F1: Egy pohár vizet találtunk a sivatagban - Ross Brawn

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 07:13
Ross Brawn, a Formula–1-es Mercedes-istálló csapatfőnöke reagált Niki Lauda tanácsadó és Toto Wolff ügyvezető Malajziai Nagydíj utáni nyilatkozatára, amely szerint nem lett volna szabad Nico Rosberget Lewis Hamilton mögött tartani a futam hajrájában. Az angol szakember nem bánta meg a döntését.

„A verseny utáni értekezleten kérdezték tőlem, miért döntöttem úgy, hogy a pilóták tartsák a pozíciójukat. A következő analógiát hoztam fel. Megy egy ember a sivatagban, és talál egy pohár vizet. A legrosszabb, ami történhet vele, hogy kiborítja – mondta Ross Brawn. – A mi helyzetünkben a harmadik és a negyedik helyezés jelentette a pohár vizet, nagy butaság lett volna egy esetleges balesettel megválni tőle. Nagyszerű eredmény ez, nem akartam kockáztatni."

„Mindkét pilóta autójába kevesebb üzemanyagot töltöttünk a kelleténél, mert az előzetes számításaink szerint ennyivel tudtuk volna a leggyorsabban teljesíteni a futamot. Így Nico hiába előzte volna meg Lewist, annyira neki is spórolnia kellett volna, hogy ne érhesse utol az első kettőt. Levontuk a tanulságokat a következő futamra. Mindkét pilótát dicséret illeti, éretten reagáltak a helyzetre, és tették a dolgukat" – tette hozzá Brawn.

Legfrissebb hírek

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
2025.06.20. 12:51

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
2025.06.19. 13:17

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

A McLaren a legrosszabb péntekjén van túl – a Mercedes meglepetést okoz Kanadában?

F1
2025.06.14. 11:08

Verstappen kiszállt a bajnoki küzdelemből? A Ferrarinak át kellene állnia 2026-ra?

F1
2025.06.12. 16:20

Ki kellett volna zárni Verstappent a Spanyol Nagydíjról?

F1
2025.06.02. 14:21

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
2025.06.01. 18:38

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
2025.05.30. 21:16
Ezek is érdekelhetik