Hamilton jövőre a Ferrari versenyzője lesz – sajtóhír

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.01. 11:52
null
Hamilton (balra) és Sainz – lehet, hogy helyet cserélnek (Fotó: AFP)
Egybehangzó értesülések szerint a hétszeres világbajnok Carlos Sainz helyét foglalhatja el a vörösöknél, s a brit jövő évi érkezését még a héten be is jelenthetik.

Meglepő hírek terjedtek el a világhálón csütörtök délelőtt: a motorsport.com úgy értesült, hogy a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton a jövő évben csapatot vált és a Ferrarihoz igazol. Mint arról beszámoltunk, Charles Leclerc a múlt héten hosszabbított, és a Corriere dello Sport szerint a csapat másik versenyzője, a spanyol Carlos Sainz Jr. nem hosszabbítja meg idény végén lejáró szerződését. Utóbbit az As szerint a Stake F1 néven induló Sauber – vagyis 2026-tól az Audi – foglalkoztatná majd, de szóba került az Aston Martin és az Alpine is, és persze az sem zárható ki, hogy a spanyol megy Hamilton helyére a Mercedeshez.

John Elkann, a Ferrari ügyvezető elnöke állítólag már tárgyalt a brit versenyzővel és a napokban megejtheti a bejelentést az istálló.

A csütörtökön déli 12 óra előtt nem sokkal a Sky Sportson megjelent hír már tényként közölte, hogy Hamilton 2025-ben csatlakozik a maranellóiakhoz, Sainzot váltja.

Hamiltont az elmúlt esztendőben már összehozta a sajtó a Ferrarival, ám a hétszeres bajnok végül tavaly augusztusban két évvel meghosszabbította a szerződését a Mercedessel – igaz, olyan megállapodást kötöttek, hogy az idény végén távozhat a csapattól, ha úgy alakul. A jelek szerint pedig úgy alakult, a Sky szerint a Mercedes-istálló Brackleyben lévő központjában dolgozó munkatársaival még ma közlik Hamilton távozásának hírét, mielőtt hivatalosan bejelentenék azt. 

Mindenesetre az angolokat nem hagyta cserben a humorérzékük, és gyorsan meg is állapították: már meg is van a ma záruló nemzetközi (futball)átigazolási időszak legnagyobb durranása…

FRISSÍTÉS, 12.25

A BBC is beszámolt a hírről, és ahogy írják: utánajártak a pletykának, s ezúttal minden korábbinál „komolyabb lehetőségnek” tűnik, hogy Hamilton jövőre a Ferrarihoz menjen. Ahogy a brit közszolgálati média írja: keresték a Mercedest és a Ferrarit is, ám nem kommentálták az értesüléseket. Úgy tudják, a Mercedesnél – Brackleyben – Toto Wolff csapatfőnök és James Allison technikai igazgató csütörtök délután – magyar idő szerint – háromra értekezletet hívott össze, ahol bejelenthetik Hamilton távozását. 

 

Legfrissebb hírek

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

„Nem vagyok hülye" – Lawson időt szeretne, de a Red Bull már Japán előtt megválhat tőle

F1
2025.03.24. 11:24

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

„A következő körben elkapott volna Russell" – Norris örül, hogy egyáltalán célba ért

F1
2025.03.23. 14:22

Mindkét Ferrarit és Gaslyt is kizárták a kínai versenyről – változott a végeredmény

F1
2025.03.23. 12:06

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker Kínában; Russell újra felfért a dobogóra

F1
2025.03.23. 07:31

Leclerc szerint ennyi van a Ferrariban; Hamilton megcélozta a győzelmet vasárnap

F1
2025.03.22. 16:06
Ezek is érdekelhetik