Formula–1, Szingapúri GP: Alonso alig hiszi el győzelmét

Vágólapra másolva!
2008.09.28. 17:24
A kaotikus Szingapúri Nagydíjon a 15. helyről rajtolva diadalmaskodó Fernando Alonso verseny után adott nyilatkozatában alig akarta elhinni, hogy megszerezte idei első győzelmét.
„Nagyon boldog vagyok, és még mindig nem hiszem el, hogy nyertem… Még egy-két napnak el kell telnie, hogy felfogjam, ami történt” – mondta Alonso.„Jó volt a kocsi a hétvégén, az időmérőn balszerencsénk volt, de most visszakaptuk. Az első safety car nagy segítséget jelentett, igazából az teremtette meg a győzelem esélyét. Miután az élre álltam, már kényelmes előnyt tudtam építeni, az autó végig remek volt. Az utolsó körökben segített az is, hogy jobb állapotban voltak a gumijaim, mint Nicóé, így ott tudtam hagyni” – elemezte a versenyt a spanyol pilóta.
Legfrissebb hírek

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
5 órája

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
Tegnap, 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
Tegnap, 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
Tegnap, 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
Tegnap, 10:18

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25
Ezek is érdekelhetik