32 csapatos Európa-bajnokság? A Kicker újságírója szerint ez a megoldás

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.06.27. 18:42
A fókusz innentől már a 2026-os vb-re szegeződhet (Fotó: Szabó Miklós)
A német Kicker nevű újság közölt egy írást arról, hogy a labdarúgó Európa-bajnokság létszámát a jövőben 32 csapatosra kellene emelni, mert a jelenlegi formátum közel sem ideális.

 

A lap újságírója, Jörn Petersen vetette fel cikkében az ötletet, hogy 24 helyett 32 csapatnak kellene alkotnia az Eb mezőnyét, és több problémát is felsorolt, ami a jelenlegi lebonyolítást illeti. Egyik negatívumként épp a magyar válogatott esetét hozza fel: mint ismert, nemzeti csapatunk a skótok legyőzésével vasárnap fejezte be a küzdelmeket, de csak szerdán tudta meg, hogy nem jut tovább a csoportjából.

A másik példa az 1–1-gyel végződött Szlovákia–Románia mérkőzés, amely kapcsán már a találkozó előtt többen pedzegették, hogy az összejátszás gyanúja is benne van a levegőben, azaz egy barátságos döntetlen, hiszen azzal mindkét válogatott bejut a legjobb 16 közé. Illetve nyilván az angolok pontvesztése vagy a portugálok veresége is olyan esemény, amely másfajta szisztéma esetén nem biztos, hogy megtörtént volna – főleg a játék képe volt beszédes, bár azt senki sem állítja, hogy a luzitánok szándékosan kigolyózták volna a magyar csapatot az Eb-ről.

A jelenlegi megoldás ugyebár 2016 óta él velünk, azon a tornán debütált a 24 csapatos formátum. A lebonyolítás árnyoldalai korábban is nyilvánvalóak voltak, de talán ezen az Eb-n ütköztek ki leginkább, most vált végképp világossá, hogy a helyzet messze nem ideális. S bár mondhatnánk, hogy ez csak a magyar szurkolók szemében tüske, mivel most a mieink lettek ennek a kárvallotjai, de mint látható, nem csak hazánkban foglalkoznak a témával.

Igazságtalannak tartja a szerző azt is, hogy egyes csoportmásodikok másik második helyezettekkel játszanak, míg mások valamely kvartett győztesével. Az pedig csak a hab a tortán, hogy nem is napról napra, hanem meccseken belül is változott, hogy melyik négyes harmadikja hová, melyik csoportelső mellé kerül oda a nyolcaddöntőben.

Hogy milyen megoldások lehetnek? A 16 csapatos Eb-hez aligha tér vissza az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), hiszen sok kisebb nemzet válogatottja bizonyította már, itt a helye a kontinenstornán. Esetleg négy darab hatos csoport kialakítása? Nos, ezzel az lehet a gond, hogy túl sok mérkőzés várna így a válogatottakra.

Maradna tehát a 32 csapatos verzió, ahogy 2022-ig a világbajnokságokon is megszokhattuk. Elképzelhető, hogy kicsivel több gyengébb színvonalú, unalmasabb összecsapást láthatnánk, bár a gól nélküli kedd esténél aligha lehetne rosszabb a helyzet, hiszen se a Dánia–Szerbia, se az Anglia–Szlovénia meccs nem tartogatott túl sok izgalmat. És felvetődik a kérdés, valóban csökkenne a színvonal, ha Erling Haaland vagy Gyökeres Viktor is pályára lépne?

Természetesen a másik serpenyőben ott vannak azok az érvek is, hogy így még kevesebb izgalmat szolgáltatna a selejtezősorozat, illetve még nehezebb lenne rendező országo(ka)t találni, hiszen a több csapat többek között több mérkőzést is jelent – és mindez jogos is.

A fair play szellemében mégis ideálisabb lenne a nyolcszor négy csapat, ahol nem kell a csoportharmadikoknak számolgatni, és az utolsó forduló előtt már biztos továbbjutók is kevésbé sakkozhatnának, hogy mely válogatottat is szeretnék megkapni az egyenes kieséses szakaszban.

 

 

Legfrissebb hírek

Népsport: Dietz Károlyt nem merték tegezni

Népsport
2025.07.21. 07:20

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Szepesi György felkiáltása és Véber György kérdése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.14. 09:11

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.13. 08:50

Értékes aranytartalék – száz éve született Gellér Sándor

Népsport
2025.07.12. 09:13

Az összezavarodott tolmács és a miniszterelnökkel a spájzban sonkát eszegető edző – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.12. 09:05

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.11. 08:05
Ezek is érdekelhetik