Russell: Eltelt némi idő azóta, hogy utoljára átélhettük ezt az érzést

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 15:12
George Russell mindenkit meglepett a kanadai időmérőn (Fotó: AFP)
George Russell szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Kanadai Nagydíj időmérőjén. A Mercedes versenyzője ezredmásodpercre azonos köridőt teljesített, mint a másodikként rajtoló Max Verstappen. Russell rendkívül elégedett, hogy csapata ennyi idő után újra a legjobb eredményekért szállhatott harcba, míg a holland annak is örült, hogy képes volt a Mercedes tempójára. Charles Leclerc közben annyira feldúlt volt a korai kiesése miatt, hogy nem volt hajlandó követni sajtófőnökének utasításait, amikor a média elé állt.

Olyannyira szorosan alakult a montreali időmérő, hogy a pole pozíciót megszerző George Russell nulla ezredmásodperces előnnyel végzett a mezőny legelején. A Mercedes meglepően jól teljesít eddig Kanadában, s a brit pilóta elárulta, minek köszönhető az egyéni remeklése.

„Délelőtt Lewis szárnyalt, és jóval előttem volt – emlékezett vissza Russell. – Alaposan át kellett néznem az adatokat, hogy megértsem, mit csinált másként. Őszintén szólva ez rengeteget segített nekem. Nagyon örülök, hogy sikerült felzárkóznunk, mert úgy érzem, hogy megérdemeltük mindezt a belefektetett kemény munka miatt. Eltelt némi idő azóta, hogy utoljára átélhettük ezt az érzést. A színfalak mögött rengeteg munka folyik, és sok időbe telt, hogy visszakerüljünk a mezőny eleji harcba.”

Max Verstappent meglepte, hogy ennyire közel került a Mercedeshez, hiszen a montreali versenyhétvége sem indul zökkenőmentesen a Red Bull számára. A háromszoros világbajnok szerint nehezen kerülnek vissza a mezőny legelejére, ha így folytatódik számukra a szezon.

„Összességében nem alakult rosszul az időmérő, de a Mercedes számára valószínűleg a Q3 sikerült leggyengébben, szóval az, hogy azonos köridőt értünk el, nagyon jó – árulta el Verstappen. – Ha megnézzük a sebességüket, arra tippelek, hogy a második helyért mehetünk, hiszen amikor a Q2 után megnéztem a köridőket, arra gondoltam, hogy ennél jobbra én semmiképpen sem leszek képes. A hétvége elejétől arra törekedtünk, hogy megtaláljuk a lehető legjobb egyensúlyt, és az időmérőre egészen jó lett. Elégedett vagyok az eredménnyel, de szükségünk van arra, hogy ismét sima hétvégéink legyenek.”

Lando Norris hátránya is mindössze 21 ezredmásodperc volt az élen végző kettőshöz képest. A McLaren pilótája elégedett csapata elmúlt időszakban mutatott fejlődésével, és izgalmas futamban reménykedik Kanadában.

„Nehéz időmérő volt, de Montrealban mindig így alakul, és ezért szeretjük ezt a pályát – árulta el Norris. – Nagyszerű érzés, amikor ilyen jól sikerül egy kör, és az első három között végzek. Izgatottan várom, mire leszünk képesek a versenyen. Az autó nagyon jól teljesít az elmúlt három vagy négy futamon, szóval jó sorozatban vagyunk. Előttünk és mögöttünk is vannak gyors autók, ezért úgy érzem, hogy izgalmas viadal vár ránk.”

Pénteken még igencsak magabiztosan nyilatkozott Charles Leclerc, majd szombaton egyik Ferrari sem jutott tovább a kvalifikáció második szakaszából.

„Egész nap lassúak voltunk, a harmadik edzésen gondom akadt az egyik szenzorral, ami nagyon idegesítő volt – mondta a monacói feldúlva. – Nem szerveztük jól az egész időmérőt, és összességében nehezen alakult számunkra. A legnagyobb problémát a tempó jelenti, hiszen száraz pályán nagyon lassan mentünk, amit nem értünk. Furcsa, hogy az igazán jól sikerült monacói hétvége után így alakult a tempónk. Nagyon feldúlt vagyok, mert vagy nem voltunk kellően gyorsak, vagy nem volt meg a megfelelő tapadás, és nem tudjuk, miért alakult így. Minden alkalommal, amikor a pályára hajtottunk, a nyolcadik és a tizenkettedik pozíció között voltunk.”

Egyébként többek között a helyszínen tartózkodó Planet F1 is arról számolt be, hogy a Ferrari sajtófőnöke szokás szerint megmutatta Leclerc-nek, mit szabad és mit nem szabad mondania a médiának, mielőtt az újságírók elé állt volna, de a monacói pilóta elutasította ezt, és közölte kollégájával, hogy azt mond, amit akar.

1.George RussellbritMercedes1:12.000átlag: 218.050 km/ó
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:12.0000.000 mp h.
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:12.0210.021
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:12.1030.103
5.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:12.1780.178
6.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:12.2280.228
7.Lewis HamiltonbritMercedes1:12.2800.280
8.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:12.4140.414
9.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:12.7010.701
10.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:12.7960.796
11.Charles LeclercmonacóiFerrari1:12.6910.949
12.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:12.7280.986
13.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:12.7360.994
14.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:12.9161.174
15.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:12.9401.198
16.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:13.3260.966
17.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:13.3661.006
18.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:13.4351.075
19.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:13.9781.618
20.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:14.2921.932
kanadai nagydíj, az időmérő végeredménye
1. SZAKASZ  2. SZAKASZ  
1.Verstappen1:12.3601.Russell1:11.742
2.Cunoda1:12.7482.Hamilton1:11.979
3.Hamilton1:12.8513.Norris1:12.201
4.Albon1:12.8964.Cunoda1:12.303
5.Piastrri1:12.9075.Piastri1:12.462
6.Norris1:12.9596.Albon1:12.485
7.Russell1:13.0137.Verstappen1:12.549
8.Sainz1:13.0388.Ricciardo1:12.572
9.Sargeant1:13.0639.Alonso1:12.635
10.Stroll1:13.08810.Stroll1:12.659
11.Leclerc1:13.10711.Leclerc1:12.691
12.Alonso1:13.11712.Sainz1:12.728
13.Magnussen1:13.21713.Sargeant1:12.736
14.Ricciardo1:13.24014.Magnussen1:12.916
15.Gasly1:13.28915.Gasly1:12.940
16.Pérez1:13.326   
17.Bottas1:13.366   
18.Ocon1:13.435   
19.Hülkenberg1:13.978   
20.Csou1:14.292   
az első két szakasz végeredménye
53. KANADAI NAGYDÍJ
Júnis 7., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.435
2. szabadedzés1. Alonso 1:15.810
Júnis 8., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Hamilton 1:12.549
Időmérő1. Russell 1:12.000
Júniua 9., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja:20.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik