Európa-liga: orosz és angol fölény a nyolcaddöntőben

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 12:04
Tizenegy ország klubjai jutottak be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Csak a három-három klubbal büszkélkedő Oroszország és Anglia, illetve a két egyesület révén érdekelt Olaszország dicsekedhet egynél több szereplővel.

Három angol csapat 2008 óta nem volt a legjobb 16 között, az akkor még UEFA-kupának hívott sorozatban azonban az Everton, a Tottenham és a Bolton is a nyolcaddöntőben vérzett el.

A spanyolok visszaesése különösen feltűnő, tavaly a legjobb négy között volt az Atlético Madrid, a Valencia és az Athletic Bilbao is, az idén viszont már a nyolcaddöntőig is csak a Levante jutott el.

Hollandiát az előző két idényben három-három csapat képviselte ebben a szakaszban, most egy sem, ráadásul a BL-ben sem áll már csapatuk.

Az Európa-liga nyolcaddöntőjének szereplői nemzetiségük szerint

3: Oroszország (Rubin Kazany, Anzsi, Zenit), Anglia (Newcastle, Tottenham, Chelsea)
2: Olaszország (Lazio, Internazionale)
1: Csehország (Viktoria Plzen), Svájc (Basel), Portugália (Benfica), Németország (VfB Stuttgart), Spanyolország (Levante), Franciaország (Bordeaux), Románia (Steaua Bucuresti), Törökország (Fenerbahce)

Legfrissebb hírek

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
59 perce

Az FTC volt szerb edzőjét meneszti a Szpartak Moszkva – sajtóhír

Minden más foci
5 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
7 órája

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Csaknem egy éve nem játszott az Atlético Madrid korábbi kiváló csatára

Spanyol labdarúgás
2025.10.07. 17:19

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22
Ezek is érdekelhetik