Lewis Hamilton elégedett a Bahreini Nagydíjon szerzett negyedik helyével, mivel szerinte a Toyota, a Red Bull és a Brawn istálló autói sokkal gyorsabbak voltak náluk, így bravúrosnak mondható a teljesítménye. Felipe Massa balszerencsés rajtját okolja az újabb gyenge versenye miatt, Kimi Räikkönen viszont örül a hatodik helyének, bár összességében nem elégedett a Ferrarik teljesítményével.

Fotó: Reuters
Bár itt Button és Vettel előtt volt Hamilton, végül mindkét pilóta megelőzte a McLaren versenyzőjét

Fotó: Reuters
Bár itt Button és Vettel előtt volt Hamilton, végül mindkét pilóta megelőzte a McLaren versenyzőjét
MINDENT A FORMULA–1-RŐL
Csapattársa, Heikki Kovalainen gyenge rajtján rágódott, emellett pedig szerinte a rossz gumiválasztás is közre játszott benne, hogy csak a 12. helyen ért célba.
Martin Whitmarsh elmondta, hogy kockáztattak a finn versenyzőnél, Hamiltont viszont csak dicsérte a McLaren csapatfőnöke:
„Nagyszerűen vezetett ma Lewis, hiba nélkül, és végig agresszív volt. A Toyota, a Red Bull és a Brawn autóinak sebességétől jóval elmaradva remek eredmény a negyedik helye, az pedig még biztatóbb, hogy egyre közelebb kerülünk az említett csapatokhoz” – nyilatkozott optimistán Whitmarsh.
A Ferrarik ezen a versenyen sem alkottak maradandót, Felipa Massa például már az elején elveszítette esélyét egy jó helyezésre.
„A versenyem már a rajtnál eldőlt. Szendvicsbe kerültem Räikkönen és Barichello között, a csapattársammal való ütközésnél pedig az első légterelőm megsérült, amit viszont nem vettem észre azonnal, így csak két körrel később jöttem ki a boxba – mondta a brazil pilóta, akinek a versenyen a telemetriája is rakoncátlankodott. – A KERS sem működött tökéletesen, főleg a rajtnál. Bosszantó, hogy újabb lehetőséget szalasztottunk el a felzárkózásra.”
„Örülök, hogy pontot szereztem, de nem lehetek elégedett a teljesítményünkkel, Barcelonában már remélhetőleg gyorsabbak leszünk. Ma kihoztam, amit lehetett az autóból, még ha az utolsó boxkiállásomnál vesztettem is egy kis időt” – ezt már a 6. helyen végző Kimi Räikkönen mondta.
A DOBOGÓSOK MONDTÁK
| Kemény verseny volt számunkra. Persze én vezettem a nagy részén, de úgy éreztem, hogy nem volt olyan nagy a különbség köztünk, mint a szezon elején. Hamiltont nagyon nehéz megelőzni és szerencsére sikerült elmennem előtte a verseny elején. Azon az előzésen múlt a győzelmünk, az volt a kulcspillanat. Kezd már kicsit „korosodni” a kocsim, bőven van mit változtatni rajta a Spanyol Nagydíjig. |
| Nagyon jó eredmény számomra a második hely. Ahogy koptak a gumik, egyre jobban csúszott a kocsim, egyre nehezebb előzni. Tudtam, hogy Trullinál több ideig kint tudok majd maradni, ám amikor visszajöttem első alkalommal a boxból, még nem tudtam elé megérkezni. Később a második kiállásom után viszont már szerencsére sikerült beelőznöm őt. |
| Csalódott vagyok, mert vártam a győzelmet. Sajnos már az elején elvesztettem az első helyet, mert a motorom a rajtnál egy pillanatra kihagyott, így Glock megelőzött. Szeretném megköszönni a csapatnak, mert kemény munkát végeztek. Versenyképesek voltunk és ez fontos volt. |
Legfrissebb hírek

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
F1
2025.08.10. 15:33

Szívműtétet hajtanak végre a Magyar Nagydíj korábbi győztesén
F1
2024.03.06. 13:27

Autósport: Räikkönen egy versenyre visszatér, de nem az F1-be
F1
2022.05.27. 11:18
Ezek is érdekelhetik



