Blohin: Védőink még szerelni sem tudnak rendesen

Vágólapra másolva!
2012.06.09. 19:01
null
Oleh Blohinnak fájhat a feje, támadói nem igazán gólerősek (Fotó: Reuters)
Címkék
Oleh Blohin, az Európa-bajnokságon résztvevő ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kissé aggódik csapata miatt a svédek elleni első mérkőzés előtt. Elmondása szerint támadói alig tudnak gólt rúgni, míg a védők még szerelni sem tudnak rendesen.

„Néhány hónap még kellett volna″ – kezdte mondandóját az ukrán sajtónak Oleh Blohin szövetségi kapitány, utalva arra, hogy az elmúlt bő egy év nem volt elég ahhoz, hogy alaposan felkészüljenek az Európa-bajnokságra.

Az 59 esztendős szakember emellett kitért arra is, hogy meglátása szerint az ukrán csatárok nagyon kevés gólt szereznek, míg a védők még szerelni sem tudnak rendesen.

„Elnézést, de az ukrán bajnokságban látott szint nagyon alacsony. Ha egy csatár nem tud olyan helyzetet teremteni, hogy gólt szerezhessen belőle, akkor az én szememben ő nem csatár" – bírált élesen Blohin, majd hozzátette, az ukrán gólkirály mindössze tizennégy találatot szerzett az előző bajnokságban, míg az európai topligákban ennek többszörösét érték el a támadók.

„A mi esetünkben az is nehéz, hogy olyan támadót találjunk, aki rendszeres játéklehetőséghez jut klubjában. De a védelemmel sincs minden rendben. Konkrétan: védőink még szerelni sem tudnak rendesen.″

Blohin ennek ellenére bizakodó az Eb-t illetően, szerinte jót tesz csapatának, hogy nincs rajta nyomás.

„Első dolgunk, hogy továbbjussunk a csoportból. Ha ez megvan, akkor gondolkodhatunk tovább. A görögök kétezer-négyes produkcióját kell szem előtt tartani″ – fejezte be az ukrán kapitány.

Ukrajna hétfő este Svédország ellen kezdi meg Eb-szereplését.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 perce

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 perce

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
54 perce

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
59 perce

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
1 órája

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
1 órája

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
1 órája

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik