Dakar: most kezdődött igazán – Sainz nyert az első dűnés pályán

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.01.09. 14:36
null
Carlos Sainz és a Mini utolérhetetlen volt a dűnék között
Carlos Sainz úgy nyomta a gázt a Dakar idei első dűnés szakaszán, hogy a riválisok a határaikat feszegették annak érdekében, hogy tartani tudják vele a lépést.

Elkezdődött az igazi Dakar.

Legalábbis ezt mondják a rutinos rókák, ami részükről azt jelenti, hogy a mezőny beért a dűnék közé, s egyre kevesebb a szikla, viszont egyre több a tevefű, amely az alatta lévő kemény homok miatt majdnem ugyanannyira defektveszélyes, mint a kövek. Talán ennek is tudható be, hogy az autósok közül a toppilóták mind kaptak legalább egy defektet, igaz közülük a címvédő Nasszer al-Attijah nem cserélte ki a kereket, hiszen már csak öt kilométerre volt a szakasz végétől, úgyhogy a megállás helyett azt választotta, hogy begurul a célba.

Ezen a napon Carlos Sainz volt a leggyorsabb, aki úgy ment, mintha ezer ördög üldözné. Ezt abból is érezni lehetett, hogy csapattársa, a tizenháromszoros Dakar-győztes Stéphane Peterhansel azt mondta, a saját határait kellett feszegetnie, hogy tartsa a lépést a Matadorral, és még így is csak alig sikerült. A befutóhoz ők hárman – Sainz, Peterhansel és Al-Attijah – egyszerre érkeztek, ilyesmit az autósoktól ritkán látni a Dakaron, inkább a motorosokra jellemző.

„Keményen nyomtuk a végén, és nagyon örülök, mert az autó remekül működött – nyilatkozta Sainz. – Kaptunk egy defektet, amivel időt veszítettünk, de aztán sikerült visszakapaszkodni az élre. Próbálom a maximumot nyújtani, de még így sem lesz könnyű a következő szakasz, amelyen mi rajtolunk elsőként...”

A motorosoknál az évtizedekig világverő KTM számára nem kezdődött túl jól az idei verseny, csütörtökön azonban végre lehetett volna egy derűs napja a csapatnak. A feltételes módot az indokolja, hogy bár a címvédő Toby Price megnyerte a szakaszt (és megkezdte a felzárkózást az összetettben), a csapat másik nagymenője, a 2017-es győztes Sam Sunderland hatalmasat bukott, megsérült a háta és a bal válla, ami miatt kénytelen volt kiszállni a küzdelemből.

„Jó kis nap volt, s valójában az első, amikor egy nagyobb csapattal együtt motoroztam, mivel a szakasz elején utolértem a hondás fiúkat – mondta Price. – Most örülök, de meglátjuk, mit hoz a hatodik nap...”

Toby Price megkezdte a felzárkózást az összetettben
Toby Price megkezdte a felzárkózást az összetettben

Az összetettben továbbra is Ricky Brabec áll az élen, de nagyon szoros a verseny, főleg azért, mert az amerikai nem tud túl sokat a homokról, márpedig lassan beér a mezőny a dűnék közé. Mindenképp említést kell tennünk a szatmárnémeti Gyenes Emánuelről, aki vezeti az Original by Motul kategóriát, ami azt jelenti, hogy a legjobb azon motorosok közül, akik szervizháttér nélkül versenyeznek, vagyis egy dobozból a saját paripájukat bütykölik esténként. Gyenes (aki az összetettben a 37. helyen áll) szerdán túl volt az idei első bukásán, de szerencsére nem sérült meg, és csütörtökön a fagyos rajt (három foknál nem volt több a reggeli induláskor) folytatta a remek szereplést.

42. DAKAR RALI

5. szakasz, Al Ula–Háil (össztáv: 564 km, ebből szelektív szakasz: 353 km). Autósok: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini JWC Buggy) 3:52:01, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:56 perc hátrány, 3. Peterhansel, Fiuza (francia, portugál, Mini JWC Buggy) 6:11 p h. Motorosok: 1. Toby Price (ausztrál, KTM) 3:58:33, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 1:12 p h., 3. Short (amerikai, Husqvarna) 2:31 p h., ...43. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:00:16 ó h., ...104. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 3:14:19 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilgiz Ahmetzijanov (orosz, Kamaz) 4:12:04, 2. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 3:06 p h. , 3. Karginov, Mokejev, Leonov (orosz, Kamaz) 3:15 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz 19:04:13, 2. Al-Attijah, Baumel 5:59 p h., 3. Peterhansel, Fiuza 17:53 p h. Motorosok: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 19:07:19, 2. Price 9:06 p h., 3. Benavides (argentin, Honda) 11:32 p h., ...37. Gyenes 4:40:36 ó h., ...103. Saghmeister 15:46:50 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov 20:10:02, 2. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov 14:53 p h., 3. Vjazovics, Haranyin, Zaparoscsanka (fehérorosz, MAZ) 23:58 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik