezésen dolgozó munkások vagy az ablakon lelkesen kiintegető diáklányok, mindenütt szólt a „Szervusztok, szervusztok!” rigmus, és a svájciakkal sem volt semmilyen összetűzés, békésen elszurkolgatott egymás mellett a két tábor. Még a stadionban is, ugyanis a svájciak oldalán sok magyar zászlót is fel lehetett fedezni. Azt is hozzá kell tenni, hogy szerencsére az a csütörtöki álhír is alaptalan hangulatkeltésnek bizonyult, miszerint Kölnben maszkos huligánok vadásznának a magyarokra. Sem huligánok, sem színes zászlókat lobogtató provokátorok nem jelentek meg (szemben a három évvel ezelőtti müncheni esettel). A rendőrség meccs utáni közleménye is arról szólt, hogy a mérkőzés, illetve az azt megelőző, több mint tízezres magyar szurkolói vonulás biztosítása rendben zajlott. Utóbbi esetében összesen három intézkedésre került sor (egy drukkert előállítottak, mert nem tett eleget a távozásra való felszólításnak és történt két feljelentés a vonulás közben elhangzott rigmusok miatt).

A valahová tartozás kifejezésének vágyát leginkább azokon a magyarokon éreztem, akik arról beszélgettek a menetben (nagyon sokan voltak ilyenek), hogy Európa mely szegletéből kerültek ide, mert valamiért fontosnak tartották, hogy piros-fehér-zöldbe öltözve, magyar zászlót lobogtatva honfitársaikkal együtt vonulhassanak. Így kerülhetett egymás mellé a menetben egy, a futballt napi szinten kevésbé követő, de a magyarságára büszke, Kisvárdáról származó, de évek óta Németországban könyvelőként dolgozó hölgy és egy baranyai illetőségű, már Eindhovenben élő taxisofőr, de volt ott Olaszországban letelepedett pincér és Angliából érkező fotós is, hogy csak néhány példát említsek. És persze Kozármislenytől Pápáig, Szárföldtől (Győr-Moson-Sopron vármegye) Mezőkövesdig Magyarország legkülönbözőbb településeiről is számolatlanul érkeztek a szurkolók. Több kilométeres sorban kanyarogtak szurkolóink Köln utcáin a stadion felé, az ötéves kisfiúktól, kislányoktól kezdve a már nyugdíjas nagypapákig, nagymamákig mindenféle korosztály képviseltette magát a menetben. Lengtek a zászlók, szóltak a dalok, jó érzés volt belegondolni, hogy mindannyian azért gyűltünk ott össze Európa különböző pontjairól, hogy közösen biztassuk válogatottunkat.

Az másik kérdés, hogy a játékunk az utcai vonulással ellentétben az első félidőben nem tűnt éppen szervezettnek, és ahogy a Náksi által kevert dalok, a védelmünk is azokat a régebbi időket idézte fel bennünk – úgy mentek át rajtunk a svájciak, mint azt az 1990-es és 2000-es évek nagyobb vereségei alkalmával megszokhattuk: mint kés a vajon.

A magyar válogatott játéka a nálunk alapvetően nagyobb erőt képviselő csapatokkal szemben azért kockázatos, mert nem fér bele a hiba. Az ilyen találkozókon az ellenfelek rendre negyven méteren belülre tudják szorítani csapatunkat a meccsek hosszabb szakaszaiban is, és ilyenkor egyetlen kihagyás, egyetlen hiba elég lehet ahhoz, hogy gólt kapjunk, ráadásul Kölnben nem csak egyszer hibáztunk.

A svájciak elleni Eb-nyitány elején például a Bundesliga-4. RB Leipzig kulcsemberét, a lassan reagáló Willi Orbánt faképnél hagyta a bolgár Ludogorec 27 éves csatára, a másodszor válogatott Kwadwo Duah, Kerkez Milos pedig nem lépett ki idejében a védővonalból (de könnyen lehet, hogy Lang Ádám sem), így a partjelző hiába jelzett lest, a VAR megmutatta, hogy a balhátvédünk beragadt. A második svájci gól előtt pedig Szalai Attila rossz passza után Nagy Ádám veszítette el a labdát a tizenhatosunkon belül, majd nem léptünk ki a távolról tüzelő, egyébként kiválóan játszó Michel Aebischerre.

Ugyanakkor amikor a hátunkat már-már feltöri a háló, annyit kell védekeznünk, az elöl adódó kevés lehetőséggel is jól kellene sáfárkodni ahhoz, hogy meglepetést tudjunk szerezni. Most az első félidőben az egyetlen lövésünknél, Sallai Roland jobb oldali kísérleténél lecsúszott a lábáról a labda, nem akadt be úgy, mint az Eb-selejtezőn a szerbek ellen. Willi Orbán fejese pedig erőtlen volt Szoboszlai beadásánál. A második félidőben Varga Barnabás első, tiszta helyzetéből sem lett gól, a fejese mellé ment. Utána viszont a svájciak kicsit belealudtak a meccs­be, a mieink lélekben nem adták fel, és Varga második gyönyörű fejese után a labda már célba ért. A svájciak lerántani sem tudták az FTC csatárát Szoboszlai mesteri beadásánál, így Barnabás pályafutása első Eb-meccsén gólt szerzett.

A szépítés kicsit visszaadta a hitünket, és innentől a szerencse is kezdett mellénk pártolni, például Dan Ndoye megpattanó lövésénél, amit Orbán blokkolt, vagy később, amikor a már földön ülő Gulácsi Péter lábbal még ki tudta piszkálni a labdát, aztán pedig a csereként beálló Dárdai Márton is a gólvonalról mentett.

A második félidőben feladtuk az erősebb csapatok elleni, stabil védekezésre építő játékunkat, sokkal többet mentek előre a védőink is és azzal, hogy a balhátvéd Kerkez Milos helyére a csatár Ádám Martin lépett pályára, és a szintén támadó Sallai Roland lett a bal oldali szárnyvédőnk. Ezzel jókora kockázatot vállaltunk védekezésben, ami persze érthető volt adott helyzetben – hátrányban –, de ennek végül az lett a vége, hogy a svájciak szintén nagy védelmi hibát követően a harmadik góljukat is megszerezték, és teljesen megérdemelten győztek 3–1-re.

A látottak alapján nekünk reálisan maximum a harmadik hely megszerzése lehet a célunk ebben a csoportban. Viszont ez a meccs azt is igazolta, hogy a kisiklás ellenére a közönség és a csapat továbbra is nagyon együtt van, hiszen a találkozó után most is közösen elénekelték a Himnuszt (a vonulásokhoz hasonlóan ez is hungarikummá vált az évek során, a vereség ellenére is), miután a csapat a második félidőben azért megmutatta, hogy nem felejtett el csúszni-mászni, az éles helyzetekben a másik hibáját javítani.

Bízzunk benne, hogy a hátralévő két meccsen sikerül javítani a teljesítményünkön is, mert a pénteken Skócia ellen 5–1-re nyerő németek ellen a szombatihoz hasonlóan sok hiba még nagyobb különbségű vereséget eredményezhet, de a skótokat sem lehet félvállról venni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!