„Jelenleg ő a legjobb a mezőnyben” – Russell tárt karokkal fogadná Verstappent a Mercedesnél

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 17:39
Russell (balra) és Verstappen (jobbra) jövőre a csapattársak lesznek? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes fiatal brit versenyzője, George Russell tárt karokkal fogadná a „mezőny jelenlegi legjobb pilótáját" Max Verstappent.

Továbbra sem csitul Christian Horner körül a botrány, a sajtóhírek szerint két táborra szakadt a Red Bull, és komoly hatalmi harcok dúlnak a háttérben, amely több kulcsember, köztük akár Max Verstappen távozásához is vezethet. Noha a holland 2028 végéig érvényes szerződéssel rendelkezik a csapattal, források szerint a szexuális zaklatással vádolt csapatfőnököt elsőként nyíltan kritizáló Jos Verstappen fel szeretné bontani fia kontraktusát, és a Mercedesnél találna neki helyet. 

A holland ex-versenyző az idénynyitó Bahreini Nagydíjon többször is beszélt a 2025-től Ferrarihoz igazoló Lewis Hamilton helyettesét kereső Toto Wolff-fal, és források szerint a felek együtt is vacsoráztak. Bár a címvédő egyelőre nem reagált a híresztelésekre, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, nem állná a versenyzője útját, ami jelzésértékű azt követően, hogy korábban mindig élesen tagadta az esetleges csapatváltásról szóló híreszteléseket. 

A Szaúd-arábiai GP szerdai sajtónapján George Russellt is megkérdezték a témában, az egyszeres futamgyőztes tárt karokkal fogadná a háromszoros vb-elsőt. „Minden csapat a lehető legjobb versenyzőpárost akarja. Pillanatnyilag Verstappen a legjobb a mezőnyben. Ha bármely alakulatnak esélye nyílna rá, hogy szerződtesse, száz százalék, hogy élne a lehetőséggel." 

„A kérdés szerintem sokkal inkább az, hogy mi van az ő oldalával, a Red Bullnál. Elég sok minden zajlik ott. Nem tudjuk, pontosan mi történik a zárt ajtók mögött, és végső soron nem is a mi dolgunk. De izgalmas lenne."

Russell úgy érzi, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton jó mércét jelent a számára, így nem ijed meg semmilyen kihívástól. „A mostani a harmadik évem Lewis mellett, aki minden idők legnagyobb versenyzője. Úgy érzem, elég jó munkát végzek mellette. Bárki is ülne mellém a következő évben vagy években, tárt karokkal várom, és üdvözlöm a kihívást. Mindig a legjobb ellen akarsz küzdeni, de végső soron magamra összpontosítok. Hiszek magamban, és hiszek benne, hogy bárkit képes lennék legyőzni a rajtrácson. És így is kell gondolkoznod. Lewis elég jó mércét jelentett az elmúlt két évben."

4. SZAÚD-ARÁBIAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés14.30–15.30
2. szabadedzés18.00–19.00
MÁRCIUS 8., PÉNTEK
3. szabadedzés14.30–15.30
Időmérő18.00–19.00
MÁRCIUS 9., SZOMBAT
A verseny (50 kör, 308.45 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik