Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Vágólapra másolva!
2025.07.07. 12:10
null
Schmidt Ádám a Nemzeti Sportrádió stúdiójában (Fotó: Árvai Károly)
Műhelytámogatásról, sportolói biztosításról, a közelgő Formula–1-es és MotoGP-futamról, valamint a Los Angeles-i olimpia kapcsán a sportági szövetségekkel zajló egyeztetésekről beszélt többek között a sportállamtitkár hétfő reggel a Nemzeti Sportrádióban.

Schmidt Ádám kiemelte az újonnan bevezetett műhelytámogatást, amellyel az egy-egy sportágra szakosodó, de eredményesen és sikeresen működő egyesületeket célozzák meg.

„Az egyesületek kiemelten fontos szereplői a magyar sportéletnek. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy ez a magyar sport érhálózata. Fontos, hogy mindegyikhez így vagy úgy, eljussunk” – hangsúlyozta az államtitkár, majd emlékeztetett rá, hogy létezik támogatási forma a kiemelt fővárosi, illetve a kiemelt vidéki sportszervezetek számára, valamint évek óta működik – változó keretrendszerrel – a Hiszek benned! program, amellyel a kis- és közepes egyesületekhez jutnak el.

„Fontos volt, hogy megszólítsunk olyan egyesületeket is, amelyek egy-egy sportágra szakosodtak, amelyekben egy szakosztály működik. Ez megnehezíti az ő finanszírozásukat, a bevételi lehetőségeik szűkebbek, de olyan eredményes munka zajlik náluk, ami megnyilvánul nemzetközi színtéren is” – folytatta, példaként említve a Szombathelyi Dobó SE-t, a Tiszaújvárosi Triatlon Klubot, ilyen a Balaton Vívóklub is, nekik szól a műhelytámogatás.

Szóba került a Bajnokok Biztonsága elnevezésű sportolói biztosítás, amelynek kialakításában a Hungarikum Alkusz volt az államtitkárság partnere.

„Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra. Ez egy nagyon speciális helyzet. A sportolók jelentős részének az átlagnál jóval magasabb a bére, de bármilyen sérülés azt eredményezi, hogy munkavégzésre alkalmatlanná válnak” – mondta Schmidt Ádám, hozzátéve: nagyon nehéz bármilyen más jellegű biztosítást kialakítani arra a helyzetre, amelyet a sportolásból adódó specifikumok jelentenek.

„Először fordul olyan elő, hogy sportolói biztosítást lehet kötni, annak minden sajátos, egyedi jellegével együtt” – hangsúlyozta az államtitkár, aki azt reméli, hogy a sport hazai képviselői ebből is érzékelik, a sportirányítás gondol rájuk.

Az augusztus 3-án esedékes 40. Formula–1-es Magyar Nagydíj kapcsán szóba került a pálya felújítása.

„Speciális helyzet állt elő két és fél évvel ezelőtt, amikor a Formula–1 jogtulajdonosa azt a feltételt szabta a szerződés meghosszabbításához, hogy fel kell újítani a mogyoródi pályát. A magyar kormány támogatta ezt az elképzelést” – emlékeztetett rá az államtitkár, majd úgy folytatta, különleges a helyzet, mert elkezdődött a folyamat, de még nem ért véget. Mint mondta, a tavalyi futam után elkezdett fejlesztésnek el kellett jutnia egy olyan stádiumba, hogy már át lehetett adni a létesítményt, amely alkalmas arra, hogy fogadja a szereplőket, amikor pedig lemegy majd az idei futam, folytatódik a munka, amelyet aztán jövő nyáron fejeznek be.

Schmidt Ádám szerint a kezdeti időkhöz képest „felismerhetetlenségig változott meg a pálya”, „csúcsteljesítmény valósult meg a kivitelezők részéről”.

„Büszkeség lesz így fogadni most a száguldó cirkusz valamennyi szereplőjét” – hangoztatta, emlékeztetve egyúttal arra, hogy a monzai létesítmény mellett a mogyoródi a másik, ahol megszakítás nélkül negyven éve van futam.

„A Formula–1 felfelé ívelő pályán van. Hogy ennek részese lehet Magyarország, az minden magyar embert jó érzéssel kell eltöltsön, erre minden magyar büszke lehet” – hangsúlyozta a sportállamtitkár, kitérve arra is, hogy gazdasági hatásait figyelembe véve, nyereséges vállalkozás az F1-es futam megrendezése.

A Formula–1 mellett másik népszerű technikai sport is eljön idén Magyarországra, augusztus 24-én MotoGP-futamot rendeznek Balatonfőkajáron.

„Ez megint egy sportdiplomáciai siker. Több mint három évtized után fogunk MotoGP futamot rendezni, illetve július végén Superbike-ot is. Minden ilyen eseménnyel a sportirányítás egyik legfontosabb célja az, hogy a szervezők megszólítsák a fiatalokat. Remélem, nagyon sikeres rendezvény lesz ez itt” – mondta.

A sportállamtitkárság – a köztestületek részvételével – megkezdte a konzultációkat az olimpiai sportági szakszövetségekkel a 2028-as Los Angeles-i játékokat illetően.

„A párizsi olimpia után már volt egyeztetés a célokról és támogatási lehetőségekről. Ezek alapján kerültek különböző kategóriákba a sportágak. Most pedig, 2025 elején, amikor elindítottuk az LA10 programot és megfogalmaztuk a többes célt, fontosnak gondoltuk az új ciklus elején, hogy lássunk tisztán, melyik szövetség, milyen nehézségekkel küzd, milyen kihívások előtt áll” – mondta.

A terv az, hogy még a nyár folyamán lesz majd egy közös egyeztetés is, amelyen a felmerült kérdésekre, Schmidt Ádám reményei szerint, megnyugtató válaszokat fognak tudni adni a szövetségi vezetők számára. 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
1 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
3 órája

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
4 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
7 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
21 órája

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
Tegnap, 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

F1
2025.07.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik